ALL ATT AN I KÖZLEMÉNYEK A MAGYAR BIOLÓGIAI TÁRSASÁG ÁLLATTANI SZAKOSZTÁLYÁNAK FOLYÓIRATA SZERKESZTI ANDRÁSSY I STYÁN LIX. KÖTET, 1-4. FÜZET uiv II II V — 1 AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST 1972 Az Állattani Közlemények a Magyar Biológiai Társaság Állattani Szak- osztályának folyóirata. Megjelenik évenként egy kötetben, 12 ív terjedelemben. A folyóiratban - a »Rövid Közlemények«-et kivéve csak azok a cikkek közöl- hetők, amelyek tartalmáról a szerző az Állattani Szakosztály egyik ülésén be- számolt. A szerkesztőség kéri a szerzőket, hogy közlésre szánt kéziratukat az illető előadás elhangzása után lehetőleg nyomban juttassák el a szerkesztő cí- mére: DR. ANDRÁSSY ISTVÁN, ELTE Állatrendszertani Tanszék, Budapest, VIII. Puskin u. 3. A kéziratokat két gépelt példányban, oldalanként 25— 30 sorral (ritka sorközzel gépelve), tipizálás (aláhúzás) nélkül kell elkészíteni. Az esetleges meg- jegyzéseket, szedési kívánalmakat külön lapon kell mellékelni. Az egyes cikkek terjedelme általában az egy nyomtatott ívet nem haladhatja meg. Az ábrák lehetnek fehér kartonra vagy pauszpapírra készített vonalas tusrajzok, illetve fényképek esetében reprodukcióra alkalmas, éles pozitívok. Az irodalomjegyzék összeállítására nézve a jelen kötet irodalomjegyzékei az irányadók. Minden kézirathoz rövid összefoglalást is kell mellékelni az idegen nyelvű kivonat szá- mára. MEGEMLÉKEZÉS DIL DUDICH ENDRÉRŐL (1895 —197D írta: Soós ÁRPÁD (Természettudományi Múzeum Állattára, Budapest) Éppen egy évvel ezelőtt, februári szakülésünk végén kaptuk a váratlan és megdöbbentő hírt, hogy DUDICH professzor úr, az ELTE Állatrendszertani Intézetének Kossuth-díjas ny. tanszékvezető tanára, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja — Szakosztályunknak évtizedeken át aktív előadója, választmányi tagja, majd elnöke és végül tiszteleti tagja, a magyar zoológia vezéralakja — örökre eltávozott körünkből. Jóllehet földi maradványai feb- ruár 12-én a Farkasréti-temetőben, családja, pályatársai, tanítványai, barátai és tisztelői nagy részvéte mellett örök nyugodalmat találtak, szelleme, tanítása, termékenyítő gondolatai — amelyet már ifjú korunkban is magunkévá tet- tünk, — továbbra is itt élnek bennünk, a volt tanítványaiban, munkatársaiban, s azok mint egy világítótorony messzeható fénykévéje mutatják nekünk a követendő utat. Eltávozásával egy céltudatosan megtervezett, célkitűzéseit valóra váltó, kiegyensúlyozott, harmonikus élettel teli — ha nein is mindig rögmentes — életpálya fejeződött be, amely időszak egyúttal a magyar zooló- giának is egy szinte páratlan korszakát fémjelzi. Fél évszázados aktív kutató, oktató-nevelő és szervező munkájának egyik kimagasló eredménye, hogy a budapesti Tudományegyetemen először, 1934-ben megindult az általa szerve- zett és 33 éven át ő általa vezetett önálló Állatrendszertani Intézetben a sok- rétű, modern, szisztematikai oktatás. Ó dolgozta ki a tervét, majd később ő indította el a tervszerű faunakutatást. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik hazánkban — a nemzetközileg is sok elismerést és sikert hozó — produkció- biológiai, cönológiai, potamobiológiai és barlangbiológiai kutatások megindí- tása, valamint az alsógödi Magyar Dunakutató Állomás és az aggteleki Bar- langbiológiai Laboratórium létrehozása. De nem kevésbé elévülhetetlenek érde- mei a „Magyarország Állatvilága", a „Fauna Hungáriáé" megszületésében és útrabocsájtásában. DUDICH ENDRE 1895. március 20-án a Barsmcgyei Nagysallón született. Édesapja, aki szülőföldjének körorvosa volt, s aki a zoológia iránt is érdeklődött, hamarosan felkeltette benne a természet, elsősorban az állatok iránti vonzal- mat, amely döntően hatott egész pályájának alakulására. Középiskoláit az esztergomi bencés gimnáziumban végezte, s mint eminens tanuló nemcsak tanulmányi eredményeivel, hanem kimagasló képességeivel is magára vonta tanárainak, elöljáróinak figyelmét. Ha ezeknek az éveknek az iskolai értesítőit * Előadta a szerző az Állattani Szakosztály 1972. február 4-én tartott 631. ülésén. I* í forgatjuk, a különböző önképzőkörök beszámolóiban minden évben többször is találkozunk nevével: hol nyelvből, magyarból, latinból, görögből, hol történe- lemből, hol pedig gyorsírásból nyert jutalmat, pályadíjat. A humán tárgyakból is kitűnő teljesítményeket elérő diáknak azonban az édesatyja által a zoológia, illetve a rovarvilág iránt beléje oltott szeretetét ezek a sikerek nem tompítják, hanem inkább csak fokozzák. A pályadíjak összegéből már ekkor, elsőnek REITTER öt kötetes bogárhatározóját veszi meg, amelyet élete végéig féltő gonddal őrzött. Még középiskolás, mikor első rovartani tárgyú dolgozata meg- jelenik. Mi sem természetesebb, hogy ilyen előzmények után 1913-ban a Páz- DR. DUDICH ENDRE (1895—1971) mány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán a természetrajz-földrajz szakra iratkozik be s ugyanakkor felvételt nyer az Eötvös Kollégiumba is. Tanári oklevelét azonban csak 1920-ban szerezhette meg, mert közben három és fél évig az első világháború különböző frontjain katonai szolgálatot telje- sített. 1922-ben a Szegeden működő kolozsvári egyetem természettudományi karán sub auspiciis Gubernatoris doktorrá avatják és már három év múlva, 1925-ben ugyanott egyetemi magántanár lett. Még az egyetemet el sem végezte, amikor 1919 novemberében a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárába került, ahol 1922-ig mint beosztott középiskolai tanár, majd 1934 júliusáig mint múzeumi őr dolgozik. Az itt eltöltött 15 esz- tendő életének a nagyrahivatott életpályára való céltudatos felkészülés s a nyugodt önálló kutatást, búvárkodást biztosító időszaka. Az Állattárban azon- ban nemcsak szakcsoportjának kezelésével bízzák meg, hanem a központi könyvtár teendőinek végzésével is. S e második feladatának is épp oly mara- déktalanul tesz eleget, mint amilyen hévvel kutatásait végzi. Áttanulmányozva 4 az összes beérkező könyveket, folyóiratokat, rakja le alapjait annak a sokezer címet és feljegyzést tartalmazó, az egész állatvilágra kiterjedő cédula-kataló- gusának, amelyet élete végéig nagy körültekintéssel és rendszercsen tovább fejlesztett. Ez az állandó friss irodalmi tájékozottság biztosította azután, liogy mind önálló dolgozatai, monográfiái, mind összefoglaló munkái, könyvei, majd egyetemi előadásai, jegyzetei, könyvei, mindig korszerűek, a legújabbakat is magukbafoglalók voltak. De ez az irodalmi kincsesbánya nemcsak az ő féltve őrzött egyéni tulajdona volt, hanem azt tanítványainak, doktoranduszainak, munkatársainak, minden magyar zoológusnak mindig készségesen és örömmel rendelkezésére bocsátott. Ez a szinte naprakész, széles horizontú irodalmi tájékozottság, a kristálytiszta logika és a szerzett ismereteknek mindig köny- nyen áttekinthető abszolút rendje volt elért eredményeinek szilárd alapja. Mindig tudta minden állatcsoport kutatottsági szintjét, problematikáját, rög- tön megismerte az új kutatási irányokat, de világosan látta azt is, hogy hol kell új utakat törni. Ezt az eredményekre, sikerre vezető példamutatást itt hagyta örökségként minden magyar zoológus számára. DUDICH ENDRE coleopterológusnak indult. Már középiskolás korában — mint maga is többször emlegette — BOKOR ELEMÉR bíztatására kezdett el ezzel a rovarrenddel foglalkozni. Az Állattárba kerülve itteni első közleményei is a bogarak köréből kerültek ki. Ezek egyikével éri el első tudományos sikerét, amikor 1920-ban elnyeri a Természettudományi Társulat Bugát-díját. Coleopte- rológiai dolgozataiban többek között ő alkalmazott hazánkban először mate- matikai módszereket a rovarok variációs vizsgálatakor. De mivel részleges színtévesztő volt, nevezetesen a zöldet és a pirosat nem tudta megkülönböz- tetni, fájó szívvel, de kénytelen volt a coleopterológiát otthagyni és olyan cso- portot választani, ahol a színnek, különösen e két színnek nincs lényeges sze- repe. így lett crustaceológus, s e csoport mellett élete végéig kitartott. De a bogarakat sem liagyta ott végleg, e csoport továbbra is érdekelte, s ha alkalom adódott rá, vissza-visszatért hozzájuk. így még az 1950-ben megjelent „Állat- határozó" első kiadásában is ő írta a kötet majd egyharmadát kitevő bogarak fejezetét. Akkortájt senki sem sejtette és talán maga sem tudta, hogy e csoport- váltás milyen döntő hatású lesz további pályájának alakulására. Ettől kezdve, legtöbbször saját pénzén, tervszerűen és rendszeresen elkezdte kutatni a magyarországi források, patakok, folyók állatvilágát. Jóllehet a főfeladatul nagyon hézagosan ismert magyar Crustacea-fauna feltárását tűzte ki, gyűjtő- tevékenysége a vizekből előkerült összes állatcsoportokra is kiterjedt, s ezek során a rákokon kívül a Múzeumnak elsősorban a féreg, valamint puhatestű és víziatka gyűjteményeit gazdagította igen értékes, sokszor alapvető anyaggal. E gyűjtőútjai során döbbent rá arra, hogy annak ellenére, hogy már a század- fordulón a világon egyedülállóan megjelent „A Magyar Birodalom állatvilága (Fauna Regni Hungáriáé)", mégis mennyire hiányosan ismerjük hazánk faunáját. Ekkor tartja Szakosztályunk 1927. évi novemberi ülésén első nagy- szabású programadó előadását „A magyar állatvilág kutatásának megszerve- zése" címen. Sajnos terve az akkori időkben nem valósulhatott meg, s jóllehet erre a kérdésre Szakosztályunk 1941. májusi ülésén „Az állattani honismeret rögös útjain" című elnöki megnyitó beszédében újból visszatért és sürgette a rendszeres faunakutatás megindítását, terve csak 1950-ben valósulhatott meg, amikor az első ötéves tervben megindult Magyarország faunájának intenzív kutatása. 5 De a már említett csoport-váltás folyományaképpen jutott el DUDICH ENDRE a különböző vízi élőhelyek faunájának kutatása során a földalatti vizek, a barlangok,