BOR-, BORLOVAG- ÉS GASZTRONÓMIAI FESZTIVÁL 2017. AUGUSZTUS 24–27. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Győriek! A nyár minden évben különleges évszak városunkban, tele pezsgéssel, jobbnál jobb fesztiválokkal, programokkal. Az idei nyár – ha lehet – még különlegesebb volt, A Győri Bornapok évről évre városunkba hívja mint az eddigiek! A fergeteges nyárnyitó koncert hazánk legjobb termelőit, a borbarátokat és megalapozta a jó hangulatot, és a Táncfesztivál a kultúra szerelmeseit is. Ez az idén sem lesz pillanatai is beleivódtak emlékezetünkbe. másként, hiszen a belvárosunk most is baráti Nagy királyunkról méltóképpen emlékeztünk beszélgetésekkel telik meg, hogy ezúttal is meg a Szent László-évben, a legszebb közösen köszönjünk el az év legmozgalmasabb születésnapot – méghozzá a tizediket – pedig időszakától. Erre a legjobb alkalom minden a Győrkőcfesztiválon ünnepeltük. A tavalyi évben a nyárzáró koncert, amelyen mindig WellHello és Halott Pénz után az idén a Punnany egy nemzetközi sztárfellépőt köszönthetünk Massif vonzotta a fiatalokat a Dunakapu térre. egy példaértékű városi összefogás jóvoltából. Így érkeztünk el az év legkiemelkedőbb Ezúttal az Alphaville lép színpadra a nyár programjához, hazánk első olimpiai eseményéhez, utolsó közös estéjén. az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz, Bízom benne, hogy már eddig is rengeteg amely – a versenyek mellett – ötven élményt szereztek a nyáron, és remélem, európai ország fiataljainak hogy a még előttünk álló időszak is adta meg a lehetőséget, számos lehetőséget nyújt a töltekezésre. hogy barátságot kössenek, Emelem poharam a városra, a Győri és közben megismerjék Bornapokra, és minden győrire! Magyarországot, Győrt és Egészségünkre! kultúránkat. Az augusztusi Barokk Esküvőt követően lassan elérkezünk a nyár utolsó Borkai Zsolt nagy dobásához. polgármester FESZTIVÁLKÁRTYA PROGRAMOK Fesztiválkártya Programok A Győri Bornapok, Bor-, Borlovag- és Gasztronómiai Fesztiválon az előző évekhez hasonlóan a AUGUSZTUS 24. CSÜTÖRTÖK között a PASO (Pannonia Allstars Ska Orchestra) borászoknál és a pálinkáriumokban a hivatalos fizetőeszköz idén is a Fesztiválkártya. A fesztiválon tagja, kiváló érzékkel és tapasztalattal a forró 8 feltöltőpont segíti a gyors ügyintézést, melyek a Széchenyi tér és a Dunakapu tér különböző pontjain 16.00 BORKÓSTOLÓ, GASZTRONÓMIA talpalávaló zene megteremtéséhez! A balkáni találhatók (lásd a térképet a 9–11. oldalon). Kérjük, a kártyára fokozottan figyeljenek, mert elvesztése hátteret Körömi Péter, a Bohemian Betyars esetén nem tudjuk a rajta lévő összeget visszatéríteni! 17.30 BORLOVAGRENDEK FELVONULÁSA oszlopos tagja biztosítja. A GUCA PARTYZANS ZENEKAR Helyszín: Dunakapu tér A FESZTIVÁLKÁRTYÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK KÍSÉRETÉVEL ÉS AZ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ: 19.30 MOLNÁR GYÖRGY TRIÓ 18.00 A X. GYŐRI BORNAPOK, BOR-, Mire szolgál a kártya? Hogy és hol tudom feltölteni, BORLOVAG- ÉS GASZTRONÓMIAI A Fesztiválkártya a Fesztivál borászatainak és pálinkáriumainak újratölteni? FESZTIVÁL MEGNYITÓJA hivatalos, készpénzmentes fizetőeszköze. A kártya egyenlege egy szabadon megválasztott összeggel, de Beszédet mond: Borkai Zsolt polgármester minimum 1.000 Ft-tal és legfeljebb 100.000 Ft-tal a fesztivál Helyszín: Dunakapu tér Mit vásárolhatok a ideje alatt bármikor feltölthető a feltöltő pontokon. Fesztiválkártyával? 18.15 GUCA PARTYZANS ZENEKAR Mivel a borászatok és pálinkáriumok kizárólag a Fesztiválkártyát Kaphatok-e számlát a vásárlás KONCERTJE fogadják el fizetőeszközként, ezért a Fesztiválkártyával ezen összegéről? szolgáltatók minden terméke megvásárolható. Természetesen igen, a kereskedőknek továbbra is kötelességük áfás számlát kiállítani a vevő kérésére, illetve pénztárblokkot Hol tudok kártyát venni? adni minden egyes vásárlás után. A Fesztiválkártyát a kijelölt feltöltő pontokon lehet megvásárolni A Molnár Trió 2000-ben alakult. Állandó 100 Ft/kártya összegért. A kártya az első feltöltést követően Borravalót külön adjak, ha akarok? formáció, mely már 10 éve töretlenül válik aktívvá. A Fesztiválkártyával ugyanúgy lehet borravalót adni, mintha népszerű, ezt igazolják a nevükkel fémjelzett készpénzzel vagy bankkártyával fizetnének. műsorok telt házas nézőterei. A trió első Mindenhol csak ezzel tudok majd elvként a hagyományos harmonikás műfajokat fizetni a fesztiválon? Részletes tájékoztatást a feltöltő mutatja be, repertoárján szerepelnek musette A Fesztiválkártya csak a fesztiválon részt vevő borászatoknál pontokon és az információs keringők, sanzonok, bravúr polkák, nosztalgia és pálinkáriumoknál kizárólagos fizetőeszköz, a gasztronómiai faházaknál kaphat. 2012 nyarán alakult meg a kilenctagú Guca örökzöldek, swingek, tangók, angol keringők. faházaknál készpénzzel lehet csak fizetni. Partyzans, mint Magyarország első balkán Helyszín: Széchenyi tér rezesbandája, magyar profi jazz-zenészekből. Mi történik a fesztivál végén a Célja, hogy Magyarországon is elérhetővé váljon 21.00 CABARET MEDRANO rajta maradt pénzzel, vissza tudom a balkáni szerb ,,underground” trombitazene. váltani? Emir Kusturica filmjeinek és a világhírűvé vált Igen. A Fesztiválkártyán maradt összeg a feltöltő GUCA trombitafesztiválnak köszönhetően pontokon visszaigényelhető a fesztivál zárónapján, Magyarországon is közkedvelt és keresetté vált vasárnap este 24 óráig. a szerb trombita-népzene. Muzsikájuk annyiban különbözik a klasszikusoktól, hogy megtartva Meddig érvényes a kártya? a számok népzenei stílusát, ,,balkáni jellegét”, A kártya fizetésre csak a Bor-, Borlovag- és Gasztronómiai mégis egy európaibb, igazi XXI. századi őrületet Fesztivál időtartama alatt használható. hoznak létre, például dobosuk, JAMMAL zenei stílusával, aki Magyarország legkiválóbb Kihez forduljak, ha probléma beatboxere, sok zenei projektje között említésre A Cabaret Medrano egy jellegzetesen adódik a kártyámmal? méltó a Belmondo zenekarral eltöltött értékes budapesti zenekar, amely zenéjében és A feltöltő pontoknál hostessek és szakemberek fogják segíteni időszak Czutor Zoltán frontemberrel. A zenekar szövegeiben is ötvözi a város sokszínűségét. a kártyabirtokosokat. első trombitása Koós-Hutás Áron, aki többek Stílusuk három réteg: a magyar népzene, 4 5 PROGRAMOK PROGRAMOK a klezmer és a balkáni zene ötvözete, színvonalon előadott műsoraikkal 2000 óta 21.00 DÁNIEL BALÁZS BOOGIE WOOGIE TRIÓ 17.00 MELODIKA PROJECT vagyis három kultúra találkozásának rendszeresen jelen vannak a hazai, illetve az VENDÉG: PRIBOJSZKI MÁTYÁS & SZÁSZ metszéspontjában áll. Az együttes Verebes európai kulturális életben, számos hazai és FERENC György vajdasági magyar festő és Kamondy külföldi fesztiválon, jazzklubban fordulnak Imre fővárosi költő-színész barátságából meg rendszeresen. Céljuk, hogy a klasszikus született a pesti romkocsmákkal együtt jazz populáris korszakát a legmagasabb az ezredfordulón. Több daluk is szól művészi igénnyel, szórakoztatóan tolmácsolják ezekről a kultikus helyekről (pl. Szimpla közönségüknek. Kert Casablanca). Zenéjükben sok az Helyszín: Dunakapu tér improvizatív elem, ezért minden koncert egyedi és megismételhetetlen. Szívesen 19.00 „VÁROS BORA”- ÉS „FESZTIVÁL BORA”- A Melodika csoport 2014-ben alakult, játszanak együtt vendégzenészekkel is VERSENY DÍJÁTADÓJA tagjai mindhárman aktív előadóművészek és (pl. Gáspár Kálmán cimbalmossal vagy Helyszín: Dunakapu tér zenepedagógusok is egyben. A Melodika egyszer egy komplett szerb etno-jazz csoport új összefüggéseket kíván megmutatni együttessel). Szövegeik sok rokonságot 19.00 SWING Á LA DJANGO A nyár legnagyobb boogie-woogie-koncertjével a klasszikus zene és az egyéb zenei stílusok mutatnak ismert kelet-európai írók (Hrabal, várják az érdeklődőket a Dániel Balázs Trió és között. A közönség különleges hangszerekkel, Mrożek) világával, akik szintén játékosan és vendégei. Hazánk első számú boogie-woogie- hangszerként használt hétköznapi tárgyakkal finom iróniával mesélnek a kisemberek zenekara az egyik legismertebb magyar és a „body percussion” alapjaival ismerkedhet hétköznapjairól. szájharmonikással, Pribojszki Mátyással, meg, valamint interaktív módon tapasztalhatja Helyszín: Dunakapu tér és együttesének kiváló gitárosával, Szász meg a közös zenélés és improvizáció élményét. Ferenccel lép színpadra. A pörgős boogie- és Helyszín: Széchenyi tér AUGUSZTUS 25. PÉNTEK rock and roll-dalok, vérbeli blues-számok, valamint energikus hangszerszólók mind-mind 19.00 RÁCZ GERGŐ 11.00 „GYŐR VÁROS BORA”-VÁLASZTÁS – a produkció részei lesznek. A koncerten – ahol LA MARÉDA ÉTTEREM a show-elemekből és zenei bravúrokból sem lesz hiány – bárki táncra perdülhet, aki kilátogat 14.00–18.00 „FESZTIVÁL BORA”-VÁLASZTÁS – ezen az estén a Dunakapu térre. Ne hagyja ESTERHÁZY-PALOTA ki, hiszen legközelebb már csak a Jubileumi A Magyarországon és külföldön már Boogiefeszten szól boogie-woogie Győrben! 16.00 BORKÓSTOLÓ, GASZTRONÓMIA egyaránt sokszor bizonyított tagokból álló A zenekar tagjai: Dániel Balázs – zongora; Swing à la Django együttes egy innovatív, Koch Barnabás – dob; Zink Ferenc – 17.00 JAZZ STEPS BAND hattagú zenekar. Különleges stílusötvözetet bőgő, basszusgitár; Pribojszki Mátyás – teremtettek, zenéjük hangzásában szájharmonika, ének; Szász Ferenc – gitár Rácz Gergő több mint 25 éve van a zenei harmóniára talál a magyar autentikus zene, Helyszín: Dunakapu tér pályán. Ez idő alatt több sikeres formáció tagja a francia manouche swing és sanzonok volt, zeneszerzőként pedig nemcsak magának, világa, a tangó és a jazz, melynek eredménye AUGUSZTUS 26. SZOMBAT hanem több ismert magyar énekesnek írt ez az egyedi stílus, melyet ők hungarian slágereket. Szóló előadóként Bennünk a világ django
Details
-
File Typepdf
-
Upload Time-
-
Content LanguagesEnglish
-
Upload UserAnonymous/Not logged-in
-
File Pages11 Page
-
File Size-