puskás akadémia fcvsferencvárosi tc

puskásakadémiaihírek OTP Bank Liga 10. forduló, 2015. 09. 26.

„Nagyon egyben van a Fradi, ám nekik is megvannak a gyengeségeik, sebezhető pontjaik, amelyeket megpróbálunk majd kihasználni szombaton. Tiszteljük az ellenfelet, de senkitől nem ijedünk meg az eredményeik, vagy a tabellán elfoglalt helyezésük láttán. Motiváltak a játékosaink, ha betartják, amit kérünk tőlük, akkor nagy baj nem lehet.” PUSKÁS AKADÉMIA Robert Jarni vezetőedző. FC VS FERENCVÁROSI TC 2015. 09. 26. 18 óra PANCHO ARÉNA www.puskasakademia.hu

pafc_ftc_a3.indd 1 2015.09.03. 16:12:54 puskásakadémiaihírek www.puskasakademia.hu puskásakadémiaihírek „Kíváncsian várom, mit hoz a jog „Egy meccsen bárki legyőzhet bárkit” és a futball párosa” Márkvárt Dávid az ovifocit követően nyolc éven keresztül szülővárosában, a Szekszárdi Ritka jelenség egy NB I-es labdarúgó, akit tizenegy vizsga választ el a doktori címtől. Fodor UFC-ben, majd az általános iskola befejezése után a PMFC korosztályos csapataiban rúgta Ferenc, profi pályafutása mellett a Pécsi Tudományegyetem Jogtudományi Karának végzős a bőrt. 18 évesen a PMFC színeiben, az MTK ellen mutatkozott be a felnőtt élvonalban. hallgatója. Elmondása szerint a sok lemondás és áldozat mellett Teljesítményével a felnőtt válogatottság kapuját zörgeti, már rendkívül nagy önfegyelmet kíván a kettős élet, de mindig szükség Dárdai Pál és Bernd Storck is felfigyelt rá. van egy B-tervre.

Hogyan kezdődött? nünket. Vagy az MTK NB II-es csapatában folytatjuk, vagy Hogy kezdődött a közös történeted a Mennyire vagy elégedett Kisgyermekként már látszott, hogy az át- az angol harmadosztályban az Oldhamnél. Végül a külföl- labdarúgással? a csapat eddigi lagnál jobban érzem a labdát. Szerettem is di utat tartottuk a legjobb áthidaló állomásnak az ifi és a Mindig ott volt a labda körülöttem, óvodás koromban teljesítményével? hangoztatni, hogy én focista leszek egy nap. felnőtt futball között. Hazatérésem után Pécsett folytattam, már rendesen fociztam. Nem is nagyon volt kérdés, hogy Nem egészen úgy indult a baj- A család támogatott mindenben, így kerül- amit egy év Kozármisleny követett, majd ismét a PMFC- más sportágat, vagy elfoglaltságot válasszak magamnak, nokság számunkra, ahogy sze- tem előbb a Pécsi Góliát egyesülethez, ben játszottam. Miután lejárt a szerződésem, több helyről hamar eldőlt, hogy a futball lesz az én utam. Szerencsés rettük volna, jó pár pont benne majd a Pécsi MFC korosztályos is érdeklődtek utánam, de Nyíregyházát választottam. vagyok, hiszen a családom a mai napig maximálisan maradt a csapatban. Ha a csapataihoz. Innentől kezdve támogat ebben és ha tehetik, ott vannak a meccseimen. Békéscsaba, a Honvéd, minden szabadidőmet a Nyáron pedig három évre aláírtál Édesapám egyébként focizott az NB III-ban, úgyhogy a Haladás és a DVTK futball töltötte ki, tornáról Felcsútra. Menyire vagy elégedett az nem volt teljesen új a család számára a közeg. ellen begyűjtöttük tornára utaztunk hétvégen- eddigiekkel? volna a három ponto- ként. Szépen végigjártam Az első kilenc fordulóban a csapat felemás meccseket Pécsett fordultak igazán komollyá a kat, most a dobogón a ranglétrát és bekerültem játszott. Elszórtunk jó néhány pontot, kvalitásaink alapján dolgok? állnánk. Minden az U15-ös válogatottba. lehetnénk jobb helyen is a tabellán. Folyamatosan dolgo- Tizenöt éves voltam, amikor a PMFC-hez kerültem, a esetben megvolt zunk a hibákon, nem szeretnénk kétszer ugyanazt a bakit fejlődésem érdekében váltanom kellett. A korosztályos a lehetőségünk, Jött az MTK, elkövetni. Optimizmusra ad okot azonban, hogy többször is csapatokat nagyjából végigjártam, de legtöbb esetben az csak saját ma- az angol szervezetten és jól futballoztunk. Nem szeretek jóslatokba idősebbek között szerepeltem. A klubtól kaptam az első gunknak köszön- harmadosztály, bocsátkozni, de elérhetőnek tartom az év elején kitűzött profi szerződésemet, ott váltam korosztályos válogatottá. hetjük, hogy így majd Pécs, célt. Örök elégedetlen vagyok magammal szemben, min- 2012 októberében mutatkoztam be a felnőttek között a Liga- alakult. Mindezek Kozármisleny és dig van javítanivaló. Kitűnő helyen vagyok, hiszen Felcsú- kupában és öt hónappal később, 2013 márciusában az NB ellenére úgy gondolom, Nyíregyháza. ton minden körülmény és feltétel adott a fejlődéshez. I-ben is debütáltam. Korosztályos válogatottban Felcsúton, a hogy meccsről meccsre Az MTK szerződést kí- spanyolok elleni Eb-selejtezőn léptem először pályára. érződik rajtunk a fejlődés. nált, én pedig Budapestre Az életednek van egy másik fele is a Hosszú még a bajnok- költöztem. Nehéz volt ilyen labdarúgás mellett, hamarosan végzel a A szakmai stáb Pécs után Felcsúton is ság, minden adott ahhoz, fiatalon kiszakadni a családi jogon. stabil kezdőként számol veled. hogy feljebb kapasz- fészekből, de meg kellett A futball egy csodálatos játék, és fantasztikus dolog, ha az ember Egyértelműen előrelépésnek tartom a Felcsútra való kodjunk. Szerintem egy tanulnom gondoskodni ezzel foglalkozhat, de tudni kell, hogy mindez rövid ideig tart. igazolást, hiszen kiváló környezetbe és egy nagyon erős meccsen bárki legyőzhet magamról, úgy, hogy távol Gondolni kell a pályafutás utáni időszakra is, én így készítem elő csapathoz kerültem. A szakmai stábot valóban nem kel- bárkit. Örülök neki, hogy vagyok az otthonomtól. a jövőmet. Persze ha tehetném, egész életemben fociznék, de lett bemutatni, hiszen együtt dolgoztunk Pécsett. Egyfajta sikerült megszereznem Egy év után házon belül sajnos ez nem így megy, az életnek nem ez a rendje. A kezdet elismerés számomra az, hogy szerettek volna itt is a csa- az első gólomat, ám van átkerültem Agárdra, ahol nagyon nehéz volt, de most már látom a fényt az alagút végén, patukban látni. Nagyon magas színvonalú munkát végez egy kis hiányérzetem két éven keresztül tanultam hiszen egy évem van hátra az ötből. Nem tudom még, hogy a szakvezetés és hasonló, profi mentalitást várnak el a magammal szemben a labdarúgás csínját-bínját. a pályafutásom után a jog mely területén fogok elhelyezkedni, játékosaiktól is. Ennek megfelelő komoly alapozó munkát is, mivel szeretnék még Amikor kijártuk az „iskolát”, kíváncsian várom, hogy a futball és a jog párosa mit hoz majd az végeztünk el az ausztriai edzőtáborban is, ami eléggé többször eredményes választás elé állítottak ben- életemben. összekovácsolta a társaságot. lenni. 2 3 puskásakadémiaihírek www.puskasakademia.hu puskásakadémiaihírek puskásakadémiafc 2015-2016 ősz „Tiszteljük az ellenfelet, Keresd standunkat de nem félünk a zöld-fehérektől” a Móri Bornapokon! Október 2-án, 3-án és 4-én is ott pogacsics Krisztián 0 0 0 pintér Bence* 0 0 0 A Haladás ellen hazai be kéne rúgni a ziccereket. Nagyfokú lesz a Puskás Akadémia a Móri 1985.10.17. 1996.04.02. pályán egy döntetlen, koncentrációra és egy kis higgadtságra Borvidék legrangosabb, nem- 1 6 Miskolcon pedig a van szükség az adott pillanatban, és zetközi hírű fesztiválján. Helyszí- horváth Tamás 0 0 0 hudák Martin* 0 1 0 hajrában elvesztett pont. egyből eredményesebbek leszünk. néül a megújult belváros ódon 1987.06.18. 1994.02.22. 7 Mi a tanulsága az elmúlt hangulatú kulturális örökségei, 31 és a festői miliő szolgál, mely- zima Ádám* 0 0 0 Stipe bacelic-grgic 0 1 0 két bajnoki mérkőzésnek? A huszonkilenc bajnoki (horvát), 1988.02.16. Egyetlenegy fontos tanulsága van mérkőzés óta veretlen nek közepén, a parkban a játszó- 1996.07.01. 47 8 mind a két találkozónak: be kell rúgni a Ferencváros érkezik tér mellett találsz meg minket. Renato kelic (horvát) 0 0 0 polonkai Attila 0 0 0 helyzeteket. A helyzetkihasználást leszá- szombaton a Pancho Többállomásos játékkal várjuk 1991.03.31. 1979.06.12. mítva mindkét meccsen jó teljesítményt Arénába. Másképp az érdeklődőket, és ha végig jól nyújtott a csapat, egy-egy periódus készülünk a listavezető szerepeltél, a gratulációk mellett

3 18 játékos nevelésű *saját fodor Ferenc 0 3 0 nagy Zsolt* 0 0 0 kivételével végig domináltunk. Elégedet- fogadására? rengeteg ajándékot zsebelhetsz 1991.03.22. 1993.05.25. tek vagyunk a mutatott játékkal, a valódi Nem kétséges, hogy és be! 5 25 erőnket bizonyítja, hogy a diósgyőriek a szakmai stáb remek munkát végzett a Marko dinjar 0 1 0 zsótér Donát* 1 0 0 ellen kétgólos zöld-fehéreknél. Nagyon egyben van a Találkozzunk Móron, az Ezerjó ha- 1986.05.21. 1996.01.06. hátrányból is ké- Fradi, a csapat egységében rejlik a siker zájában, 2015. október 2-4. között! pesek voltunk fel- titka. A programunkon nem változtatunk, 10 27 csatárok tar Zsolt* 0 0 0 mészáros Dávid* 0 0 0 állni idegenben. gyakorlatilag ugyanúgy készülünk a 1993.02.13. 1996.07.31. Sorra dolgozzuk Fradi ellen, mint bármelyik másik csapat PAFC-FTC játékvezetője: 22 28 ki a nagyobbnál ellen. A Ferencvárosnak is megvannak Andó-Szabó Sándor spandler Csaba* 0 0 0 Branko pauljevic 0 1 0 nagyobb lehe- a gyengeségei, sebezhető pontjai, ame- 1996.03.07. 1989.06.12. 49 tőségeket, lyeket megpróbálunk majd kihasználni A békési szár- 23 éppen- szombaton. Tiszteljük az ellenfelet, de mazású 36 éves márkvárt Dávid 1 1 0 fiola Attila 0 2 0 séggel senkitől nem ijedünk meg az eredmé- nemzetközi futball- 1994.09.20. középpályások 1990.02.17. 24 88 csak nyeik, vagy a tabellán elfoglalt helyezé- bíró 2006 óta te- Ivan herceg (horvát) 0 0 0 tischler Patrik 0 2 0 sük láttán. Motiváltak a játékosaink, ha vékenykedik az él- 1990.02.10. 1991.07.30. betartják, amit kérünk tőlük, akkor nagy vonalban. Az idei baj nem lehet. Most is a győzelemmel bajnokságban

39 9 védők kocsis Gergő 0 0 0 sallai Roland* 1 3 0 lennénk igazán elégedettek. második alka- 1994.03.07. 1997.05.22. lommal találko- 64 11 Külön készülünk a zunk vele. Ez idá- lencse László 0 0 0 góllövőlistát vezető Böde ig összesen öt NB 1988.07.02. Dánielből? I-es bajnokit veze- 29 Könnyű lenne Böde Dánielt a gól- tett nekünk, ebből pekár László 5 0 0 Robert jarni kapusok jai alapján kiemelni, de ahhoz, hogy kettőn győzelem- vezetőedző 1993.01.20. ő ilyen eredményes legyen, kellett a mel, hármon vere- 77 csapat többi tagja is. Külön embert séggel hagytuk el nem fog kapni, de természetesen fel- a pályát. Az öt ta- Sasa glavas pályaedző Dr. kovács László csapatorvos istókovics Miklós tolmács hívjuk a játékosok figyelmét rá. Min- lálkozón összesen szÍjjártó István pályaedző feszthammer Réka fizioterapeuta Móriné zabó Zsuzsanna szertáros den szabályos eszközt be fogunk 18 sárga és 4 piros Jure bozinovic erőnléti edző hajnal Imre masszőr vetni, hogy megakadályozzuk Bödét lapot mutatott fel Sandro tomic kapusedző kiss István masszőr és az egész Fradit a gólszerzésben. a játékvezető. 4 5 puskásakadémiafc 2015. szeptember 12.

Hátsó sor: Branko Pauljevic, Pogacsics Krisztián, Renato Kelic, Tischler Patrik, Fodor Ferenc, Fiola Attila Első sor: Sallai Roland, Márkvárt Dávid, Pekár László, Marko Dinjar, Stipe Bacelic-Grgic 6 7 puskásakadémiaihírek www.puskasakademia.hu puskásakadémiaihírek „Úgy készülünk, mintha életünk Ferencvárosi IFI BL: Már csak 4 nap! legfontosabb meccse lenne” Torna Club Mi a zöld-fehérek sikeré- megnyert bajnoki mérkőzés ellenére Alapítva: 1899 Jövő héten a Puskás Akadémia korosztályos együttese bemutatkozik nek titka? sem vagyunk még készen egy erős Klubszín: zöld-fehér Cipruson az ifjúsági BL-ben. Megtisztelő a feladat, hiszen Úgy érzem, most érett össze iga- nemzetközi kupaszereplésre, de úgy Stadion: Groupama Aréna ez lesz az első alkalom, hogy egy magyar zán egységessé a csapatunk, és a érzem, jó irányba haladunk. Legnagyobb sikerei: 1x VVK győztes klubcsapat részt vesz Európa legrangosabb rengeteg munka gyümölcse is most 2X KK győztes, 28x magyar bajnok utánpótlás sorozatában. kezd beérni. Mindennap keményen Milyen összecsapásra szá- 21x győztes edzünk a céljainkért. mít szombat este? 5x győztes Robert Jarni a kompakt, techni- 2x Ligakupa győztes Nincsenek motivációs kás futballban hisz, és ahogyan én Ayrton De Oliveira: „Úgy gondolom, miénk problémák? Továbbra is látom, ezt is játszatja a csapatával. A játékoskeret a korosztály legerősebb csapata” sikeréhes a társaság? Igazán jó játékosokkal erősödött a Kapusok: Valóban probléma lehet, hogy a csapat az elmúlt hónapokban. Arra 55 Jova Levente 1992. 01. 30. Kertai Dániel: „Fizikailag már fel vagyunk készülve srácok nap mint nap hallják, ahogy is emlékszem, hogy nehéz mérkő- 90 Dibusz Dénes 1990. 11. 16. erre a megmérettetésre” a média azt közvetíti: bajnokesélyes zést játszottunk a Pancho Arénában 1 Kurucz Péter 1988. 05. 20. a Ferencváros. Természetesen ez a legutóbb. Két focizni tudó és akaró 31 Kunsági Roland 1991. 11. 04. Boros Renátó: „Ki szeretnék emelkedni célunk, és minden mérkőzésre úgy csapat fog összecsapni szombaton. a többiek közül” készülünk, mintha életünk legfonto- Kemény mérkőzésre számítok, egy Védők: Nagy Sándor: „Ez jó lehetőség arra, hogy megmutassam, sabb meccse lenne. Talán ez lehet jól szervezett gárda ellen. 66 (osztrák) 1991. 05. 07. a kulcsa a motiváció fenntartásá- 17 Pintér Ádám 1988. 06. 12. mit tudok adni az akadémiának” nak, illetve az is kétségtelen, hogy 7 Batik Bence 1993. 11. 08. Csonka Bonifác: szerencsére bő keretünk van, és a 27 Michal Nalepa (lengyel) 1993. 01. 22. „Nagyon nagy kihívás játékosoknak újra és újra meg kell 77 Cristian Ramírez (ecuadori) 1994. 08. 12. és ugyanekkora motiváció nekünk ez a BL” harcolniuk a kezdőbe kerülésért. 16 Leandro De Almeida 1982. 03. 19. Péter Bence: „Pályafutásom eddigi csúcsát értem el az ifi BL-lel” A zöld-fehér klub vezetői Középpályások: 95 Haris Attila 1997. 01. 23. rendszeresen hangoz- Damásdi Alex: tatják, hogy cél vissza- 30 Vladan Cukic (szerb) 1980. 06. 27. „Szeretném majd a felnőtt csapatot kerülni Európa fut- 34 Csilus Ádám 1996. 11. 18. erősíteni a Puskás Akadémián” balltérképére. Hol tart 22 Busai Attila 1989. 01. 21. Szabó Bence: ezen az úton a csapat? 99 Nagy Ádám 1995. 06. 17. „Ez minden játékos számára Mindenki tisztában van vele, 15 Hajnal Tamás 1981. 03. 15. nagy megtiszteltetés” hogy több kell a nemzetközi poron- 19 Gyömbér Gábor 1988. 02. 27. don, hiszen láthattuk mi történt a 14 Nagy Dominik 1995. 05. 08. Erdei András: „Ennél a klubnál a sport mellett Zeljeznicar ellen. Azonban ezen már az emberi értékekre is odafigyelnek” nem gondolkodunk, hanem csakis Csatárok: Tóth Bence: előre tekintünk, és sokkal kemé- 13 Böde Dániel 1986. 10. 24. „Ez az álom akkor válhat valóra, ha jobbak nyebb munkára fogjuk a játékosokat 20 Gera Zoltán 1979. 04. 22. tudunk lenni annál, aki ott a mi posztunkon van” edzésről edzésre. Ők szerencsére 94 Popov Patrik 1997. 10. 12. Gundel-Takács Bence: igencsak fogékonyak a pörgős és 97 Varga Roland 1990. 01. 23. „Az álmom egy része válik izzasztó tréningekre. Elmondhatom, 8 Haraszti Zsolt 1991. 11. 04. valóra ezzel” a játékosok élvezik az edzéseket, 10 Radó András 1993. 09. 09. Tóth Keve: „Ez a csapatnak és az egyéneknek is nagy nem pusztán teszik a dolgukat. 24 Roland Lamah (belga) 1987. 12. 31. lehetőség, hogy megmutassák mit tudnak” Tisztában vagyunk vele, hogy kilenc 11 Stanislav Sesták (szlovák) 1982. 12. 16. 8 fradi.hu Forrás: 9 puskásakadémiaihírek www.puskasakademia.hu puskásakadémiaihírek A honlapon írtuk Végső nyugalom Tudta-e Öcsi A lányok is összetartanak A rovat támogatója: Szeptember 21-én 8 órakor, bácsiról? Szeptember 22-23. között tartották az U15-ös női váloga- 2910 grammal és 50 centimé- Puskás tott összetartását, amelyre három Puskás akadémista, terrel megszületett a Puskás Ferenc Pats Enikő, Vincze Boglárka és Oláh Katinka is meghívót Akadémia FC kiváló kapusának, 1950-ben fo- kapott. Mihamarabbi teljes felépülést kívánunk Vincze Boglárkának, aki Pogacsics Krisztiánnak a kisfia, gadott örök egy korábban elszenvedett sérülése miatt nem tudott részt venni a kétnapos Krisztofer. hűséget programon. „Egy letört csontszilánkot kellett eltávolítani a térdemből, így a Az MLSZ nyilvánosságra feleségének, felkészülést előreláthatóan csak három hónap múlva tudom majd elkezdeni. hozta az OTP Bank Liga októberi az akkor Tavaly májusban már volt szerencsém válogatott összetartáson részt venni.. televíziós közvetítéseket. A PAFC tizennyolc Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy idén is meghívtak. Előző évben sok tehetsé- október 3-án 18 órától a Videoton éves ges lánnyal találkoztam és akkor is egy nagyon jó társaság jött össze, remekül FC vendége lesz, október 24- Szeptember 18-án, szűk családi körben Hunyadvári éreztük magunkat. Remélem tagja lehetek még ennek a nagyszerű csapat- én 15.30-tól pedig a Debrecent helyezték férje mellé végső nyugalomra Erzsébet- nak!” - nyilatkozta Vincze Boglárka. fogadja hazai pályán a Pancho Puskás Ferencné Hunyadvári Erzsébe- nek, aki Arénában. Mindkét mérkőzést tet a Szent István-bazilikában. Erzsébet öt konti- élőben közvetíti az M4 Sport. asszony kilenc év után csatlakozott nensen át Csapataink, amelyeknek szurkolhatunk: Jelentősen átrendeződ- szeretett házastársához, Puskás Fe- volt társa. het hétvégén az U17-es tabella. renchez. A szertartás előtt Akadémiánk Puskás NÉV korosztály bajnokság edző Varga Károly együttese jelenleg képviselői és az akadémisták koszorúval Ferencné 16 Puskás Akadémia FC felnőtt NB I (OTP Bank Liga) Robert JARNI négy győzelemmel és egy ve- búcsúztak névadónk özvegyétől. A szer- évesen, a Kispesti AC kézilab- Puskás Akadémia FC II. felnőtt NB III (nyugati csoport) KOMJÁTI András reséggel, 12 ponttal második, tartást, melyen jelen volt Akadémiánk dázójaként ismerkedett meg Puskás Akadémia U19(1998) U19 Országos I. osztály VINCZE István viszont az első három helyen álló alapítója Orbán Viktor és Akadémiánk leendőbeli férjével, és két év Puskás Akadémia U17 (1999) U17 Országos I. osztály VARGA Károly együttes pontegyenlőségben elnöke Mészáros Lőrinc is, Kozma Imre ismeretség után házasodtak Puskás Akadémia U16 (2000) U16 Országos I. osztály BORDÁN Csaba várja a e heti folytatást. atya celebrálta. össze. Puskás Akadémia U15 (2001) U15 Országos I. osztály HARMATI Tamás Puskás Akadémia U14 (2002) U14 Országos I. osztály FÓRIS Róbert Puskás Akadémia U13 (2003-2004) U13 Bozsik-program, Reg. kiemelt bajnokság ÓVÁRI Zsolt Puskás Akadémia FC III. felnőtt Fejér megyei I. osztály SIPOS Zoltán A VIP-páholyban: Bunkoczi László Felcsút SE U19 (1997) U19-es megyei bajnokság SZABÓ Dániel Bunkoczi László gyermekkora óta aktívan sportol, mielőtt az autósportot Felcsút SE U16 (2000) U16-os megyei bajnokság MÓRI Tamás választotta, úszásban és öttusában is kipróbálta magát. Navigátorként, Dornai Felcsút SE U13 (2003-2004) Bozsik-program megyei bajnokság SULYOK Attila Tiborral 2002-ben az országos bajnokságon bronzérmet szereztek. Szalay Felcsút SE U11 (2005) Bozsik-program megyei bajnokság mÁCSODI Ferenc Balázzsal párban magyar bajnokok lettek, és eddig Felcsút SE U9 (2007) Bozsik-program megyei bajnokság GÁLOS Zoltán hétből hét Dakaron értek célba sikeresen, amely Felcsút SE U7 (2009) Bozsik-program megyei bajnokság mÓRI Tamás csak keveseknek sikerül. „Eddig mindig csak kívülről Felcsút SE U17 leány Országos I. osztály (nyugati csoport) SZABÓ Lajos csodáltam a Pancho Arénát, a Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi Felcsút SE U15 leány Regionális bajnokság SZABÓ Lajos TC mérkőzés lesz az első alkalom, hogy belülről is láthatom ezt az Felcsút SE öregfiúk Megyei öregfiúk bajnokság JUNEK Károly ékszerdobozt. Már 1975-ben a Ferencváros sportolója voltam, részben innen ered az érzelmi kötődés a futballcsapatához. Közrejátszott abban, A Puskás Akadémia szerződéses partneregyesületei: hogy zöld-fehér lettem az is, hogy az édesapám is Fradi szurkoló volt, és II. ker UFC; III. ker TUE; Ajak SE; Atomerőmű SE Paks; Baja LSE; Balatonfüredi FC; Balkányi SE; Balmazújváros; Békéscsabai UFC; Bicskei csak remélni tudom, hogy az én fiam is az lesz, ez már csak így működik a TC; Bőcs Sport Kft.; Budafoki LC, Budakalászi MSE, Budaörsi LC; FC Budapesti Sólymok; Budatétény Sportegyesület; Ceglédi Vasutas Sport családokban. Akkor váltunk gyakoribb látogatóivá a futballmérkőzéseknek, Egyesület; Csepel Hungary Club; Dunaújvárosi Sportiskola; Egri FC; Ercsi Kinizsi SE; Etyek SE; Érdi Városi Sportegyesület; FC Keszthely; Gyer- amikor elkészült a Groupama Aréna. Az Üllői úti stadion mindig remek mely–Szomor LE; Gyöngyösi Atlétikai Klub; Hajduböszörmény SE; Hódmezővásárhelyi FC; Jászberényi Vasas SE; Kunhegyesi Általános Iskola Dózsa Tagintézménye; Maros–menti UFC; Makói FC; Mátészalkai MTK; Méhecskék SE Kalocsa; Mezőkövesd SE; Mogyoródi FC; Mohács TE; családi programokat nyújt. Mióta a kisfiammal látogatjuk a Ferencvárosi Monori Sportegyesület; Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, Nagyecsed Rákóczi SE; Nagykanizsa TE; Nyírlugosi SE; Orosháza mérkőzéseit, azóta még nem veszített a csapat. Somát erre a mérkőzésre is OMTK–ULE 1913; PÉCSi Vasutas Sportkör; Perkáta SE; REAC; RTK; Sajóvölgye Focisuli SE; SBTC; Százhalombatta Városi Utánpótlásért Köz- viszem magammal, remélem ezzel bebiztosítjuk a Fradi győzelmét.” hasznú Sportegyesület; Székelyföld Labdarúgó Akadémia (Csíkszereda), Tabáni Spartacus; Tápiószecsői FC; Törökszentmiklósi FC, Viadukt SE 10 11 puskásakadémiaihírek www.puskasakademia.hu PAFC mérkőzései 2015-ben, az OTP Bank Ligában: 1 július 18. 18.00 MTK–PAFC 1–0 1. FERENCVÁROS 9 9 – – 20 3 27 2 július 26. 18.00 DVSC–PAFC 1–1 2. HALADÁS 9 4 4 1 7 5 16 3 augusztus 01. 18.00 pafc–PAKS 1–0 3. MTK 9 4 2 3 11 7 14 4 augusztus 08. 18.00 ÚJPEST–PAFC 2–2 4. Debrecen 9 4 2 3 11 11 14 5 augusztus 15. 18.00 pafc–BÉKÉSCSABA 1–2 5. Bp. HONVÉD 9 3 4 2 12 10 13 6 augusztus 22. 18.00 pafc–VASAS 1–0 6. PAKS 9 3 3 3 10 6 12 7 augusztus 29. 18.00 HONVÉD–PAFC 0–0 7. Diósgyőr 9 3 2 4 11 18 11 8 szeptember 12. 18.00 pafc–HALADÁS 1–1 8. ÚJPEST 9 2 4 3 10 11 10 9 szeptember 19. 18.00 DIÓSGYŐR–PAFC 3–2 9. PUSKÁS AFC 9 2 4 3 9 10 10 10 szeptember 26. 18.00 pafc–FTC 10. VIDEOTON FC 9 3 – 6 8 11 9 11 október 03. 18.00 VIDEOTON–PAFC 11. VASAS 9 3 – 6 7 11 9 12 október 17. 18.00 pafc–MTK 12. BÉKÉSCSABA 9 1 1 7 6 19 4 13 október 24. 15.30 pafc–DEBRECEN 14 október 31. PAKS–PAFC A 10. forduló további mérkőzései: 15 november 07. pafc–ÚJPEST Szombat 18.00 HALADÁS–VASAS 16 november 21. BÉKÉSCSABA–PAFC 18.00 BP. HONVÉD–Diósgyőr 17 november 28. VASAS–PAFC 18.00 BÉKÉSCSABA–VIDEOTON FC 18 december 05. pafc–HONVÉD 18.00 PAKS–DEBRECEN 19 december 12. HALADÁS–PAFC 20.30 ÚJPEST–MTK

PAFC II. mérkőzései 2015-ben, az NB III nyugati csoportjában: 1 augusztus 02. 11.00 pafc II.–MOSONMAGYARÓVÁR 3–3 1. FERENCVÁROSI II. 7 6 1 – 20 2 19 2 augusztus 09. 17.30 DIÓSDI TC –PAFC II. 1–0 2. VIDEOTON FC II. 7 6 – 1 21 10 18 3 augusztus 16. 15.00 pafc II.–ANDRÁSHIDA 0–2 3. ETO FC GYŐR 7 5 2 – 17 4 17 2 4 augusztus 23. 17.30 DOROG–PAFC II. 1–4 4. puskás AFC II. 8 5 1 2 19 9 16 5 augusztus 30. 14.30 pafc II.–CSORNA 3–1 5. DIÓSD 8 5 1 2 12 7 16 6 szeptember 06. 16.30 TATABÁNYA–PAFC II. 0–4 6. DOROGI FC 8 4 2 2 11 9 14 7 szeptember 13. 11.00 pafc II.–CSEPEL 3–1 7. ÉRDI VSE 7 3 2 2 12 9 11 8 szeptember 20. 11.00 MTK II.–PAFC II. 0–2 8. MOSONMAGYARÓVÁR 7 3 2 2 11 9 11 9 szeptember 27. 13.00 pafc II.–BALATONFÜRED 9. III. KER. TVE 7 3 2 2 10 8 11 11 október 10. 11.00 pafc II.–ÉRD 10. BKV ELŐRE 8 3 2 3 10 9 11 12 október 18. 14.30 III. KER. TVE–PAFC II. 11. ANDRÁSHIDA 8 2 3 3 11 12 9 13 október 25. 13.30 pafc II.–SÁRVÁR 12. MTK II. 8 2 2 4 9 13 8 14 november 01. 17.00 ETO FC GYŐR–PAFC II. 13. SÁRVÁR FC 7 1 3 3 9 14 6 15 november 08. 11.00 pafc II.–VIDEOTON FC II. 14. CSEPEL FC 8 1 2 5 9 20 5 16 november 15. 13.30 FTC II.–PAFC II. 15. BALATONFÜRED 7 1 1 5 7 20 4 17 november 22. 11.00 pafc II.–BKV 2013 FUTBALL 16. TATABÁNYA FC 8 – 2 6 6 20 2 17. CSORNAI SE 8 – – 8 4 23 0 PUSKÁS AKADÉMIAI HÍREK A Puskás Akadémia FC támogatói: Készítette a Puskás Ferenc Telefon: +36 20 278 5292 Labdarúgó Akadémia E–mail: [email protected] kommunikációs osztálya Lapzárta: 2015. 09. 23. 12 8086 Felcsút, Fő utca 176. www.puskasakademia.hu