Ethnographia A Magyar Néprajzi Társaság folyóirata 125. évfolyam 2014 1. szám Müller Róbert A középkor agrotechnikája a vaseszközök alapján A rendszerváltást követő infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódó nagy volumenű megelőző feltárások eredményeként, – különösen a kulturális örökségvédelemről szóló 1997. évi CXL. törvény hatálybalépését követően – korábban nem ismert és nem remélt méretű ásatásokra került sor.1 Ez vonatkozik a középkori településekre is. A település feltárások többek között értékes adatokkal szolgálhatnak az adott korszak agrotechnikájának színvonalára vonatkozóan. A településszerkezetből következtethetünk a föld művelésmódjára, a telekrendszerre, az előkerült állatcsontokból az állatállomány összetételére, a tenyésztett állatok méreteire, az állattartás szerepére, a növényi maradványokból a termesztett növények fajtáira, a föld művelésmódjára vonatkozó adatokat nyerhetünk, a mezőgazdasági vaseszközökből pedig az agrotechnika színvonala rekonstruálható. Ma már fontos, megbecsült leleteknek számítanak a vaseszközök, nem úgy, mint a 20. század elején, amikor Kuzsinszky Bálint még azt írta a fenékpusztai erőd területén nagy számban előkerült vastárgyakról: „A vasleletek természetesen kevésbé értékesek, de ekkora mennyiségben és változatosságban más hazai helyen még nem kerültek napfényre és a keszthelyi Balatoni Múzeumnak különös érdekességet kölcsönöznek.”2 1982-ben jelent meg az a munkám, amelyben összegyűjtöttem és értékeltem a középkori mezőgazdasági vaseszközöket is.3 Az ott leírtak kiállták az idő próbáját, eddig mindössze egy római kori eszköztípus meghatározásom bizonyult tévesnek.4 Összegyűjtve az azóta közzétett középkori mezőgazdasági vaseszközöket csak bizonyos pontosításokra, 1 A 2012. november 6-án, a Tudomány Hete keretében a Budapest Történeti Múzeumban rendezett, „Hogyan született az újkori falu? Régészeti adatok a mezőgazdaság- és településtörténet kérdéseihez” című konferencián elhangzott előadás. 2 Kuzsinszky 1920: 64. 3 Müller 1982. (Az anyaggyűjtést 1977-ben zártam le.) 4 Azt gyanúsnak tartottam, hogy az ép példányok tüskéi mennyire hegyesek, de elfogadtam a külföldi meghatározást, hogy a fogazott élű nyéltüskés eszközöket lóvakaróként használták. Pásztókai- Szeőke Judit bebizonyította, hogy ezek az eszközök a szövőszéken a vetülékfonal leverésére szolgáltak. Pásztókai-Szeőke 2010, 2011. ETHNOGRAPHIA 125/2014. 1. sz. 2 Müller Róbert finomításokra van szükség. Ebben minden bizonnyal szerepet játszik, hogy az utóbbi évtizedek ásatási leletanyagának csak töredékét publikálták. Tulajdonképpen újra végig kellene járni a múzeumokat, és felvenni a tárgyakat. Az elrejtett vaseszköz leletek mellett a nagyobb ásatások közül mindössze egy késő Árpád-kori falu és egy törökkori várkastély feltárásának vasanyaga lett mintaszerűen közzétéve.5 A rövid jelentések legfeljebb utalnak az előkerült vaseszközökre.6 A vas nagy értéke miatt viszonylag kevés vaseszköz kerül elő a nem sietve elhagyott, hanem felkészülten, 1. kép. Az ekevasak főbb típusai. 1: hosszú, tervszerűen kiürített településeken, szárnyas köpűs; 2: köpűs nyelű; 3: nyeles; például a nevezetes Tiszalök- 4: lapát alakú; 5: teljesen aszimmetrikus; rázomi feltárás leleteiből mindössze A: késő vaskor; B: római kor; C: népvándorlás kor; D: Árpád-kor; E: késő középkor-török kor; ?: az sarlópenge töredék és vasgereben eszközhasználata csak szórványos vagy feltételezhető sorolható a mezőgazdasági (Müller 1982). eszközök közé, az Esztergom- szentgyörgymezői kora Árpád-kori településen pedig egyáltalán nem találtak vaseszközöket, mint ahogy Monostorossápon is csak kisebb töredékek kerültek elő.7 Pedig nyersanyaggal bőven rendelkezett az ország, a Gömör-Szepesi érchegység vasanyaga a 14–15. században a Balti-tengeri kikötőkön át még Angliába is eljutott.8 A vaseszköz leletekben található töredékes darabok igazolják, hogy milyen értéket képviselt a nyersanyag. Még a 17. századi árszabásokban is látható mekkora a különbség egyes eszközök készítési ára között, attól függően, hogy a megrendelő által hozott „ó vasból” készültek vagy az anyagot is a kovács adta.9 Vegyük sorra az egyes eszközfajtákat! A föld feltörése és megművelése az irtással kezdődött, és ennek legfontosabb eszköze a fejsze. Monográfiámban nem foglalkoztam külön ezekkel, – bár a nagyobb leletegyüttesekhez tartozó darabokat közöltem –, mert gyakran nagyon nehéz megkülönböztetni az erdőirtásnál használt eszközt a fa hasogatására szolgáló vagy a fafaragó szerszámoktól, esetenként a harci baltától. Ugyanazt a tárgyat 5 Terei – Horváth 2007a; Terei – Horváth 2007b; Terei 2010; Gere 2003. 6 Pl. Hajdúböszörmény-Téglagyárnál egy 1979-es tervásatáson a tatárjárás során elpusztult falu területéről 30 vastárgy – mezőgazdasági eszközök, szerszámok, fegyverek – kerültek elő, amelyek máig közöletlenek. Antalóczy 1980: 79–80. 7 Méri 2000: 45. kép; Lázár 1998: 75.; Rácz – Laszlovszky 2005. 8 Benkő 2010: 693–694. 9 Kovács 1990: 247. A középkor agrotechnikája a vaseszközök alapján 3 több célra is használhatták. Annyi megállapítható, hogy az Árpád-kori darabok rövidebbek,10 de már ekkor feltűntek a jobb rögzítést szolgáló nyújtott köpűk11 és a fél ovális alakú, hátul egyenes nyéllyukak.12 A késő középkorban és a török korban differenciálódott az eszköz, ez megmutatkozik a változatosabb pengeformákban is,13 és ugyanezek jellemzőek a 18–19. századi anyag- ra is. A legfontosabb mezőgazdasági eszköz az eke (1–2. kép). Az elmúlt évtizedekben alig közöltek újabb ekealkatrészeket. A nagycserei ha- tározottan aszimmetrikus ekevas bizonyosan késő Árpád-kori,14 az 2. kép. A csoroszlyák főbb típusai. A: kora római kor; ismeretlen lelőhelyű, Árpád-koriként B: késő római kor; C: népvándorlás kor; D: Árpád- közölt darabok viszont inkább késő kor; E: késő középkor (Müller 1982). császárkori barbár készítmények lehetnek.15 A 16. század második felére keltezhető a Bajcsa várból előkerült, teljesen aszimmetrikus, nagyméretű ekevas, csoroszlyával együtt,16 utóbbi érdekessége, hogy a pengerész hosszabb, mint a szár. Két további, késő középkori csoroszlyát ismerünk még,17 az egyik aszimmetrikus, és ez alapján balra szántó ekére szerelhették.18 Az eke tisztítására szolgáló ösztökék pengéje háromszögletű.19 10 A kánai eszközök hossza 14,5 és 16 cm, sőt még egy alig 6 cm hosszú faragó balta is előkerült. Terei – Horváth 2007a: 236. 15. kép 1–3. Az ugyancsak késő Árpád-kori nagycserei lelet fejszéi 18,2 és 19 cm hosszúak. Szolnoki 2006: 219. II. t. 1–2., VI. t. 1–2. A török kori bajcsai fejsze hossza ugyanúgy meghaladja a 30 cm-t. Vándor 2002: 109, mint az etei példány. Miklós 2005: 293. 11 Pl. Terei – Horváth 2007a: 15. kép 3. és Wolf 1997: 197. Nr. 28. Egészen hosszú, későközépkori köpű: Michnai 1982: 4. kép 1. 12 Pl. Szolnoki 2006: 219. II. t. 2., VI. t. 2. A kapáknál csak a késő középkorban terjedt el ez a nyéllyuk forma. Müller 1982: 455. 11. kép. 13 Nemcsak a pengeforma lett változatosabb, nőtt meg egyes eszközöknél az élhossz, de a fa- ragószekercéknél megjelent az aszimmetrikus kiképzésű, és aszimmetrikusan élezett penge is. Faragóbárd és fejsze együtt: Méri 1988: XXVIII. t. Különböző típusú későközépkori fejszék és szekercék: MRT 10: 164. t. 3–7, 9–10, 165. t. 5–6. 14 Szolnoki 2006: 219. I. és V. t. 15 MRT 10: 135, 312, 164. t. 8., 165. t. 8–9. 16 Vándor 2002: 67, 238. Nr. 359–360. 17 Sarvalyról Holl – Parádi 1982: 55.; Törökszentmiklósról Kovács 1990: 241. 18 Balra szántó ekét még a 19. századból is ismerünk. Petánovics 1990: 15. A kormánydeszkával ellátott faekén nem volt csoroszlya. Ltsz.: N.64.12.3. 19 MRT 5: 229. 57. t. 2.; MRT 7: 189.; Gere 2003: 42. 24. t. 2. 4 Müller Róbert A föld feltörésére, illetve szőlőművelő eszközként szolgálhatott a vasalt ásó is (3. kép), amelynek pengéje többnyire lekerekített,20 de Kána faluban együtt került elő a hegyes pengéjű típussal.21 A vasalt ásókat a 19. század végéig, sőt Erdélyben még a 20. században is használták.22 A teljesen vasból készült ásópengék csak a késő középkorban terjedtek el (4. kép). Egy 15–16. századi sírból előkerült példány 3. kép. Az ásóvasalások főbb érdekessége, hogy a vállon 4. kép. Az ásólapátok főbb tí- típusai. A: római kor – nép- két lyuk látható, lehet, hogy pusai: A: római kor; B: nép- vándorlás kor; B: 9–13. század; egy kengyelt (magasítót) vándorlás kor – Árpád-kor; C: késő középkor – török kor; C: késő középkor (Müller ?: az eszköz használata bi- szegecseltek a szerszámra, 1982). zonytalan (Müller 1982). hogy mélyebbre lehessen nyomni.23 A kapa a középkorban elsősorban a szőlő- és kertmű- velésben játszott szerepet, illetve a keskeny, nehéz változatát irtáskor használták.24 Jelentősége a 18. századtól nőtt meg, hiszen az újvilági kapás növények csak ekkor terjedtek el nálunk. Kapa szavunk honfoglaláskor utáni szláv jövevényszó, és az ásóvasalással ellentétben a honfoglalás kori magyar anyagból nem ismerjük,25 egyes helyeken a kapával nem is „kapáltak” hanem „ástak”.26 A nagyobb pengéjű, úgynevezett lapos kapákat Balassa alapján csoportosítottam (5. kép). Ő 5 formát különített el: a négyszögletes, a gömbölyű vagy szív alakú, a félgömbölyű, a legömbölyített hegyű és a hegyes, és ezek elterjedési térképét is közölte (6. kép).27 Ezeket a for- 20 Michnai 1982: 133. 6. kép 3.; Kovalovszki 1996a: 426.; Pálóczi Horváth 1996: 54. Nr. 75.; Wolf 1997: 196. Nr. 25. 21 Terei – Horváth 2007a: 215. A szerzők mindkét darabot hegyes pengéjűnek tartották, csak a 2. kép/1. erősen kopott. 22 Balassa 2001: 318–319. 23 Pálóczi Horváth 1996: 55. Nr. 76. A kengyelt többnyire egy szegeccsel rögzítették. Pl. Fél – Hofer 1974: 430. Nr. 49. Ha itt erről van szó, akkor