front Lorde. házibuli négy év után. Lorde szédületes karriert futott be az elmúlt négy évben, a semmiből az egyik legke- resettebb és legelismertebb női dalszerző-előadóvá vált, a fiatal popgeneráció egyik meghatározó hangjává. Kétszeres Grammy-díjas, a legnagyobb fesztiválok sztárja és még David Bowie is a zene jövőjét látta benne. Közel négy év szünet után jelentkezett második albumával, a Melodrama a szívfájdalommal bulizás és a felnövés lemeze. VARGA ZSÓFIA. Az új-zélandi Ella Maria Lani Yelich-O’Connor, segítséggel már 2012-es első, indie-s attitűdű feldolgozásával „vette be a klubba”, Lady Gaga művésznevén Lorde még csak tizenkét éves elektropopos EP-je dalait is ő maga írta, aztán 2013 egyik legjobb albumának nevezte a Pure volt, mikor egy iskolatársával megnyertek egy ingyenesen közzétette a SoundCloudon, és Heroine-t, David Bowie pedig az úttörőségét sulis tehetségkutatót, ugyanennyi, amikor hatvanezer letöltés után az ötszámos The Love emelte ki, mintha a „holnapot hallaná”. leszerződött az Universalhoz, aztán tizenhat, Clubot kereskedelmi forgalomban is kiadták. amikor első EP-jével és albumával világsztárrá 2013 júniusában a Royals kislemezként is FELDÜHÍTETték őkeT, ETtől vált. Most, húsz évesen kiadta második leme- megjelent, és pillanatok alatt globális áttörést T öbbET AKARTAK zét, de mi is történt az elmúlt négy évben? hozott az énekesnek. Nemcsak az új-zélandi Lorde-t sem a lemezkiadó, sem akkori mene- Egyáltalán, hogy is lett ennyire híres? És tény- és ausztrál slágerlistákat uralta, hanem dzsere, Scott MacLachlan nem a bevett módok leg, miért tartott ennyi ideig elkészíteni a Pure többek között kilenc hétig volt listavezető az valamelyikén próbálta sikeressé tenni, nem Heroine című bemutatkozás folytatását? amerikai Billboardon is, Lorde pedig világszerte volt semmilyen PR-kampány, felhajtás a zenéi népszerű, nemzetközileg sikeres előadó lett, mellé. Amikor megjelent a The Love Club EP Lo D RDE, A CSO AGYEREK csodagyereknek kiáltották ki. Ezt követően, az a SoundCloudon, az egyetlen illusztráció hozzá Amikor leszerződtették, alapvetően azt év szeptemberében jelent meg első albuma, egy rajz volt Lorde-ról, amin egy patkányt és a sorsot szánták neki, hogy megvárják, míg a Pure Heroine, amivel újból a listák élére egy kígyót tart, de leírást, valós fényképet, elég idős lesz ahhoz, hogy mások által írt került, a kritikusok a popzene megmentőjét illetve az énekesnő életkorát nem jelenítették dalokat énekeljen, azonban ez sosem történt látták benne és minimalista dalaiban, de még meg sehol. „Úgy gondoltuk, hogy ez a zene meg – elég korán határozott elképzelései a zenésztársak is bőszen dicsérték: Bruce nem az életkora miatt jó, ez a zene egyszerűen voltak zenei karrierjével kapcsolatban. Némi Springsteen egy új-zélandi koncertjén a Royals csak jó” – nyilatkozta a menedzser egy interjú- | 24 | Még több Recorder: Facebook.com/Recorder.hu front nehezen kezelte barátnője hírnevét, talán ez (is) állt a szakítás hátterében. Tavaly év elején aztán meghalt David Bowie és megrendült az egész világ, Lorde is feltűnt újra, hogy a Brit Awards-on előadja a Life On Marsot, ezt követően azonban nagyjából egy évig újra nem csinált semmit, amiről újságok cikkeztek volna. 2016 folyamán az akkor tizenkilenc éves énekesnő hónapokat töltött New York-i hotelek- ben élve, stúdiózással és dalírással foglalko- zott, de például rengeteget metrózott is a városban, tesztelve, hogy zenei ötletei ban. Ugyanebben az interjúban elmesélte azt is, díjátadón és különleges eseményen (ilyen volt hogyan működnek majd a hétköznapi ember hogy nagy zenei újságok helyett inkább építé- például a Nirvana beiktatása a Rock And Roll életében, átlagos helyzetekben. A hírnév szettel és divattal foglalkozó oldalaknak küldte Hall Of Fame-be), de aztán egyre inkább eltűnt, persze híres ismerősökkel is jár, Lena el a zenét, valamint az első, nagyjából száz 2015-ből az egyetlen jelentősebb aktivitása Dunhamen keresztül megismerte Jack embernek tartott koncertekre sem engedték be mindössze egy Disclosure-rel közös szám volt. Antonoffot, aki előző producerét, Joel Little-t a médiát. „ez igazán feldühítette őket, de ettől Inkább vett egy házat Új-Zélandon és visszavo- váltotta az új albumon. De nem csak a met- csak többet akartak” – ez a menedzseri hozzá- nultan töltötte napjait. Valamikor az év végén, rózás szokatlan az albummal kapcsolatban, állás folytatódott nagyjából egy évig. Rengeteg háromévnyi együttlét után szakított barátjával, Lorde szinesztéziájának köszönhetően felkérést, címlaplehetőséget, interjút és fel- a fotós James Lowe-val, de Lorde a bulvárt is a dalírás számára abból áll, hogy próbálja han- lépést visszautasítottak. Például nem kértek ügyesen hessegeti el magától, annak ellenére, gokkal leképezni azt, amit elképzel, addig mó- abból, hogy a Royals sikere után Lorde lépjen hogy világsztár, erről sem lehet sokat tudni. dosítgatja dalait, míg megfelelőek nem lesznek fel Katy Perry előtt, annak turnéján. Vagy ami Ő azon hírességek egyike, akik a lehető legjob- a színek. Szép lassan tehát minden elkezdett még ennél is meglepőbb: egy fehér házi fel- ban próbálják karrierjüktől elválasztani összeállni: új tapasztalatok, összetört szív, új lépést is elutasítottak 2014-ben. Semmiképp a magánéletet. A friss lemez, a Melodrama producer – idén júniusra meg is érkezett sem akarták, hogy bárkinek is túl sok legyen dalszövegeiből azonban kiderült, hogy a férfi a tizenegy számos Melodrama. Lorde-ból, mire megjelenik második lemeze. T IZENHAT, HARMINCÖT, NEGYVENÖT erőteljes a friss fájdalom, a másodikban Annak ellenére, hogy Lorde-ot sosem az azonban vége a partinak, Lorde-nak pedig életkorával próbálták még sikeresebbé tenni, össze kell raknia a káoszt és önmagát. egyeseknek elképzelhetetlenné vált, hogy egy Érződik, hogy eltelt négy év, a Melodrama valódi tizenhat éves ennyire kiemelkedő telje- szövegei még jobbak, mint a Pure Heroine-on sítményre képes. Felmerült, hogy nem is annyi, lévők – például az albumnyitó Green Light mint amennyinek mondják, hanem idősebb, helyenként vicces (Ella azt kívánja, hogy akár harmincöt éves. A vitának még az sem volt barátját harapják meg a cápák), máskor vetett teljesen véget, hogy egy internetes LORDE dühös (hazugnak nevezi exét, kikiáltaná az Melodrama újság megszerezte a születési anyakönyvi igazságot), de mindezeken felül a tőle eddig (Universal, 2017) kivonatát, amelyen 1996 szerepel, a szkepti- hallott legkatartikusabb és leginkább táncol- kusok szerint egész egyszerűen az is hamisít- POP ható dal. Két számmal később a Liability már vány lehet. Az énekesnő szórakozva figyelte A 2013-as debütáló Pure Heroine óta Lorde arról szól, hogy úgy érzi, mindenkinek teher, ezeket az eseményeket, viccelődött, hogy nem számára kinyílt a világ: tizenhat éves lányból de mégiscsak az egyetlen ember, aki igazán is harmincöt, hanem negyvenöt éves valójá- huszonéves nő lett, aki három év együttlét számít, önmaga – a dalok slágerességük el- ban (az öccse különben tizenöt éves). Lorde után szakított barátjával és akinek kezelnie lenére komplexek, okosak és mélyek, méltó a tízmillió példány felett fogyó Royalsszal 1987 kell a hírnevet. Életét új kontinensek, szerel- folytatása ez a nagy várakozásokat kiváltó óta a legfiatalabb kislemezlista-vezető lett (ak- mek, barátok és a bulizás tölti ki – mármint első lemeznek. Azonban Lorde itt annál is kor Tiffany volt szintén tizenhat évesen #1), és az albumírás mellett. Ezekből merítve, egy tovább ment: az album második felében bármennyire is másodlagos a dal sikerében az tizenegy dalon átívelő, nagy házibuli kon- nemcsak vége a partinak és eljön a hajnal, énekes-szerző kora, az igenis beszédes, hogy cepciója köré felfűzve született meg az idei de érzelmei is lecsillapodnak, egykori sze- a kritikailag is az év legjobb szerzeményei közé Melodrama, rengeteg lélekkel és törődéssel. relme nosztalgiává válik, válaszol az album sorolt szám egy új generáció hangját képvisel- Ella hangja még mindig összetéveszthetetle- első felében magának feltett kérdésekre és te. Azé a generációét, amelyik már nemcsak nül bársonyos-érdes, a hangzás pedig magabiztosabb lesz, ezáltal a Melodrama elénekelni akarja, hanem maga is írja úttörő továbbfejlődött, mégis egyedi és popos dalai nemcsak a szívfájdalommal bulizásról listavezető slágereit. maradt – ugyan zongora mellett írták szólnak, hanem felnövésének is szemel- a számokat, ennek megfelelően végig az vényei. Egy lemez az egyedüllétről, annak CSEND ÉS VISSZATÉRÉS dominál. Ráadásul az album kettébontható: rossz és jó oldalairól – csak jó dalokkal. Lorde a korviták idején, 2014-ben még viszony- a határ a Hard Feelings/Loveless, az első lag aktív volt, turnézott, közreműködött az részben elkezdődik és csúcsra ér a buli, még 9/10 Éhezők viadala filmzenéjén, fellépett néhány Még több Recorder: Facebook.com/Recorder.hu | 25 | .
Details
-
File Typepdf
-
Upload Time-
-
Content LanguagesEnglish
-
Upload UserAnonymous/Not logged-in
-
File Pages2 Page
-
File Size-