Nagyon távoli jövő dr. Galántai Zoltán írásai © Távoli Jövő Kutatócsoport 2003–2005 Az alábbi cikkgyűjteményben található írások az utolsó kettő kivételével a BESZÉLŐ számára íródtak és ott is jelentek meg. TARTALOM Kolumbusztól a Columbiáig Bolygósovinizmus és gravitációs kutak Eunuchok a világűrben Zászlók és lábnyomok Taikonauták a Marson Felhasznált irodalom Az űrkolóniáktól a szegénynegyedekig Kína, mint űrhatalom A Fehér Háztól a Vörös Bolygóig Az űrkutatási imperatívusz alternatívája Felhasznált irodalom Faj, történelem, jövő Egy milliárd vagy egy millió év Evolúció Csodaországban A lépték nevében Az idő Kopernikuszai és történészei Felhasznált irodalom A bolygómérnökségig és tovább Antropikus elv helyett értelem Világfelfordulás és terraformáció Környezet- és bolygóvédelem Miért és meddig: a végső határ Felhasznált irodalom Negyedik típusú civilizációk Történeti kozmológia Szupererős antropikus elv? Ugyan... Nagyon nagy léptékű időskálák és nagyon nagy léptékű etikák Felhasznált irodalom Galileitől Kopernikuszig A szilíciumfák nem nőnek az égig Evolúciós építőanyagok Szuperkopernikuszi elvek szuperkopernikánusoknak Pánspermia: élet (majdnem) mindenütt Útban egy kozmikus ökológia felé Felhasznált irodalom Zongorahangolók világegyeteme „Nagy Történelem” a gyakorlatban Sült patkány a civilizációnak A finoman hangolt mesterlövész Geomérnökök és civilizációk Felhasznált irodalom 2 Hányan vagyok? Univerzumok helyett könyvtárak Egy biomorf élete Tűzvészek és multiverzumok Mi a kérdés, ha nincs válasz? Felhasznált irodalom Az Ádám köldökére hangolt világegyetem Volt-e Ádámnak köldöke? Kezet fogni egy másik szolipszistával Egy finomra hangolt személyes teológia Milyen lehet az antropikus elv hívének lenni? Felhasznált irodalom Ozymandiás és az eszkimók Királyok, költők, Kilroy-ok Jövőjog? Eszkimók a Marson Felhasznált irodalom Űrüzenet a palackban Galaktikus tankerek Falkavadászok a Marsról Vírusos sziréndalok Viking önreprodukció Felhasznált irodalom A galaktikus nyelv keresése Szimmetrikus égtájak A tűz és a matematika Értelmetlen technológiák Jó éjszakát kívánni Bábel II. nyelven Felhasznált irodalom Majdnem az örökkévalóságig – de azért korántsem teljesen Halhatatlanok és Solarisok Idegen utópiák Mekkora? Ekkora! A végső számítógéptől a végső életig Felhasznált irodalom Lemmingek a világűrből A nagy agyaktól az extelligenciáig Hinni egy geometriában UFO-k, érvek, szemetesek Felhasznált irodalom: 3 Földi pluralisták és földön kívüli civilizációk Az éjszaka hosszának kozmológiája Az Univerzum Nagy Fala A pluralisták erdeje Aki nem talál, az keres Felhasznált irodalom Tropik, jogok, földön kívüliek Bevezetés helyett: szemkontaktus a földön kívüliekkel Metatörvényt? Turing-teszt a galamboknak Asztroszociobiológiák és helyi maximumok Az értelmes lények jogainak nyilatkozata Felhasznált irodalom Fizikai eszkatológia, számítástechnika, jövő Bevezetés: a biológiai eszkatológiától a fizikaiig Emberközpontú fizika eszkatológia: az antropikus elv visszájára fordítása Kardasev-tipológiák Megascale engineering – számítástechnikai szemszögből Mása babák és galaktikus komputerek Tipler és az Ómega Pont forgatókönyve Emuláció? Számítógép-e a Világegyetem? Felhasznált irodalom 4 Kolumbusztól a Columbiáig „A háború amiatt tört ki, hogy egyszer összeszedtem országom [a Hold] legszegényebb em- bereit, s telepesekként a Hajnalcsillagra akartam küldeni őket, mert az még puszta volt, s nem lakott rajta senki emberfia. Phaetón [a naplakók királya] ellenben irigységből megaka- dályozta az áttelepítést...” (Lukianosz: Igaz történetek. Révay József fordítása.) Bolygósovinizmus és gravitációs kutak Freeman Dyson, az ismert fizikus egy alkalommal két kategóriába sorolta a tudományos kutatási programokat: fenntarthatóakba és nem fenntarthatóakba. Az előbbiek közé tartozna például az internet fejlesztése vagy éppen a Sloan Digital Sky Survey (ami a világmindenség digitális csillagtérképét hivatott elkészíteni), mivel mind a kettő folyamatosan fejleszthető és kis léptékben eléggé olcsó ahhoz, hogy ne kelljenek hozzá egyszeri és nagyszabású beru- házások, amelyek aztán gyakorlatilag megismételhetetlenné teszik. Közelről sem ilyen azonban a teljes emberi géntérkép elkészítését célul kitűző Human Genome Project vagy éppen az ember holdra szállását lehetővé tevő Apollo-program: ezek egyszerűen túlságosan drágák ahhoz, hogy ha egyszer lezárultak, megint belevágjunk. Túl azon, hogy az efféle projektek – Dyson szerint – mindig egy tudományos korszak végét (is) jelzik, miközben a fenntartható programok egy másik kezdetét (Dyson, 1999. p. 34–35.), szá- munkra legalább ugyanilyen fontos most az is, hogy az űrkutatás esetében egyáltalán nem véletlen, hogy nem fenntartható léptékű pénzügyi beruházásra volt szükség ahhoz, hogy Armstrong aztán végrehajthassa azt a bizonyos „kis ugrást” az Apollo leszállóegységétől a Hold felszínéig, és sokak vélik úgy, hogy az összes mai, űrkutatással kapcsolatos probléma is (akár egészen a Columbia katasztrófájáig bezárólag) erre a fenntarthatatlanságra vezethető vissza. Ami viszont nagyon is szükségszerű volt. A sci-fi író Isaac Asimovot, valamint a Naprendszer kolonizációjának lehetőségeivel fog- lalkozó űrkutatót, Gerard K. O’Neillt még valamikor a ’70-es évek elején arról faggatták egy televíziós műsorban, hogy a tudományos fantasztikus regények szerzői vajon miért ragasz- kodnak már-már rögeszmésen ahhoz az elképzeléshez, mely szerint egy szép napon majd a bolygók meghódításával és betelepítésével fogjuk folytatni azt, amit idelent, a Föld felszínén kezdtünk, noha ez legfeljebb időleges megoldásokat tud kínálni az olyan problémákra, mint amilyen például a túlnépesedés. Hiszen ha egyszer kinőttük a Földet, akkor nem csupán csillagászati, de az emberiség történetének léptékével mérve is túlságosan rövid idő alatt fogjuk kinőni a Marsot is. Vagy bármelyik más bolygót. Úgyhogy elvileg sokkal célszerűbb lenne szabadon lebegő űrkolóniákat létrehozni, hiszen „odakint” gyakorlatilag korlátlanul sok hely és hasonlóképpen korlátlan energiaforrások állnak a rendelkezésünkre. Ezzel azonban leginkább amiatt nem szokás foglalkozni, amit válaszában Asimov „bolygósovinizmusnak” nevezett – vagyis azért, mert eddigi történetünk során mindig is egy bolygó felszínén éltünk, és ezért egyszerűbbnek tűnik áttelepülni egy hasonló helyre, mint alkalmazkodni a világtér és az eddigiektől gyökeresen eltérő környezet nyújtotta lehetőségekhez (O’Neill, 1976, p. 38–39.). 5 Ésszerűnek viszont korántsem ésszerűbb, ugyanis nagyjából úgy képzelhetjük el a másik bolygóra való áttelepülést, mintha egy olyan gravitációs kút fenekén élnénk, ahonnan 40 ezer km magasra kell felkapaszkodni, hogy utána szabadon mozoghassunk a világtérben – mi viszont fogjuk magunkat, és lemászunk egy másik potenciálgödör fenekére (amit ez esetben Holdnak vagy Marsnak hívnak). És ezzel el is jutottunk oda, hogy megértsük, miért volt szükség egy Dyson-i értelemben nem fenntartható programra ahhoz, hogy sor kerülhessen az első holdutazásra: azért, mert a Föld felszínéről nem lehet fokozatosan, kis lépésekkel feljebb jutni. Vagy képesek vagyunk az adott testet az első vagy második kozmikus sebességig felgyorsítani, vagy nem – tertium non datur. És ha nem, akkor a test bizony vissza fog esni. A magánkézben lévő űrkutatás szószólója, a magánerőből megvalósított űrutazást 10 millió dollárral jutalmazó X-Díj web- lapján olvasható tanulmány ugyan azt állítja, hogy a rakétafejlesztés a repülőgép-fejlesztéshez hasonlít (Maryniak, 2001.) – ez azonban egyszerűen nem igaz. Ott a lépésről lépésre történő fejlesztések elvét követték (kis ugrások után előbb rövid, majd hosszabb siklás stb.), a világűrbe azonban nem fogunk „lépésről lépésre” kijutni. Vagy kikapaszkodunk egy nekirugaszkodásra a „felszínre”, vagy nem. Ahhoz viszont, hogy egy ilyen ugrást végrehajtsunk, legalábbis kezdetben olyan léptékű beruházásokra van szükség, amit egy magáncég képtelen lenne finanszírozni: a Wright-fi- vérek annak idején ugyan egy kerékpárjavító műhely bevételeiből fedezték a repülési kísér- letek költségeit, az űrkutatás esetében azonban több nagyságrenddel nagyobb összegekre van szükség, és így első lépésben – tetszik vagy nem tetszik – marad az állami beruházás. Aminek persze egyáltalán nem törvényszerű, hogy kizárólag (vagy akár csak túlnyomórészt) pozitív hatásai legyenek az űrkutatásra. Még akkor sem, ha az eddigiek alapján úgy tűnhet, hogy ha egyszer már belevágtunk, akkor nem is tehettünk volna másként. Eunuchok a világűrben A kínai Ming-dinasztia a XV. sz. elején flottát indított a világ felderítésére, és pusztán annak köszönhető, hogy végül az európaiak jutottak el a Távol-Keletre, nem pedig fordítva, hogy a kínai uralkodó halálát követően a kormányzást átvevő eunuchok visszahívták a hajókat (amik Afrikát megkerülve már majdnem elérték a spanyol és portugál vizeket, és amennyiben szeretünk eljátszani a „mi lett volna, ha...” típusú kérdésekkel, akkor most nyugodtan eltűnődhetünk rajta, hogy vajon alapvetően máshogyan folytatódott volna-e a történelem). Nem egy szakember véli úgy, hogy per pillanat nagyon hasonló a helyzet az űrkutatásban is, hiszen az 1970-es évek elején a NASA ugyanúgy leállította a holdutazásokat, mint a császári hivatalnokok a világtengerek felderítését, és az utolsó három kész és működőképes Saturn V. óriásrakétát afféle végtelenül költséges díszként helyezték el a Cape Canaveral, illetve a Marshall meg a Johnson Space Flight Centerben, miközben a dokumentációját egy papír- gyűjtés alkalmával egyszerűen odaadták a cserkészeknek – igaz, egy példányt azért archi- váltak, de az a jelek