Anuarul presei sălăjene Publicaţie a Asociaţiei Jurnaliştilor din Sălaj 2016 Anuarul Presei Sălăjene 2016 ISSN 2067 ‑ 046X Anuarul Presei Sălăjene ‑ un proiect iniţiat şi realizat de Asociaţia Jurnaliştilor din Sălaj şi coordonat de Daniel Săuca. Anuarul Presei Sălăjene 2016 apare cu sprijinul financiar al Consiliului Judeţean Sălaj. Se distribuie gratuit. Tehnoredactare: Cristian Niculaş Tipar: Color Print ‑ Zalău Tel.: 0260‑661752 www.colorprint.ro Balog Anetta / Anuarul presei sălăjene 2016 • 3 BALOG ANETTA Szilágyság Szilágyság Túl a kilencedik X‑en is Születésnapot ünnepeltünk! Nem is akármilyet! Községünkben sajnos egyre ritkább az, ha valaki a kilencedik x‑en is túl van, mégis olyan szerencse ért minket, hogy találkozhattunk Sarmaság legidősebb polgárával. Kiss Károly bácsi idén töltötte be életének 94‑ik évét! Szeretném előrebocsájtani, hogy írásomban nem egy egyszerű beszámoló lesz ar‑ ról, hogy a legidősebbek hogyan ünnepelik születésnapjukat, sokkal inkább egy életutat szeretnék bemutatni, helyenként kisebb történelmi áttekintésekkel, és nem utolsó sor‑ ban személyes tapasztalataimat, érzéseimet is szeretném megosztani Önökkel. De kezdjük is az elején. 2016 június 15‑én Dombi János‑Attila polgármester Úrral és Berki Edithtel, a Sarmasági RMDSZ elnökével meglátogattuk Kiss Károly bácsit születésnapja alkalmából. Amikor megérkeztünk nem is sejtettem, hogy Károly bácsi már az ablakból kukucskálva várja vendégeit. Nagy örömmel fogadott minket, de mi is izgatottan vártuk ezt a találkozást. A polgármester úr a község nevében kö‑ szöntötte Károly Bácsit és feleségét is, hiszen Ági néni is nemrég ünnepelte 81‑ik szü‑ letésnapját, Berki Edith pedig a Sarmasági RMDSZ nevében adta át jókívánságait az ünnepelteknek. Hellyel kínáltak minket, aztán hirtelen mintha egy sebesen zakatoló vonat‑ ba csöppentünk volna, úgy zakatoltunk mi is Károly bácsival a történetein keresztül. Elmondása szerint, amikor Horthy bejelentette a háború végét, minden katona azon igyekezett, hogy a frontról mihamarabb haza mehessen. Nem volt ez másképp vele sem, hiszen az ő szíve is hazahúzott, de mindössze egy hónapot töltött itthon, amikor megkapta a „behívólevelet” a románoktól, amelyben arra kértek minden magyar kato‑ nát, hogy Zilahon jelentkezzenek. Zilahról Kolozsvárra irányították őket, ahonnan mit sem sejtve mentek tovább Brassóföldvárra, itt mindössze két hónapot töltöttek lágerek‑ ben. Sarmaságról nem csak őt vitték oda, „útitársa” volt többek között Varga András, Varga Samu vagy Forgács Ferenc is. Mindez 1945 januárjában történt – közben Károly bácsi megállt a mesélésben, nagyot sóhajtott, aztán folytatta mondandóját. Ebben a fo‑ golytáborban minden egyes nap „kihajtották” őket fürdeni...januárban a jeges folyóba. Közben megjegyzi, hogy „a politika nagyon veszélyes”, ők is a politika áldozatai lettek, mint akkoriban nagyon sokan. Brassóföldváron nem töltöttek sok időt, vagonokba tuszkolták őket, aztán a Krím‑félszigetre szállították a fogságba esett katonákat. Az embereket teljesen szétszór‑ ták, mindenkit más‑más munkára osztottak be, hogy még véletlenül se kerüljenek is‑ 4 • Anuarul presei sălăjene 2016 / Balog Anetta merőssel egy helyre. Károly bácsit építkezésekre osztották be, ami nem volt könnyű feladat, hiszen ameddig meg nem csinálták a kiszabott normát nem mehettek „be”. Sokszor alig pihentek valamit, nem is beszélve arról, hogy élelemben sem dúskáltak, sorstársaival együtt sokszor sündisznót ettek, fagyökereket rágtak, vagy éppen tehén tér‑ det rágcsáltak, sokan odavesztek már ekkor.. A Krím‑félsziget után a következő megálló Közép‑Szibéria volt. Itt mezőgazda‑ sági munkára kötelezték őket. Talán itt volt a legnehezebb sorsuk, fáztak, éheztek. – Károly bácsinak mesélés közben gyakran elcsuklik a hangja, nem lepődöm meg ezen, hiszen nehéz az emlékezés, és maguk az emlékek is nagy súlyt nyomnak. Folytatja. A barakok, amelyekben laktak, egyszerű fából készített lakhelyek voltak, nem csoda, ha fáztak hiszen elmondása szerint akkoriban kint ‑60, ‑70 fokok voltak. Ebben a lágerben ismerkedett meg egy nagyszalontai, Szemes Miska neveztű fiúval. Egyik éjjel odament hozzá és megkérdezte tőle: „Cimbora, te tudsz aludni?” Szemes Miska nem igazán tudott aludni, hiszen ő is éhes volt, mindig éhesek voltak, „mint a farkas”. A fogságban eltöltött idő alatt elítélték néhány társával együtt öt évre, amiért köles kását loptak. Az orosz tiszt, aki rajta kapta őket, olyan vádakat állított össze, amelyek miatt biztos volt az ítélet. Ez a tiszt nem szerette a magyarokat, fél szemére vak volt, egy magyar katona verte ki a szemét. A mezőgazdaság után Károly bácsi, az ólombányába került. Fogolytársaival együtt azt hitték, hogy attól rosszabb már nem is lehet, de nagy meglepetésben volt részük! Az ólombányában csupán napi nyolc órát kellett dolgozzanak és munka után mindenki mehetett pihenni és enni. Miután letelt a kiszabott munkaidő, megkapta a bérét és egy kibocsájtó levelet. Talán ekkor fordult meg először a fejében a kérdés, hogy „hova men‑ jek?”. Megfogadott egy eszkimót, aki a postát hordta, és lóháton elmehetett a repülőig, Yirkuc városába utazott, ahonnan vonattal folytatta útját egész Moszkváig. Itt már fel tudta venni a kapcsolatot a magyar konzulátussal, ahol útbaigazították, „keressen mun‑ kát, hogy elrendezhessék a papírjait”. Évek után először Kiss Károly levelet küldött szü‑ lőfalujába, a család már itthon el is gyászolta, de a levéllel egy igazi csoda történt velük! Mondanom sem kell, hogy a családtagok ennek mennyire örültek! Károly bácsi közben munkát keresett, itthon űzött mesterségét folytathatta tovább az orosz földön, kőművesnek állt! Jó kapcsolatot alakított ki munkatársaival és munka‑ adóival is, de legbelül mindig azt várta, hogy mikor adnak már hírt arról, hogy vonat indul Haza. Kijevben gyűltek össze, amikor Sztálin bejelentette, hogy a foglyok hazamehet‑ nek. Lélekzetvisszafolytva várta mindenki, hogy mikor fogják meghallani a nevüket, Károly bácsi örömkönnyekben tört ki, amikor saját nevét hallotta ‑ „hazamegyek!” Kiss Károly bizony nem egyedül jött haza, hiszen rajta kívül még más sarmaságit is hazaengedtek és még Szemes Miska barátjával is együtt robogtak a Haza felé, aztán elváltak útjaik, egyre közelebb volt már az otthon. Károly bácsi izgatottan mesélte el, mit érzett akkor, mennyire boldog volt és türelmetlen is, „löktem volna a vonatot, csak hamarabb érjek haza!” Balog Anetta / Anuarul presei sălăjene 2016 • 5 Indulás előtt eldöntötte, hogy kelyhet vesz az Úr asztalára, hogy ezzel köszönje meg gondviselését, de sajnos „onnan” nem hozhattak haza semmit. Nevezhetjük vé‑ letlennek is, nevezhetjük a Szent Lélek munkálkodásának, de abban az időben, amikor az itthoniak megtudták, hogy hazaérkezik rég nem látott fiúk, Kiss mama egy kelyhet vásárolt hálája jeléül az egyház számára. – Micsoda véletlenek! Az ólombányában eltöl‑ tött idő alatt egyik imájában annyit kért a Jó Istentől, hogy egy hónapot tölthessen még el családja körében... Károly bácsi 1952‑ben térhetett haza, hét hosszú, fogságban töltött év után. Az „egy hónap” alatt, amit Istentől kért, született hét gyermeke (talán csak számomra érdekes ez, de olyan érzésem van, mintha minden egyes fogságban töltött év után gyermekkel lett volna megajándékozva), tizenöt unokája és kilenc dédunokája, illetve hatvannegyedik évét élheti meg drága felesége oldalán! Távozásunk előtt Károly bácsi Isten áldását kérte a polgármester úrra, és arra kérte, hogy munkatársaival együtt továbbra is folytassák építő munkájukat, és erejéhez mérten igyekezzen mindent megtenni a közösségért, a községért. Nagyon fura, de mégis jó érzés volt Károly bácsival találkozni. Talán ő az első ilyen korban lévő ember, akivel találkoztam, és nagy hatást tett rám, világszemlélete, az élni akarása, a bátorsága, a haza és család iránti szeretete, a kitartása, a leleményessége, és a végtelenül jó humorérzéke, mind‑mind lenyűgöztek! Elképesztő volt hallgatni, ahogyan mesélt, hol könnyes szemmel, hol pedig fülig érő mosollyal az arcán. Olyan érzésem van, hogy ez az ember valami olyasmit tud, amitől sokan még nagyon messze járunk. És most csak az évek által összegyújtött tapasztalatokról, bölcsességről beszélek, hiszen gondoljunk csak bele, amikor elhurcolták, nem volt idősebb tőlem, huszonhá‑ rom éves volt mindössze, de már akkor határozottan tudta, hogy ő élni akar! Ezért pedig mindent megtett, nem fagyott meg a szibériai hidegben és nem halt éhen, amikor csak a lerágott csont jutott neki. Számomra nagyon sok erőt adott, és megmerem kockáztatni azt is, hogy a látásmódomat is pozitív irányba mozdította el. Köszönjük a vendéglátást, köszönjük ezt a nagyszerű élményt, és azt kívánjuk, hogy még a Jó Isten adjon Kiss Károly bácsinak egészséget, boldog éveket és mindig vegye körül családja odaadó szeretete! Isten éltesse sokáig! Szilágyság, 2016/34. Amintirile lui Kiss Károly de 94 de ani despre „malenki robot” din USSR. A fost soldat în armata maghiară, în 1944 a dezertat, a venit acasă, după care de au‑ torităţile a fost deportat la Feldioara, de unde l‑au transportat în Crimeea, unde a lucrat la construcţii. De aici l‑au transportat în Siberia la munci agricole. A muncit şi în minele de plumb, după care L‑au dus mai departe prin Camceatca, pe Marea Îngheţată şi pe fluviul Ob într‑un lagăr de deţinuţi. De aici l‑au eliberat. A ajuns acasă în anul 1952. 6 • Anuarul presei sălăjene 2016 / Smaranda Cioban SMARANDA CIOBAN Sălăjeanul Punct de vedere: Povestea nespusă din spatele fetiţei abandonate lângă Mănăstirea Bic La finalul săptămânii precedente, am aflat cu stupoare, din surse neoficiale că o fetiţă de aproximativ