7 Csoda Keltis

7 Csoda Keltis

10 2014 / január Játékismertetők Guildhall DIXIT DOMINION KELTIS Pandemic speicherstadt KiegészítőK » OKKO 7 Csoda Kingdom Builder Tzolk’in Gondolatébresztő Mire jók a kiegészítők? Bevezető Kedves Olvasó! Amikor az olvasók „kezükbe veszik” (vagyis nak máshogy, vagy mit tennének még hozzá a já- letöltik) a JEM magazin mostani számát, addigra tékhoz. Ez természetes gondolat azok után, hogy már 2014-et írunk, és az előző szám megjelenése valaki jól kiismeri egy-egy játék mechanizmusát. óta bizony sok emlékezetes társasjátékos Így vannak ezzel a tervezők és a kiadók is, bár ré- eseményen vagyunk túl. Amikor ezeket a sorokat szükről a kiegészítők kiadásának motivációja ösz- írom, még nem tudjuk, hogy „mit hoz a Jézuska”, szetettebb. Amikor egy-egy kiegészítővel találko- de szinte biztos, hogy lesz a fa alatt társasjáték zik az ember, tapasztalatból már sejthető, hogy mi szép számmal. Még az is lehet, hogy ezek között indokolta annak kiadását: a korábbi, sikeres alap- lesznek a gamer szakzsargonban csak kiegnek játék továbbgondolása azért, hogy még élmény- becézett ún. kiegészítők, azaz egy-egy korábban dúsabbá váljon egy parti; az alapjáték hibáinak megjelent alapjátékhoz általában később kiadott felismerése és korrigálása; a játék alapgondolatá- játékvariációk. A kiegészítőket több csoportra nak továbbvitele és néha a teljesen új utakra lépés lehet osztani. Vannak olyanok, amelyek magát az vágya; vagy egyszerűen gazdasági ok, vagyis hogy alapjáték mechanizmusát is megváltoztatják, akár a kiadó még egy bőrt húzzon le egy branddé vált annyira, hogy az eredeti játék már csak az alapok játékról… szintjén lelhető fel a későbbi variációban (ilyen A mostani szám segít abban, hogy eligazodjatok pl. a decemberi JEM magazinban bemutatott ezekben a kérdésekben. Javasoljuk, hogy köves- Carcassone: South Seas.); és vannak olyanok, sétek figyelemmel, hogy melyik játékhoz tartozik amelyek csak kis mértékben változtatnak az a BGG-n (BoardGameGeeken) hosszú rajongói ki- alapjátékon, fő funkciójuk ugyanis inkább csak egészítő (azaz fan expansion) lista, hiszen ha egy egy-egy új elem behozatala a játékba, esetleg játék széles és kreatív rajongótábort tudhat magá- egy plusz játékos játékának lehetővé tétele, vagy énak, azt a játékot érdemes kipróbálni. pl. egy-egy új tábla (jellemzően térkép) kiadása. Ezúton kívánunk mindenkinek eredményes, szép, A jelenlegi számban bemutatott kiegészítők új évet, és bízunk benne, hogy sok jó játékban te- valahol e két véglet között félúton helyezkednek lik örömetek a 2014-es esztendőben is. Hogy ez el, és minden esetben élvezetesen színesítik a tényleg így is legyen, már csak az kell, hogy meg- kapcsolódó alapjátékokat. fogadjátok a tanácsainkat: olvassátok a JEM-et, Amikor egy társasjátékkal játszunk, sokszor felme- látogassátok a magazin honlapját, és kövessetek rül a játékosokban a gondolat, hogy mit csinálná- minket a Facebookon. Jó játékot! A JEM Szerkesztősége Klubok! Kiadók! Figyelem! Meghívunk titeket, hogy bemutathassátok magatokat a magazin hasábjain, és segítsetek a tartalom bővítésében. Ha be akartok szállni, írjatok a [email protected] címre. 2014/01 2 Tartalom Bemutatók 5 Guildhall: Job Faire 7 Keltis kiegészítők 14 Dixit Odyssey és Dixit 2, 3 és 4 17 Dominion: Intrigue 20 Pandemic: On the Brink 23 Speicherstadt: Kaispeicher 26 Okko: Era of the Karasu 31 7 Wonders: Leaders és Cities 37 Tzolk’in: Tribes and Prophecies 40 Kingdom Builder kiegészítők Játék - elmélet 44 Mire jók a kiegészítők? Melléklet: « magyar nyelvű kártyák Útmutató magazinunkhoz Az alábbiakban egy kis útmutatást adunk a JEM magazin olvasásához. Igyekszünk kihasználni a digitális formátumban rejlő technikai lehetőségeket, és némi interaktivitást csempészni a magazinba. Ez egyelőre kattintható gombokat és szövegeket jelent. Így például a tartalomjegyzék címeire kattintva megspórolhattok némi görgetést/lapozgatást. Ugyanígy a cikkekben szereplő linkek is “élnek”, kattinthatók. A jobb oldalon látható ikonokkal a játékbemutató cikkek címe mellett találkozhattok. Velük jelezzük, hogy nagyjából kik is a játék célközönsége. Gamer játékok - Komplexebb szabályú vagy Partijátékok - Olyan játékok, amikben a legfőbb elmélyültebb gondolkozást igénylő játékok. cél, hogy jól érezzük magunkat. Főszerepben a Játékidejük fél órától akár több óráig is tarthat. kommunikáció, az ügyesség, a kreativitás és az im- provizáció. Több fővel az igaziak. Családi játékok - Olyan könnyen tanulható társasok, amiket 6 éves kortól bárki hamar Logikai játékok - Egy- és kétszemélyes fejtörők elsajátíthat, de megvannak a maguk mélységei. vagy absztrakt gondolkodást igénylő taktikai Eltölthetünk velük pár percet, de tarthatnak egy játékok. óráig is. Gyerekjátékok - Társasjátékok az óvodásoknak és kisiskolásoknak. 2014/01 3 » Bemutatók KiegészítőK Guildhall: Job Faire Keltis kiegészítők Dixit kiegészítők Dominion: Intrigue Pandemic: On the Brink Speicherstadt: Kaispeicher 7 Wonders kiegészítők Okko kiegészítők Kingdom Builder kiegészítők Tzolk’in: Tribes and Prophecies 2014/01 4 Guildhall: Job Faire Tervező: Hope S. Hwang Kiadó: Alderac Entertainment Megjelenés: 2013 A Guildhall: Job Faire azon ritka kiegészítők közé tartozik, amelyek önálló játékként, az alapjáték nélkül is megállják a helyüket. Ha összehasonlítjuk a Guildhall alapjátékkal, azonos összegért majdnem azonos játékot kapunk: a kiegészítő is tartalmazza a győzelmi pontokat ábrázoló kártyákat és jelölőket, és ezen kívül ugyanannyi szakemberkártya van a dobozban, csak ezeken más mesterségek képviselői láthatók. Ha a dobozokat hasonlítjuk össze, két különbséget veszünk észre: a kiegészítő doboza egy kicsivel nagyobb, és olyan betét van benne, ami nem csak a Job Faire, hanem az alapjáték lapjainak tárolására is alkalmas (bár úgy tudom, hogy az alapjáték későbbi kiadásai is fel vannak szerelve ezzel a képességgel). Sőt, úgy tűnik, hogy még további két lehetséges kiegészítő kellékeit is képesek leszünk tárolni a dobozban. A kiegészítő a játék mechanikáján semmit sem változtat. Ezt mutatja az is, hogy a szabálykönyv tartalma szinte teljesen megegyezik az alapjátékéval, csak az új szakemberlapok leírásában tér el. Így az alapjátékot ismerőknek elég 5 perc megismerni az új lapok által nyújtott akciókat, és kezdődhet is a játék. A Job Faire-ben is 6 különböző szakember fordul elő: Az adószedővel annyi győzelmi A vadásszal lapokat pontot kapunk, amennyi kereshetünk ki a dobópakliból adószedő már a céhházunkban és rakhatunk le a céhünkbe. van. Ezért viszont fizetnünk Cserébe bizonyos számú lapot kell: egy lapot a céhünkből át a céhházunkból el kell dobni a kell raknunk egy másik játékos dobópakliba. céhébe. A rablóval lapot húzhatunk A kőművessel bizonyos számú egyik ellenfelünk kezéből, és lapot húzunk a dobópakliból, azt letehetjük a céhházunkba. és ettől valamivel kevesebbet Eleinte csak véletlenszerűen vissza is teszünk oda. Viszont választunk, viszont több nem csak az éppen húzott, rabló jelenléte esetén már hanem a már korábban a megtekinthetjük a választékot, kezünkben lévő kártyák és később már két lapot is közül is kiválaszthatjuk a húzhatunk. Ha olyan lapot húzópaklira visszahelyezett húzunk, amelyiket nem tudunk lapokat. elhelyezni a céhházunkban, akkor azt el kell dobnunk. A házalóval a kezünk és egy ellenfél játékos A tudóssal lapokat húzunk a céhe között cserélünk dobópakliból – minél több tudósunk lapokat. Ezen felül van, annál többet –, és azokat kapunk még egy akciót rögtön lerakhatjuk a céhházunkba. is. Hasonlóan a rablóhoz, ha olyan kártyát húzunk, amit a szabályok nem engednek lerakni a céhünkbe, mert már van olyan lapunk, akkor azt el kell dobnunk. 2014/01 5 Bemutató / Guildhall: Job Faire Ha valaki ismeri az alapjáték mesterségeit, könnyen feltűnhetnek neki a párhuzamok: pl. a földművessel és az adószedővel is győzelmi pont szerezhető, a történésszel és a vadásszal is a dobópakliból szerezhetünk vissza lapokat. Viszont a hasonló képességek is meg vannak egy kicsit variálva, és emiatt új taktikát kell kialakítani a használatukra. Talán a legnagyobb különbség, hogy a kiegészítőben nincs az orgyilkosnak megfeleltethető karakter. Ugyan a házalóval az egyik ellenfelünk már lent lévő lapjait vehetjük el, de cserébe adnunk is kell valamit, emiatt inkább a kereskedőhöz hasonlít., és így nem érint minket olyan súlyosan a lapok elvesztése. A kiegészítő önállóan is játszható, de természetesen az alapjátékkal is vegyíthető. A tervezők javaslata szerint minden esetben 6 mesterség kártyáival játsszunk, és ezek számának növelésével ne növeljük a játékosok maximális számát az eredeti 4 fölé. Bár több játékos esetén a győzelemhez szükséges pontok számát könnyen lehetne módosítani, de annyira elhúzódhat a játék, hogy az már a játékélmény rovására menne. Hogy milyen módon választjuk ki az összes 12 mesterség közül az aktuális játékban részt vevőket, summárum teljesen ránk van bízva. Lehet figyelni, hogy a hasonló mesterségpárok közül mindig csak az egyik legyen Guildhall: Job Faire jelen; esetleg kísérletezhetünk olyan leosztással, amiből egy funkció (pl. az extra laphúzás) mesterségei teljesen kimaradnak; vagy bízhatjuk az egészet a véletlenre. Értelemszerűen a mesterségek erősen meg fogják határozni a játék jellegét: ha az adószedő és a földműves is jelen van, akkor könnyebb összeszedni a győzelemhez szükséges győzelmi pontot, és rövidebb lesz a játék; ha a kereskedő és a házaló is a pakliba kerül, nehezebb lesz hosszú távra tervezni, mert az ellenfelek gyakran fogják cserélgetni a lapjainkat. Egyértelmű, hogy az új mesterségek képességei változatosabbá teszik a játékot. Nem tudnék dönteni, hogy az alapjáték

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    52 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us