2020 / 3. Szám 2020-02-12

2020 / 3. Szám 2020-02-12

Ingyenes városi lap. Minden számnak helyi értéke van! XXX. évfolyam, 3. szám 2020. február 13. Csabai Mérleg Naponta friss hírek Békéscsabáról Naponta 19.00 órától híradó a behir.hu weboldalon helyi hírekkel a 7.Tv-n Kerékpárosbarát Település Közel egymilliárd forintból újul meg a városi sportcsarnok Megkaptuk a címet MVP-forrásból korszerűsítik az épületet Nem csak a szupermaratonon kerékpároznak sokan Tizenegyedik alkalommal szágon 22 százalék, ami a hirdette meg 2019-ben holland és dán adat után a az Innovációs és Tech- harmadik legmagasabb arány nológiai Minisztérium a Európában. Szarvas Péter Kerékpárosbarát Telepü- polgármester kiemelte, hogy lés pályázatot. Békéscsa- Békéscsaba e tekintetben ba ismételten elnyerte ezt még jobb képet mutat. a megtisztelő címet. – A csabaiaknak jóval több mint 22 százaléka közlekedik A minisztérium célja a fel- rendszeresen kerékpárral. Ez hívással az volt, hogy a kö- egyrészt annak köszönhető, vetendő példákat, bevált hogy nagy hangsúlyt fekte- Felújítják Békéscsaba legnagyobb sportlétesítményét, A békéscsabai sportcsarnok – Nagyon fontos, hogy a megoldásokat felkutassa, ta- tünk a megfelelő infrastruktú- az 1988-ban átadott sportcsarnokot. A tervek szerint felújítása hosszas egyezte- gyerekeket kicsit közelebb pasztalataikat feldolgozza és ra kialakítására, mára szinte a szinte mindent renoválnak a legutóbbi, hat évvel ezelőtti tés és tervezőmunka után, hozzuk a sporthoz, hogy ez- mintaként átadja. A kerékpárt város egész területét átszövő energetikai felújításon kívül. A ma már korszerűtlennek 2019 decemberében kezdő- zel a szemlélettel nőjenek fő közlekedési eszközként kerékpárút-hálózatot alakítot- mondható létesítmény szűk egy év alatt közel egymilli- dött el. A megvalósításhoz fel, és akkor felnőtt koruk- használók aránya Magyaror- tunk ki. Emellett szemlélet- árd forintos beruházásból újul meg. szükséges anyagi forrást a ban is jóval egészségeseb- formáló rendezvények szer- Modern Városok Program bek lesznek. A másik je- vezésével, támogatásával (MVP) biztosítja. A beru- lentős tényező, hogy minél járulunk hozzá a mindenki házás indítórendezvényén több nemzetközi versenyre számára elérhető, egészsé- Sárfalvi Péter, a sportkap- és azok megrendezésére ges közlekedési eszköz és csolatokért és sportlétesít- legyünk képesek. Ne csak az egészséges életmód nép- ményekért felelős helyettes Budapesten, hanem orszá- szerűsítéséhez – fogalmazott államtitkár elmondta: az gos szinten is egyre több a polgármester, hozzátéve, egyik legfontosabb sportpo- helyen – hangsúlyozta a he- a kerékpárutak építését és a litikai cél, hogy országszerte lyettes államtitkár. szemléletformálást folytatni minél több sportlétesítmény FOLYTATÁS A 3. OLDALON kívánják a jövőben is. megújuljon és felépüljön. A kiemelt hétvégén, február 21–23-án Tor(k)os hétvégével várják a szórakozni vágyókat Ráadással is megtoldják a Csabai Farsang programsorozatát Tizennyolcadik alkalom- Forczek Győző, a Csaba- cionális és modern masz- számot vonzó eseményünk mal rendezik meg a Csabai gyöngye Kulturális Központ kok világa című kiállítással, előreláthatólag a február Farsangot Békéscsabán. igazgatóhelyettese elmond- és bár a farsangi időszak 26-ai Balázs Fecó-koncert A Csabagyöngye Kulturá- ta: ez a legintenzívebb far- hamvazószerdán, február lesz, reményeink szerint 900 lis Központ rendezvényso- sangi programsorozatuk, 26-án zárul, nálunk a ren- fős közönséggel – ecsetelte rozata február 3-án indult, több rendezvénnyel is ké- dezvények kicsit kitolódnak. Forczek Győző. és február 29-éig különbö- szültek. Egyrészt a február 29-ei Opauszki Zoltán környe- ző programokkal várja a – Február 3-án indult a zárókoncert miatt – amely zetvédelmi és turisztikai közönséget. Csabai Farsang a Tradi- Péter Szabó Szilvia fellépé- ügyekért felelős tanácsnok a se lesz –, másrészt pedig a tájékoztatón elmondta, hogy 28-ai diákönkormányzati bál fontos célkitűzésük a követ- miatt. Úgy gondoltuk, ez a kező időszakban a turisták két esemény megérdemli, bevonzása a városba. Forczek Győző, Varga Nelli és Opauszki Zoltán Fotók: CsKK hogy a farsangi programba – Folyamatban van szá- beemeljük Farsangi ráadás mos olyan beruházásunk, kozzuk az együttműködést nevet kapta. Idén először, címmel. Tizenkét esemény- amely az attrakciófejlesztést azon szereplők között, akik olyan komplex turisztikai re várjuk a látogatókat eb- szolgálja. Ha arra is vissza- a város kulturális és gaszt- csomagot kínálnak ezeken ben az időszakban, ami heti tekintünk, hogy az elmúlt ronómiai értékeinek meg- a napokon, ami a turisták három programot jelent. A tíz évben milyen mértékben ismertetésében jelentős számára is vonzó lehet. kínálatban szerepelnek kon- változott meg a város képe, szerepet játszanak. Erre Lesz például zenés disznó- certek, mind komolyzenei, mennyivel lett vonzóbb, ak- jó példa a Csabai Farsang vágás-bemutató, a város mind pedig könnyűzenei vo- kor látjuk: egyértelműen programsorozat is – fogal- nevezetességeit bemutató natkozásban, de a gyermek- feladatunk, kötelességünk, mazott a tanácsnok. Harruckern-túra és télűző programok és a hagyomány- hogy a város marketingjé- Opauszki Zoltán hozzá- maskarás felvonulás is az őrzés is kiemelt szerepet ben is lépjünk előre. Ennek tette: a február 21–23-ai Élővíz-csatornán. Családi kalandjáték, cirkuszi pillanatok a farsangon kapnak. A legnagyobb néző- érdekében keressük és fo- hétvége a Tor(k)os hétvége Gyemendi Réka 2 Színes Csabai Mérleg KOMMUNISTA DIKTATÚRÁK BNI üzleti találkozó Új formában a megyei civilekért ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJA alkalmából rendezett megemlékezésre Aki ad, az nyer Információs centrum Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és hozzátartozóját 2020. február 25-én, kedden 14.00 órára a Szabadság térre. Az emlékműnél műsort adnak a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium és Kollégium diákjai. Megemlékező beszédet mond Paláncz György, az intézmény igazgatója. A műsort követően koszorút helyeznek el: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a közreműködő iskola diákjai. A BNI filozófiája, hogy vál- kötni a kapcsolati tőkénk se- Információs reggelire in- donságairól Gyebnár Péter, a lalkozók üzleti ajánlatok- gítségével. Ez a BNI filozófiá- vitálta a közelmúltban az Fenntartható Térségért Alapít- kal, tapasztalatcserével és ja: aki ad, az nyer – fogalma- Egyensúly AE Egyesület vány (FETA) elnöke beszélt. kapcsolatépítéssel segít- zott az elnök. azokat a megyei szak- Mint mondta, 2020-ban, Falu- sék egymás munkáját. A A BNI a világ egyik leg- embereket, egyesületi si Civil Alap néven egy ötmil- közelmúltban a hódmező- nagyobb ilyen jellegű, üzleti vezetőket és hivatali kép- liárd forintos keret nyílik meg, vásárhelyi és a békéscsa- kapcsolatokat tömörítő cso- viselőket, akik civil szer- amelyre az ötezer vagy annál bai BNI tagjai találkoztak portja, amely az Amerikai vezetekkel foglalkoznak. A kevesebb lélekszámú falvak Orosházán. Egyesült Államokból indult. rendezvény fő témájaként civil szervezetei pályázhatnak. A BNI Déli Régió fejlesztési a Civil Információs Cent- A FETA elnöke hozzátet- A BNI – amelynek tagja a igazgatója elmondta: Ma- rum bemutatása szolgált. te, hogy a település közös- Békéscsabai Médiacentrum gyarországon több szakcso- ségét segítő szervezetek két Kft. is – célja, hogy pozitív, port is működik, ezek közül Az év elején az Egyensúly AE területen pályázhatnak, az támogató és strukturált hát- az egyik a békéscsabai, a Egyesület vehette át a 2020– infrastrukturális ágazatban TÁJÉKOZTATÓ teret kínáljon a vállalkozások másik a hódmezővásárhelyi. 2022-es időszakra szóló Civil új vagy használt gépjármű fejlődéséhez, üzletszerzésé- – Gyakorlatilag van egy Információs Centrum (CIC) vagy nem gépi meghajtású Tájékoztatás útlezárásról hez és a kapcsolati tőke nö- tagbizottságunk, az elbírálja címbirtokosi levelét. A címre jármű beszerzésére, illetve veléséhez. A Csabai Csípős a vállalkozásokat, akik csat- olyan civil szervezetek pályáz- ingatlan felújítására vagy in- Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a Polgár- BNI csoport elnöke elmondta: lakozni szeretnének a BNI- hattak, akik ellenszolgáltatás gatlan vásárlására. A máso- mesteri Hivatal Oktatási, Közművelődési és Sport Osztálya azért találkoznak hétről hétre, hoz. Ha már meghívták őket, nélkül, nonprofit végzik fel- dik ágazat támogatási ösz- koordinálásával a kommunista diktatúrák áldozatainak em- hogy segítsenek egymásnak. az az első szűrő. Tagjaink adataikat. Schriffertné Lócskai szegéből a helyi közösség lékére 2020. február 25-én, kedden 14.00 órakor ünnepi Szabó Gyula hozzátette: a próbálnak ugyanis olyan ven- Henriett, az Egyensúly AE érdekét, a helyben maradást megemlékezést tart a Szabadság téri emlékműnél. csoport öt éve alakult, jelen- dégeket hívni, akik megbíz- elnöke elmondta, hogy CIC- erősítő programok szerve- leg 27 tagja van. ható és jó vállalkozók. Meg- ként a következő két évben zése biztosítható. Program- A megemlékezés zavartalan lebonyolítása érdekében út- – Cégvezetőket hívtunk próbálunk olyan csapatokat, a civil szervezetek munkáját szervezésre akár kétmillió lezárásra, valamint forgalomelterelésre kell számítani a Sza- meg és vendégként is érkez- csoportokat kialakítani, ame- segíti a jogi tanácsadás és a forint, infrastrukturális beru- badság téren 13.55 órától 15.00 óráig, a 14.15 órakor egyet- tek különböző cégek tulaj- lyek működnek – mondta el pályázatírás területein. házásra pedig akár hatmillió len busz (17M-es) közlekedése átengedéssel biztosított lesz. donosai. A találkozók segít- kérdésünkre Máté Gábor. A Magyar Falu Program forint

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    16 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us