34. évfolyam 2019. 1. sz. AETAS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT A kiadványt szerkesztette: SZÁSZ GÉZA A szerkesztésben közreműködött: PÁLINKÓ ATTILA A kiadvány az a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, a Szegedért Alapítvány, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nemzeti Együttműködési Alap, támogatásával jelenik meg. Szerkesztők: DEÁK ÁGNES (főszerkesztő) VAJDA ZOLTÁN (főszerkesztő-helyettes) BENCSIK PÉTER GALAMB GYÖRGY HUNYADI ZSOLT KOSZTA LÁSZLÓ PAPP SÁNDOR PELYACH ISTVÁN SZÁSZ GÉZA TOMKA BÉLA TÓTH HAJNALKA TÓTH SZERGEJ VUKMAN PÉTER HORVÁTHNÉ SZÉLPÁL MÁRIA (olvasószerkesztő) Tartalom Tanulmányok APOR PÉTER A jövő mint történeti probléma. 1918 és 1945 Európában ................................ 5 ZAHORÁN CSABA Reciklált történelem. A múlt instrumentalizálása a jelenlegi magyar és román nemzetépítésben ................................................................................................. 18 FALUSI NORBERT Szövetségek és politikai kötelékek Erdélyben, 1917–1918 ................................ 39 PETERECZ ZOLTÁN 100 éve történt: A magyarországi és erdélyi helyzet amerikai szemszögből – 1919. január–február .......................................................................................... 55 BAGI ZOLTÁN PÉTER Gilbert de Santhilier katonai szolgálata a tizenötéves háborúban .................... 69 BENE KRISZTIÁN Egy lovagias lázadó. Raoul Magrin-Vernerey katonai pályafutása a Mediterrá- neum vonzásában ............................................................................................... 80 TÓTH KRISZTINA Az Apostoli Szentszék átfogó felmérése a magyarországi egyházi javakról (1925–1927) ........................................................................................................ 100 Műhely SIPOS JÓZSEF Az 1917-es oroszországi forradalmak hatása a Gazdapártra ............................. 125 NAGY MIKLÓS Szeged francia megszállása és az antant-intervenciós tervek ........................... 133 Interjú Párbeszéd „illúziók nélkül”. Kutatástörténeti interjú Hajdu Tiborral (Az in- terjút készítette és jegyzetekkel ellátta: Pálinkó Attila) .................................... 144 Figyelő Akik nem akartak tétlen maradni: a francia katonai együttműködés két oldala (Bene Krisztián: A Szabad Francia Erők 1940-1943. A francia katonai együttműködés a második világháborúban. Kronosz Kiadó, Pécs, 2017.) MIHÁLYI DOROTTYA .............................................................................................. 162 Babérok térben és időben (150 éves az Akadémia székháza. Épület-, intézmény- és gyűjteménytörténet. Szerk.: Bicskei Éva, Ugry Bálint. Magyar Tudományos Akadémia Bölcsé- szettudományi Kutatóközpont, Budapest, 2018.) BOROVI DÁNIEL ..................................................................................................... 165 Tudományos igényű „tanulságok” modern kori történelmünkben? (Csizmadia Ervin: A magyar politikai fejlődés logikája. Összehasonlítható- e a jelen a múlttal, s ha igen, hogyan? Gondolat Kiadó, Budapest, 2017.) EŐRY ÁRON ........................................................................................................... 172 Baranya szüntelen vonzásában (Benda Kálmán: Baranyai útinapló 1955. Szerkesztette: Keresztes Dániel. A bevezetőt és a jegyzeteket írta: Hamarkay Ede. Az előszót írta: Sebők Magda. Az utóhangot írta: Németh Balázs. Exodus Kiadó, Erdőkertes, 2018. KOLOH GÁBOR ....................................................................................................... 176 Az erősödő India mint tárgyalópartner, tanulságok a Mahábháratából (Amrita NarlikarAruna Narlikar: Bargaining with a Rising India. Lessons from the Mahabharata. Oxford University Press, Oxford, 2014.) VARGA LÁSZLÓ ...................................................................................................... 180 A Kijevi Rusz első krónikájának magyar fordítása (Régmúlt idők elbeszélése. A Kijevi Rusz első krónikája. Ford.: Ferincz Ist- ván. Szerk.: Balogh László, Kovács Szilvia. Magyar Őstörténeti Könyvtár 30. Balassi Kiadó, Budapest, 2015.) MAKAI JÁNOS ........................................................................................................ 183 A Ganz és az Egyesült Izzó a nemzetközi porondon 1867–1949 (Mária Hidvégi: Anschluss an den Weltmarkt. Ungarns elektrotechnische Leitunternehmen 1867–1949. (Transnationale Geschichte Band 10.) Vaden- hoeck & Ruprecht, Göttingen, 2016.) MACHER PÉTER ..................................................................................................... 190 Számunk szerzői ....................................................................................................... 189 APOR PÉTER A jövő mint történeti probléma 1918 és 1945 Európában A hidegháború vége különös pillanat volt. Úgy tűnt, egyszerre zárja le a múlt egy szakaszát és szabadítja fel a lehetséges jövő elgondolására és tervezésére irányuló teremtő képzeletet. Az 1989-et követő néhány évben számos elképzelés látott napvilágot arra vonatkozóan, hogy mi várható majd a jövőben, és mi lenne e változások kívánatos iránya. A jövőbeli folyamatok megtervezésére vonatkozó erőfeszítések jól mutatják, hogy az európaiak jelentős része 1989- re sok szempontból mint a hidegháborút – melyet akkoriban a „jövő” jobbítására irányuló szándékok fő akadályának láttak – végleg felszámoló lehetőségre tekintett. Az európai elitek, illetve a társadalom nagy része is úgy vélte, hogy a jövőt lehetséges előre jelezni, nagy és meghatározó társadalmi folyamatok előre láthatók, és ebből adódóan akár átfogó, rendszer- szintű változások is tervezhetők. Ugyanakkor a jövőre vonatkozó elképzelések és a tervezhe- tőségére irányuló kísérletek megsokszorozódása arra is figyelmeztet, hogy a további fejlődést illető előrejelzés alapvető komponensei s ezzel együtt Európa „jövője” maga is bizonytalanná vált. A kontinens huszadik századi története különösen gazdag a jövőre vonatkozó különböző politikai és kulturális ihletésű, illetve célzatú kezdeményezésekben, melyek, különbségeikkel együtt is, mind mélyen gyökerező modernista előfeltevéseket osztottak. A modernitás világa saját jelenét alapvetően a már előre vetített holnap hátterében alkotja meg. Ebben az érte- lemben a jövő a modern társadalmak és kormányaik előtt álló kihívás és lehetőség is egyben. Az pedig, hogy miként lehetne irányítani és felügyelni a társadalom jövőjét, a 19–20. századi nyugati modernitás politikai, szellemi és kulturális életének alapvető kérdésévé vált. Az 1989 környékén körvonalazódó, a jövő bizonytalanságával szembenéző eljárások egy- értelműen ezeken a tágabb, a jövő kormányzására vonatkozó modernista politikai és kultu- rális programokon alapultak. Különösen hatott rájuk az 1960-as és 1970-es években meg- születő tudományos jövőkutatás gondolkodásmódja, melynek öröksége az 1980-as és 1990- es években is kézzelfoghatóan érzékelhető maradt.1 Mindazonáltal a jövőre vonatkozó remé- nyek és félelmek, akárcsak a velük való szembenézés módjai feltűnő hasonlóságot mutatnak a huszadik századi Európa két másik, valódi háborút követő időszakával, az 1918–1922 és az 1945–1949 közti évekkel. Tanulmányom e sajátos töredezettség magyarázatára tesz kísérle- tet, és igyekszik összekötni a háború utáni időszakok hasonló elemeit. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon ezek az egymással összefüggő megszakítottságok a jövő kezelésének sajátos, háború utáni technikáiról árulkodnak-e. Van-e a jövőnek sajátos, háború utáni 1 Andersson, Jenny: The Great Future Debate and the Struggle for the World. American Historical Review, vol. 117. (2012) No. 5. 1411–1430. AETAS 34. évf. 2019. 1. szám 5 Tanulmány Apor Péter „rendje”?2 Az effajta vizsgálódásnak túl kell lépnie azon, hogy a jövő alakításának politikáját csupán a nemzetállamok vagy a nemzetközi kapcsolatok ügyének tekintse.3 A jövőre vonat- kozó elképzelések és tervek nem csupán a politikai közösségek számára voltak fontosak; va- lójában az emberi környezet és az egyéni identitás legmélyebb rétegeire is kiterjedtek. A 19. század folyamán már valóban sokféle módon vált lehetségessé a jövő alakítása. A modern európai társadalmakban a jövő megalkotására és kormányzására szolgáló sokrétű eszköztár és eljárásrend alakult ki. Ezek, vagyis a tudomány, a technika és a bölcselet meg- határozó eszközei az őket körülvevő világról alkotott modellel szoros összefüggésben jöttek létre. A technikai innováció, az új gépek fejlesztése, a racionalizált és standardizált tudomá- nyos tudás növekedése nyomán lehetővé vált olyan társadalmi és gazdasági folyamatok ösz- tönzése, melyek hosszabb távon is hatással voltak a termelésre, az értékesítésre, az életszín- vonalra és a társadalom szerkezetére is. Új intézmények jöttek létre (mint például a biztosí- tás), amelyek lehetővé tették a jövedelem, az anyagi helyzet, az anyagi és kulturális fogyasz- tás és ezzel a társadalmi státusz jövőbeli befolyásolását. Ezzel egy időben új, az időbeli vál- tozást elemző és megjósló, számszerű objektifikáló módszerek alakultak ki, főként a statisz- tikában.4 Bár a 20. század folyamán az egyén megszűnt a tervezés legfontosabb alanya lenni, és átadta helyét a kormányoknak és más állami intézményeknek, a „tervezés kultúrája” meg- határozó maradt abban, hogy a jövőnek irányt és rendet szabjon, és ezzel együtt elgondolha- tóvá tegye az előrejelzéshez való racionális viszonyulást. A holnap céljainak elérésére tett erőfeszítések nyomán – akár tételesen megfogalmazták ezeket, akár nem – a modern tudo- mányok és ideológiák a világot és egyes társadalmait az igazgatás és a racionális kormányzás tárgyává tették.5