Puskás Akadémia Műsorfüzet

Puskás Akadémia Műsorfüzet

A PUSKÁS AKADÉMIA FC MŰSORFÜZETE 24. FORDULÓ 2020 03.07. PUSKÁS AKADÉMIA FC – MOL FEHÉRVÁR FC ROVATCÍM VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT CSAK CSAPATKÉNT NYERHETÜNK – A legutóbbi bajnokinkon 3–2-re nyertünk Zala- egerszegen az Újpest ellen. Mivel voltál elégedett, és A jó erőkből álló mivel kevésbé? Fehérvár egyé- – Azzal kezdeném, hogy nagyon fontos három pon- niségeire oda tot szereztünk – ez volt a legfontosabb. A két kapott gól kell figyelni, de az én ízlésemnek sok, főleg azért, mert a meccs egyes nem építhetjük részeiben passzívabbak voltunk – ekkor kaptuk a gó- a taktikánkat lokat. Ha Josip Knezevic berúgja a helyzetét, vezethet- pusztán egy-egy tünk volna 4–1-re is, ehelyett az ellenfél szerezte meg a játékos semle- második találatát... Meg kell említeni ugyanakkor, hogy gesítésre – vallja a végén gyakorlatilag tíz emberrel játszottunk, hiszen Hornyák Zsolt. Varga Józsi megsérült. Vezetőedzőnk a két támadó – A lila-fehérek sem játszottak bunkerfutballt, felfogású csapat és a hétvégén a Fehérvár ellen sem arra számítunk, meccsén látvá- hogy beássák magukat a kapujuk elé. Jobban fekszik nyos játékot vár, s nekünk ez a stílus? reméli, nyílt csa- – Ez egészen biztos. Kezdettől fogva hangsúlyo- tából mi tudunk zom, hogy azok ellen a csapatok ellen mindig nehe- előnyt kovácsolni. zebb játszani, amelyek tíz emberrel védekeznek, és csak a kontrákra hagyatkoznak. A Fehérvár ellen nyílt futballra számítok, hiszen ellenfelünk hírneves klub, minőségi labdarúgókkal, ráadásul a támadó felfogást preferálja. Remélem, ebben most sem lesz változás, jó meccset látnak majd a nézők, amelyből mi kerülünk ki győztesen. – Az ellenfélnél visszatért – most már góllal is – a volt magyar, lengyel és MLS-gólkirály, Nemanja Nikolics. Rá külön készülünk? – Külön-külön biztosan nem készülünk egy-egy játé- kosra, sokkal inkább a csapatjátékukra koncentrálunk – az egyéniségekre ugyanakkor oda kell figyelnünk. – Eddig kétszer játszottunk a fehérváriakkal, és nyugodtan mondhatjuk, hogy játékban mindkétszer „megvoltunk” – egyszer ez az eredményben is meg- mutatkozott. Most is hasonló mérkőzést vársz? – Annak örülök, hogy a Vidinek mindkétszer egyen- rangú ellenfelei voltunk, remélem, ez most is így lesz, s ez ezúttal is meglátszik majd a végeredményen. Ahhoz, hogy újra mi örülhessünk, nagyon jó csapatmunkára lesz szükség. Most Joan Carillo irányítja őket, az ő fel- fogása talán támadóbb, mint Marko Nikolicsé volt, de hogy ebből előnyt tudunk-e kovácsolni, az majd a mér- kőzésen dől el. 2 3 VEZETŐEDZŐI NYILATKOZAT ROVATCÍM ROVATCÍM HÁROM PONTÉRT JÖNNEK KERESD TERMÉKEINKET A PANCHO ARÉNA BÜFÉIBEN VAGY Minőségi futballt vár a szombati megyei rangadótól Joan Carillo. RENDELD MEG A HIVATALOS WEBSHOP OLDALUNKON! A piros-kékek mestere úgy véli, keretük elég erős ahhoz, hogy győzzenek a Pancho Arénában, tiszteli együttesünket, mely véleménye szerint kiváló WWW.PFLA.HU/WEBSHOP labdarúgókból áll. FELNŐTT MEZ / FEHÉR BÖGRE 14.300 Ft SPIRÁL FÜZET 920 Ft 1.200 Ft ÜLŐPÁRNA JOAN CARRILLO „Ellenfelünk jó erőkből áll, és eredményesen szere- 2.000 Ft pel, a szakmai stáb támadófelfogásban küldi fel a csa- patot a pályára, szerintem egy érdekes mérkőzést lát- Hozzánk hasonlóan a MOL Fehérvár FC-nek sem sike- hatnak majd a szurkolók. Meg vagyok arról győződve, FOCIS LABDA rült jól a Magyar Kupa-negyeddöntő első felvonása: hogy a keretünk elég erős ahhoz, hogy megoldja ezt a megyei riválisunk 2–0-s vereséget szenvedett a Zala- feladatot, és nyerni tudjunk a mostani találkozón, ez a egerszeg otthonában. fő üzenetem is a játékosok felé is – azért utazunk, hogy 270 Ft „A szerdai zalaegerszegi kupamérkőzésünket most miénk legyen a három pont!” pár napra félre kell tennünk, a visszavágóra készülünk A vendégek trénere magabiztos futballt vár fiaitól, majd, ha annak itt az ideje, hiszen előtte nagyon fontos tiszteli a mieinket, de külön ők sem készülnek senkire, SELYEMSÁL bajnoki vár ránk Felcsúton a Puskás Akadémia ellen” – hiszen felfogása szerint a győzelem kulcsa az olajozott kezdte nyilatkozatát a MOL Fehérvár FC vezetőedzője. csapatjáték lehet. 2.800 Ft A szakember – csakúgy, mint kollégája, Hornyák „Nem kívánok egy-egy labdarúgót kiemelni a Pus- Zsolt – bizakodó a mérkőzés színvonalával kapcsolat- kás Akadémia keretéből, akire most külön felhívnám ban, s azt is leszögezte: a két csapat második fordu- a figyelmet. Több minőségi, jó képességű játékos is GYERMEK MEZ / FEHÉR lóbeli meccséhez hasonlóan győzni akarnak a Pancho szerepel Felcsúton, de mi elsősorban egy erős csapat Arénában. ellen készülünk.” 12.100 Ft 4 12 puskasakademia.hu PanchoArena puskasakademia 5 MK_pafc_bekescsaba_02_19.indd 12 2020.02.17. 11:08:44 INTERJÚ INTERJÚ LÁTVÁNYOS MECCS LESZ – Már idestova nyolc hónapja vagy a Puskás Aka- Harmincméte- démia játékosa. Milyennek találod a magyar bajnok- res bombagóllal ságot? tért vissza bo- – Sok jó csapat van, színvonalas a bajnokság, amely- kasérüléséből ben a miénk az egyik legjobb együttes. Nyilván nehéz az Újpest ellen minden meccsen jól játszani, és még van hová fejlőd- Yoell van Nieff. nünk, de eddig tetszik, amit látok. Holland középpá- lyásunk nagyon – Mi a legfőbb különbség a holland és a magyar várja, hogy ismét első osztály között? pályára lépjen a – Hollandiában szervezettebbek a csapatok, és ami Fehérvár ellen, s még lényeges, hogy itt, Magyarországon egy csomó csa- reméli, élvezetes pat azt az utat választja, hogy megszállja a kapuja előte- támadófocit lát rét, és az ellentámadásokra épít. Nálunk odahaza jóval mindkét féltől támadóbb felfogásban játszanak a csapatok. a Pancho Aréna közönsége. – Ezt legutóbb, a kupameccsen is tapasztalhattuk… – Éppen erről van szó. A Mezőkövesd szerintem semmi különöset nem csinál, viszont rendkívül masszí- van védekezik, és könyörtelenül megbüntet a hibáidért. – Mi azonban másik utat járunk, hiszen a táma- dófocit preferáljuk, mi szereztük a második legtöbb gólt a bajnokságban, ugyanannyit, mint a listavezető Ferencváros. Szerinted ez a csapat legfőbb erőssége? – Igen. A többiekkel együtt akartam ünnepelni, mert – Azt azért nem mondanám, hogy könnyű dolgunk – Valóban nagyon sok helyzetet alakítunk ki, és sok- azt nyugodtan állíthatom, nagyszerű nálunk a csapat- lesz, hiszen a Fehérvár remek együttes, az egyik legjobb szor be is találunk, de még így is azt mondom, hogy nem szellem. Vezetőedzőnk is felugrott, s ekkor azt gondol- Magyarországon. Ugyanakkor valóban sok- elégszer – sokkal több gólunk és győzelmünk is lehetne. tam: itt a nagyszerű pillanat arra, hogy így fejezzem ki kal élvezetesebb olyan ellenféllel találkoz- Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy nagy területet ha- neki a köszönetemet. A vele folytatott beszélgetések ni, amelyik nem bekkel tíz emberrel, nem gyunk az ellenfeleknek a kontrákra. Véleményem sze- ugyanis önbizalmat adtak nekem, rengeteget segített beszélve arról, hogy amint mondtam, egy rint a támadásépítésen és a labdavesztés utáni vissza- abban, hogy saját játékom is fejlődjön, és a csapatba is nyílt sisakkal kiálló rivális ellen előttünk is rendeződésen – egyszóval a csapatjátékon – van még jól beilleszkedjem. többször nyílhat lehetőség a gólszerzésre. mit csiszolnunk. – Most a Fehérvár ellen készülünk. Hazai pályán ki- – Mire kell leginkább odafigyel- – A legutóbbi bajnokinkon, az Újpest ellen tértél kaptunk tőlük, idegenben nyertünk ellenük, de mind- ni ellenük? vissza sérülésből, s csereként beállva mindjárt megsze- kétszer mi játszottuk a jobb futballt. Mi várható most? – Hogy igazi csapatként mű- rezted az első bajnoki gólodat, ráadásul nem is akár- – Nagyjából ugyanaz, mint az előző két meccsen. Azt ködjünk. Szinte minden a küzdő- mekkorát. Mi futott át az agyadon, amikor láttad, hogy várom, hogy ismét jók legyünk, és győzzünk. Úgy vélem, szellemen és a csapategységen a labda harmincméteres út után a jobb alsóban köt ki? elég magabiztosak vagyunk ahhoz, hogy felvegyük a múlik. Mindenkinek melóznia – Nagyszerű érzés volt, különösen azért, mert ezzel versenyt a második helyezettel. Igaz, hogy kikaptunk a kell, ha így lesz, akkor a saját já- 3–1-re alakult az állás. Addig törékeny volt az előnyünk, Mezőkövesdtől a kupában, de ennek nem szabad aláás- tékunkat tudjuk játszani, és akkor vált szinte biztossá, hogy megnyerjük a találkozót. nia az önbizalmunkat. Ellenfelünk is támadófutballt ját- most is jó eredményt fogunk Az időzítés más szempontból sem lehetett volna jobb, szik, így előttünk is nyílhatnak területek. Nagyon fontos elérni. hiszen ahogy mondtad, sérülés után jöttem vissza – el összecsapás lesz, és remélhetőleg látványos is, hiszen a NÉVJEGY lehet képzelni, mennyire jót tett ez a gól az én lelkem- közönséget is szeretnénk kiszolgálni. – Ha ismét szabadrúgás- Yoell van Nieff nek és a csapatnak is. Igen sokáig vártam erre a pillanat- hoz jutunk a kaputól harminc Születési idő: 1993. június 17. ra, bár a kupában azért előtte már sikerült betalálnom. – Most egy nagyon fontos pontra tapintottál: álta- méterre, megint megpróbá- Születési hely: Groningen lában jobban játszunk az olyan csapatok ellen, ame- lod? Poszt: középpályás – A gól után egyenesen Hornyák Zsolthoz sprintel- lyek fel merik vállalni a nyílt támadófocit. Ez megköny- – Ha nem lesz jobb opcióm, Mezszám: 6 tél, és a nyakába ugrottál. Egyértelmű a gesztus? nyítheti a dolgunkat? természetesen. NB I-es mérkőzés/gól: 20/1 6 7 TIZENEGYES TIZENEGYES KÉRDEZZ-FELELEK – DAVID VANECEK 1. A legemlékezetesebb meccsed a Puskás David Vanecek Akadémia labdarúgójaként? már nyolc gólnál A Fradi elleni idegenbeli mérkőzésünk. Az tart a bajnokság- ellenfél a szünetben 2–0-ra vezetett, mégis ban, ezzel ő a leg- visszajöttünk. eredményesebb puskásos.

View Full Text

Details

  • File Type
    pdf
  • Upload Time
    -
  • Content Languages
    English
  • Upload User
    Anonymous/Not logged-in
  • File Pages
    13 Page
  • File Size
    -

Download

Channel Download Status
Express Download Enable

Copyright

We respect the copyrights and intellectual property rights of all users. All uploaded documents are either original works of the uploader or authorized works of the rightful owners.

  • Not to be reproduced or distributed without explicit permission.
  • Not used for commercial purposes outside of approved use cases.
  • Not used to infringe on the rights of the original creators.
  • If you believe any content infringes your copyright, please contact us immediately.

Support

For help with questions, suggestions, or problems, please contact us