Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Berzeviczy Klára Német felvilágosodásBölcsészet- és és klasszikaTársadalomtudományi irodalma Kar egyetemi jegyzet ISBN 978-963-308-085-6 Budapest, 2013. ISBN 978-963-308-085-6 Berzeviczy Klára Német felvilágosodás és klasszika irodalma Előszó Mivel a jelen munka elsősorban magyar szakos hallgatók számára készült azzal a céllal, hogy a német irodalomtörténet egyik fontos korszakáról áttekintést nyújtson a számukra, így nem csak történelmi időhatárok, de terjedelmi korlátok is megszabták a lehetőségeket. Természetesen nem térhettünk ki minden lírai műre és a drámák közül is csak válogathattunk, így például terjedelmi okokból le kellet mondanunk Schiller ›Wallenstein trilógia‹-jának tárgyalásáról, és különösképpen szükséges volt az önkorlátozás Goethe prózai művei esetén, mivel ezek többsége terjedelme miatt meghaladta jelen munkánk lehetőségeit. A jegyzet lektorlárásáért a szerző külön köszönetet mond Dr. Ötvös Péter egyetemi magántanárnak (Szegedi Tudományegyetem, Régi Magyar Irodalom Tanszék), valamint a filozófiai részek átnézésért Dr. Turgonyi Zoltánnak, az MTA Filozófiai Intézete tudományos főmunkatársának és végül a jegyzet egyetemi tankönyvként való elfogadásáért a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának. 2 A XVIII. század a modern történettudomány szerint a változások korát jelenti, hiszen e század végét a régi európai társadalom szellemi, társadalmi és politikai rendjének krízise jellemzi. Az odáig vezető út azonban már a XVII. század végén elkezdődött. Ez az a korszak, amely elindítja a modern korhoz vezető folyamatokat.1 A XVIII. századot kettősség jellemzi: a múltból örökölt struktúrák és intézmények még állnak az egyik oldalon, de a másik oldalon, a korszellem a változás irányába mutat, és az újkor igazi kezdetét jelzi. A XVIII. század második felében a német területeken olyan társadalmi viszonyok és intézmények alakultak ki, melyek az irodalmi életre a mai napig jelentős hatást gyakorolnak.2 Az átalakulás különféle folyamatait összefoglaló néven „felvilágosodás”-nak szokás nevezni. 1. A német felvilágosodás politikai és szociológiai háttere 1.1 Politikai háttér A német felvilágosodás kialakulásának egyik fontos politikai feltétele volt a modern abszolutista állam létrejötte, amely a Német-Római Birodalom területén fokozatosan, a 30 éves háború (1618-1648) és az azt lezáró wesztfáliai béke következményeként alakult ki. A Német-Római Birodalom sok apróbb-nagyobb államból (hercegségből, grófságból, egyházi fejedelemségből) állt, melyeket a 30 éves háború vallási viszályai erősen megosztottak. A vallási alapon így kialakult ellentéteket, kötődéseket és struktúrákat kellett ahhoz félretenni, hogy a helyzet egy békekötés által rendezhetővé váljon. Az 1648-as wesztfáliai béke által a német fejedelemségek szerepe erősen felértékelődött, központilag irányított territoriális államokká alakultak. A békében meghatározott Német-Római Birodalom sem szövetségi állam, sem államszövetség nem volt. Előbbihez hiányoztak a birodalmi szervek, utóbbihoz pedig az egyes fejedelemségek teljes függetlensége. A fejedelmek ugyan messzemenő szuverenitást élveztek, olyannyira, hogy külpolitikai szövetségeket is köthettek, de ezek a szövetségek nem irányulhattak a Német-Római Birodalom ellen. Az egyes fejedelemségeket, legalábbis névleg, hűségeskü kötötte a császárhoz és a birodalmi jog alá tartoztak. E kis német 1 Dirlmeier, Ulf, Gestrich, Andreas, Herrmann, Ulrich, u.a., Kleine deutsche Geschichte. Stuttgart: Reclam 2003, p. 212. 2 Geschichte der deutschen Literatur. Kontinuität und Veränderung. Vom Mittelalter bis zur Gegenwart. Bd. 2: Von der Aufklärung bis zum Vormärz. Hg. von Erhard Bahr. 2. Aufl. Tübingen, Basel: Francke Verlag 1997, p. 5. 3 államok számára a XVII. században példaképül XIV. Lajos francia király, a „Napkirály” versaillesi udvara és az ott kialakult abszolutizmus szolgált.3 Az abszolutizmus elnevezése a princeps legibus [ab]solutus4 (az uralkodó fel van mentve a törvények alól, absolutio = feloldozás, felmentés) római jogi formulából ered mely szerint az uralkodó a törvények felett áll és a keresztény felfogás szerint csak Istennek és az ő törvényeinek van alárendelve. Az állam élén az uralkodó áll, akinek a támasza a racionálisan megszervezett államigazgatás, melynek részét képezik a csak az uralkodónak felelősséggel és hűsséggel tartozó hivatalnokok és a hadsereg, valamint az államvallás. Ezen kívül jelentős állami cenzúra is működött.5 A későbbiekben (tévesen) a Napkirálynak tulajdonított megfogalmazás jellemzi legjobban az abszolutista uralkodót: „az állam én vagyok” (L’État c’est moi).6 Az abszolutizmus elméleti alapjait, a francia jogász Jean Bodin már 1576-ban megalkotta, amikor is ›Les six livres de la république‹ (›Hat könyv az államról‹)7 című művében a szuverenitás fogalmát bevezette. Bodin szerint az uralkodó szuverenitása legfőképpen abban mutatkozott meg, hogy törvényeket hozhatott és vethetett el saját hatalmából kifolyólag, más hatóságok megkérdezése nélkül. Ez a felfogás a középkor és a reneszánsz jogfelfogásával szöges ellentétben állt és a régi jogok megszüntetése valóban súlyos ellenállásba ütközött.8 Hasonló szellemi áramlatot képvisel az angol Thomas Hobbes híres elmélete az ún. társadalmi szerződésről,9 (1651) amely szerint az emberek, mivel képtelenek voltak az egymással békében való életre, ezért az államok alapításakor szabad akaratukból alávetették magukat egy szuverén uralkodónak, tehát saját képességeik, és hiányosságaik értelem által történt felmérése késztette őket arra, hogy alattvalókká váljanak.10 Erről szóló könyvét az angliai polgárháború alatt írta, így elméletének fő célkitűzése lehetett, hogy az erős központi hatalom által a zavargásokat el lehessen kerülni. 3 Bahr (Hg.), Geschichte der …, p. 6., Borries, Erika und Ernst von, Deutsche Literaturgeschichte. Bd. 2: Aufklärung und Empfindsamkeit. Sturm und Drang. 5. Aufl. München: DTV 2003, p. 13; Dirlmeier, u.a.: Kleine dt. Geschichte, pp. 176, 190. 4 Corpus Iuris Civilis, Digesta 1. 3,31 (Ulpianus) [Idézi: In medias res. Lexikon lateinischer Zitate und Wendungen. Hg. von Ernst Bury, 4., überarb. und erw. Ausgabe, Berlin: Directmedia 2006, p. 18511 (Digitale Bibliothek 27)] 5 Borries, Deutsche Literaturgeschichte. Bd. 2, p. 13; Dirlmeier, u.a., Kleine dt. Geschichte, p. 193-194. 6 Idegen idézetek szótára. In: Arcanum DVD Könyvtár VI. lexikonok, adattárak. Budapest: Arcanum 2004. 7 Magyar fordítása: Bodin, Jean, Az államról. Válogatás. Ford. Györgyi Máté. Budapest: Gondolat Kiadó 1987. 8 Borries, Deutsche Literaturgeschichte. Bd. 2, p. 13; Dirlmeier, u.a., Kleine dt. Geschichte, p. 194. 9 social contract, a könyv címe: ›Leviathan‹ (1651), magyar fordítása: Hobbes, Thomas, Leviatán (vagy az egyházi és világi állam formája és hatalma). Ford. Vámosi Pál; bev. és jegyzetekkel ell. Nagy Levente, Kolozsvár: Polis 2001. 10 Borries, Deutsche Literaturgeschichte. Bd. 2, p. 13. 4 1.2 Felvilágosult abszolutizmus 1700 körül átalakul az államról alkotott felfogás a racionalizmus és a Hugo Grotius (1583- 1645) által képviselt természetjogi elképzelés alapján. A természetjog (jus naturale) klasszikus elméletének legtökéletesebb megfogalmazása Aquinói Szent Tamásnál található. Grotius is különbséget tesz az írott pozitív jog és a változatlan, mindenkor érvényes normatív természetjog között, szerinte a pozitív jog csak akkor érvényes, ha nem ütközik a természetjogba. A természetjog „alapelve az ember társas ösztöne, amely az embert rendezett közösség irányába hajtja és esze révén képes megismerni, hogy mi egyezik meg az embernek Isten által alkotott természetével.”11 A természetjogról szóló tan kiindulópontja az az elképzelés, hogy az ember a születésekor természetes jogi érzéket kap, amely képessé teszi a jognak megfelelő cselekvésre. A természetjog által elképzelt ember ideális lény, aki értelmi képességei segítségével természetesen kész arra, hogy jogi normákon alapuló közösség alkotó elemévé váljék.12 Így a társadalmi szerződés ekkor már nem csak az alattvalókra nézve bír kötelező érvénnyel, hanem az államnak is kötelezettségei vannak. Legfontosabb feladata a béke és a közjólét biztosítása, ami alatt a jogi igazgatás, törvényhozás, hadsereg biztosítását értették, valamint a gazdaságnak az uralkodó által való tudatos támogatását. De a közjóléthez tartozott a gazdaságon kívül az iskolaügy, az egészségügy és a lakosság élelmiszer-ellátása is. A fejedelem ekkor már nem a klasszikus, a Napkirálynak tulajdonított mondat („az állam én vagyok”) szerint értelmezi magát, hanem mint az állam „első szolgája”, mint pl. II. (Nagy) Frigyes (1740-1786) porosz király teszi. Általában az ő trónralépésének dátumát, 1740-t tartják a felvilágosult abszolutizmus kezdetének.13 [Ami az „állam első szolgája” megnevezést illeti, figyelemreméltó, hogy a római pápák (Nagy) Szt. Gergely (VI. sz.) óta, kezdetben hézagosan, majd a XII. sz. óta folyamatosan használják a „servus servorum Dei” (Isten szolgáinak szolgája) megnevezést mind a mai napig.]14 11 Kunzmann, Peter, Burkard, Franz-Peter, Wiedmann, Franz, SH Atlasz Filozófia. Budapest: Springer Hungarica 1993, p. 101. 12 Alt, Peter-André, Aufklärung. Lehrbuch Germanistik. Stuttgart, Weimar: Metzler 1996, p. 23. 13 Borries, Deutsche Literaturgeschichte. Bd. 2, p. 14; Dirlmeier, u.a., Kleine dt. Geschichte, pp. 196 és 218. 14 Rendina, Claudio, I papi. 7-a Edizione Roma: Newton & Compton Ed. 2004, pp. 157 – 167., itt: p. 167.; Markus, Robert A., Nagy Szent Gergely és kora. (angolból ford.: Sághy Marianne), Budapest: