Szerkesztette: Darida Veronika “Az ideák örök csillagállások, s amikor úgy fogjuk fel az elemeket, mint pontokat az effajta konstellációkban, fel- osztottuk és ugyanakkor megmentettük a jelenségeket.” (Walter Benjamin: A német szomorújáték eredete) Ebben a tanulmánykötetben az egyes szövegek elrende- zése, egymás mellé kerülése némiképp esetleges, mégsem teljesen véletlen sorrendet alkot. Hol hasonló, hol eltérő gondolati utak rajzolódhatnak ki, ha az olvasó veszi ma- gának a fáradságot, hogy elbolyongjon a szövegek terében. művészetelméleti tanulmányok A felfedezésükhöz nem egyenes irányt kell követnie, job- . ban teszi, ha engedi magát szabadon kószálni, kénye-kedve szerint, néha eltévedve. A kerülőutak ugyanis – ahogy ezt Somlyó Bálinttól, aki- nek ezt a kötetet ajánljuk, pontosan tudjuk –, a körüljáró ábrázolás lényegi módszere felé vezetnek. Konstellációk Konstellációk művészetelméleti ISBN 978-963-284-888-4 tanulmányok BTK somlyo_borito.indd 1 2017.06.07. 15:51:45 KONSTELLÁCIÓK – műVÉSZETELMÉLETI TANULMÁNYOK Konstellációk – művészetelméleti tanulmányok Tanulmánykötet Somlyó Bálint 60. születésnapjára Szerkesztette: Darida Veronika Budapest, 2017 ISBN 978-963-284-888-4 www.eotvoskiado.hu Felelős kiadó: az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánja Projektvezető: Sándor Júlia Felelős szerkesztő: Gaborják Ádám Tördelőszerkesztő: Bornemissza Ádám Borítóterv: Csele Kmotrik Ildikó TARTALOMJEGYZÉK I. Benjamin nyomában Bacsó Béla: A levél mint bizonyíték . 9 Miklós Tamás: A műfordítás teológiája. Walter Benjamin esszéjéről – első közelítés . 17 Weiss János : Az irodalomkritika lényege és lehetséges eltévelyedése (Kísérlet Walter Benjaminból kiindulva) . 27 Gálosi Adrienne: A tökéletes helyettes . 41 László Laura: Hipertextualizálhatóak-e a Passzázsok? . 51 Darida Veronika: Párizsi melankóliák (Benjamin, Atget) . 63 II. Idő és természet Radnóti Sándor: Valami az időről . 73 Gyöngyösi Megyer: „Mit van mit kívánni még ily áldott időben?” (Adorno és a megismerés utópiája) . 79 Teller Katalin: A természet-érvek természetéről. Három példa a XX. és a XXI. századból . 87 Bora Gábor: Változatok érzékelhetetlenségre . 97 Popovics Zoltán: A másik temporalizációja. (Fenomenológia, etika, narratológia) . 107 Papp Zoltán: „A szabadsághoz a szépségen keresztül” (Schiller esztétikájáról) . 113 III. Olvasatok Pintér Tibor: „Mi vagy nekem, Don Juan?” (A Don Giovanni mint szimbólum a Vagy-vagyban) . 125 Bársony Márton: A bolondság mint topografikus gesztus. Egy kísérlet Mihail Bahtyin Rabelais-jegyzetei alapján . 133 Bartha Judit: Egy romantikus lélekzsonglőr (Mesmerista mutatványok Jókai Mór regényeiben) . 143 Farkas Noémi: Két műfaj búcsúelemei: a halotti beszéd és a halottbúcsúztató közös vonásai . 155 Horváth Ágnes: A fölfeslett nyelv – A nyelv újbóli meghódítása . 167 Tatár György: Olvasatok . 179 5 IV. Művészeti kérdések György Péter: A Forrásnál (A műalkotásfogalmak átváltozásának őstörténete) . 193 Nagy Edina: A részvételiségen alapuló művészet lehetőségei és buktatói – kritikai észrevételek a műfaj jellegzetes példái kapcsán . 205 Gács Anna: Amatőr testünk. A profi és a laikus Jo Spence és Horváth M. Judit betegséget dokumentáló fotósorozataiban . 213 Nemes Z. Márió: Dupin és hasonmásai. Az állat kísértése A Morgue utcai kettős gyilkosságban . 225 Almási Miklós: Antropológus a milliomosok közt. Insider a Park Avenue-n . 233 6 I. BENJAMIN NYOMÁBAN Bacsó Béla A LEVÉL MINT BIZONYÍTÉK „Sein eigentlicher Stoff ist das Gewesene; aus den Trümmern erwächst ihm das Wissen.” S. Kracauer: Zu den Schriften Walter Benjamin1 Még az 1931–32 közötti, Frankfurter Zeitungban történő közlést megelőzően Walter Benjamin, feltehetően a megjelenés előtt álló sorozatra való felhívásként, írt egy be­­ köszöntő szöveget Auf der Spur alter Briefe címmel2 a Német emberek-levélgyűjte- ményhez. A régi levelek nyoma nem pusztán egy individuumot őriz magában, inkább őrzi az embert – legyen az akár egy jelentős alkotó –, amint magára tekint, ahogy magát látja és láttatja, vagyis azt kell megérteni, hogy miként állítja ki magát a le­­ vélíró. A levél igazsága nem a közlés tárgyi igazsága, hanem az az igazság, amit a levél a történeti változások közepette is magába rejt, s amire a felszínes olvasat ügyet sem vet. „[…] az én a levélben már valami tünékeny (Scheinhaftes).A zonban szubjektíven nézve az emberek, a tapasztalat széthullásának korszakában, nincsenek levélírásra indíttatva.”3 A levél annak dokumentuma, ahogy írója magára tekint, és magát mutatja a cím- zettnek, s végül a konkrét korrespondencián túl megmutatja a személy igazságát, ami a közlésben időtálló, még ha maga ebből mit sem észlelt. Dilthey egy Benjamin felől is lényeges szempontra utalt kései művében, amikor az önéletrajz és a levél kapcsán megjegyezte: „Minden emberi dokumentummá válik a számunkra, ami létezésünk végtelen lehetőségei közül valamelyiket megjeleníti. […] Ezek a dokumentumok az individuumot erőhatások középpontjaként mutatják, amit megtapasztal és maga gyakorol.”4 Nem-címzettként a levelekben éppen egy lehetséges igaz-lét elvétésének vagy megsejtésének dokumentumát olvashatjuk ki a későbbiekben. Benjamin persze nem áltatja magát azzal, hogy az ember mindenkor képes a viszonyok átlátására, hogy képes a helyzet adta helyes válaszra, sokkal inkább ragaszkodik ahhoz a feltevé- séhez, hogy semmi sem változott, s minden jobbra fordulhat még: „Újra meg újra 1 S. Kracauer: Zu den Schriften Walter Benjamins in uő:Das Ornament der Masse, Frankfurt a. M., K. Witte Suhrkamp, 1977, 254. o. 2 Vö. W. Benjamin: Gesammelte Schriften, Bd. IV.1., Frankfurt a. M, T. Rexroth Suhrkamp, 1991, 942–945. skk. o. 3 Th. W.A dorno: Benjamin, der Briefschreiber in uő: Noten zur Literatur, Frankfurt a. M., R. Tiede- mann Suhrkamp, 1981, 586. o. 4 W. Dilthey: Der Aufbau der geschichtlichen Welt in den Geisteswissenschaften, Fankfurt a. M., M. Riedel Suhrkamp, 1981, 305., 309. o. 9 BACSÓ BÉLA bebizonyosodott, hogy az emberek oly mereven ragaszkodnak megszokott és immár rég odaveszett életükhöz, hogy emiatt az intellektus tulajdonképpeni emberi alkal- mazása, az előrelátás még drasztikus veszélyben is meghiúsul. Így tehát a veszély- ben teljesedik ki az ostobaság képe: az életfontosságú ösztönök elbizonytalanodása, sőt perverzitása és az intellektus tehetetlensége, sőt pusztulása. Ez a német polgárok összességének mentalitása.”5 Ha tehát a megírt és rögzített nem pusztán az, ami közvetlenül kiolvasható belőle, akkor egyértelművé válik, hogy a levél több mint annak dokumentuma, hogy kinek, mit és miért írt valaki – lényegessé az válik, hogy ebben az írásban mint dokumen- tumban mi marad fenn, ami más élet-értése számára is meghatározó lehet. A mu­­ landó közepette olvashatóvá válik a lényeges. Valószínű, hogy Benjamin ezzel a rövid szöveggel, kísérő-értelmező írással akarta a később könyvként is megjelentetett Német emberek-levélgyűjteményre felhívni az (újság)olvasók figyelmét. Ennek a rádióközlésre szánt szövegnek a kapcsolódása Benjamin kortárs munkáihoz sokféle módon került már elemzésre. Kracauer Ben­­ja- minnak ebben a periódusban írott szövegeit monadológikusnak nevezte, amely ellen- pontja a filozófiai rendszernek, és minden absztrakt általánosítás ellen van, ahogy fogalmazott: „varázsvesszője ráérez a tünékeny, az általánosan leértékelt, és a történe- lem által meghaladott terrénumára és felfedezi benne a legfőbb jelentéseket”6. A kísérő szöveg centrumából kiemelkedik az a finommetaforika , amellyel a felte- hetően soha el nem hangzott szöveg igazolja Adorno szép megfigyelését, mely szerint Benjaminnak, magának mint levélírónak is „a levelek számára azokat a természet- történeti képeket képezték, amelyek kiállják a múlandóságot.”7 Benjamin szelleme- sen és megvilágítóan hóhatárról (Schneegrenze) írt, vagy éppen az író mint hős kultu- szának gleccseréről, amellyel lényegében arra utalt, hogy azalatt és efölött egészen más- ként kell haladni, ha nem akarjuk elvéteni a lépést, vagy inkább egyáltalán a ke­­re­­sett irányt meg akarjuk tartani. Míg a gleccser a már bejárhatatlan, fagyott területet képezi, ami bármikor maga alá temetheti az óvatlan mászót. Csúszásával mindent eltörölhet. Vagyis a kultúra bizonyos korábban megismert részei megszilárdulnak és visszahúzódnak a hóhatár fölé, azaz a korábbi és hagyományos és ismert eszközök- kel történő bejárása lehetetlenné válik. Mi felé halad a hóhatárt megközelítő ember, a Német emberek olvasója; ez itt nem más, mint a német klasszika terepe, amely ily módon – Benjamin értelmezése szerint – elválasztott, sőt elvált az az alatt húzódó területtől. Jelenti ez azt, hogy a határ feletti részt kevesen járják be, a terep nem könnyű, másrészt azt, hogy ennek megközelítése a későbbi korban egészen más „technikát” igényel. Vagyis a hóhatár feletti rész elkülönül azoktól a részektől, ahol 5 W. Benjamin: Egyirányú utca, ford. Berczik Á., Budapest, Atlantisz, 2005, 24. o. 6 Vö. Kracauer: id. mű, 252. o. 7 Th. W. Adorno: Benjamin der Briefschreiber, in uő: Noten zur Literatur, id. kiad. 586. o. 10 A LEVÉL MINT BIZONYÍTÉK a közönséges bejárás még lehetséges, s amely eluralta a levélközlés és olvasás modern kultúráját, amelyben már nem bocsátkoznak olyan területre, ahol változtatni kell a járáson, s főként nem fenyeget azzal, hogy valaki nehezen uralható terepre téved, vagyis azon az úton járnak, ami már ösvényként kitaposott. Tartózkodnak a tapasz- talatok néven nevezésétől. Igen meglepő, bár Benjamin olvasottságát tekintve mégsem kell csodálkozni azon, hogy ebben a rövid előadásszövegben Gervinus 1836-ban publikált könyvéhez8 kap- csolódott – lehet, hogy ez is az álcázás művészetének