BÁCS-KISKUN Pintér Ilona MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT Bács-Kiskun Megyei Levéltár XIII. Családok fondfőcsoport LEVÉLTÁRA fondjainak repertóriumai

Segédletek

II.

Segédletek

II.

Pintér Ilona

Bács-Kiskun Megyei Levéltár XIII. Családok fondfőcsoport fondjainak repertóriumai

Kecskemét, 1997 Sorozatszerkesztő: Tóth Agnes

Borítóterv: Zalatnai Pál

Tipográfia, tördelés: Szöllősi Béla

Családfa-grafika: dr. Borotai György

Lektor: Böőr László

ISBN 963 7236 31 7 ISSN 1416-4957

Kiadja a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára Felelős kiadó: Tóth Ágnes

Megjelent a Nemzeti Kulturális Alap anyagi támogatásával Bevezető

A családi levéltárak a korai középkorban alakultak ki, fejlődésük alapját a jog­ biztosító oklevelek jelentették. A családi levelestárban eleinte nem is volt más, mint különféle birtokjogi oklevelek. Később, az írástudás általánossá válásával többféle irattípus is polgárjogot nyert a családi levéltárban, amelyek közül a birtokigazgatással és a gazdálkodással kap­ csolatos iratokon túl a levelek (missilisek) jelentenek pótolhatatlan forrást a külön­ böző korok hétköznapjainak megismeréséhez. Idővel a családi levéltár részei lettek a családtagok alapvető személyi adatait rögzítő anyakönyvi kivonatok mellett az isko­ lai végzettségre vonatkozó, és az életpálya egyes állomásait rögzítő iratok is. A családi levéltár sorsa az iratanyag jellegéből adódóan a létrehozó család, il­ letve az utódok szándékától és törődésétől függött. A családok az iratokat nem azzal a céllal gyűjtötték és gyűjtik, hogy levéltárba kerüljenek. Az esetek többségében nem is jutnak oda, bár amikor a család már nem tart rájuk igényt és nem törődik velük, ez lenne a legjobb megoldás. A hatóságok és hivatalok irataiból ugyanis megismerhetők a fontos események, követhetők az országos és a helyi folyamatok, de a kor emberé­ nek hétköznapjai, gondjai, örömei stb. igazán csak a családi és személyi iratokban érhetők tetten. A magánlevéltárak tulajdonosainak rendelkezési jogát sohasem korlátozta tör­ vény. Az első átfogó szabályozás, a levéltárügy rendezéséről szóló 1947. évi 21. törvény, amely megalkotta a közirat fogalmát és elrendelte a történeti értékű iratok ügyvitelben már nem használatos részének közlevéltárban történő megőrzését, bizto­ sítani akarta a köziratnak nem minősülő, de történeti szempontból értékes iratok védelmét is, mégpedig azok közérdekű magánlevéltárakká nyilvánításával. Ebbe a csoportba sorolta a törvény a családi levéltárakat is. A törvény átmeneti időben született, a gyakorlatban sohasem valósult meg. A magánlevéltárakkal kapcsolatos elképzelései azonban mintául szolgáltak a későbbi levéltári törvények számára. A levéltárakról szóló 1950. évi 29. tvr. a nem állami tulajdonban lévő levéltári iratanyag megmaradása érdekében lehetővé tette a ma­ gánlevéltárak - köztük a családi és személyi iratok - védetté nyilvánítását. A levéltá­ ri anyag védelméről és a levéltárakról szóló 1969. évi 27. tvr. szintén a védetté nyil­ vánításban látta a személyi tulajdonban lévő levéltári értékű iratanyag megőrzésének lehetőségét. A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi 66. tv. hasonlóképpen rendelkezik. Valamennyi levéltári törvény biztosította a családi levéltári iratok közlevéltá­ rakba kerülésének lehetőségét, és azt is, hogy ha az átadó nem akarja, hogy az át­ adott iratanyag a kutatók számára hozzáférhető legyen, akkor zárt letétként csak az átadó engedélyével vagy csak meghatározott idő elteltével legyen kutatható. A törvényi szabályozás tehát megteremtette a családi iratok levéltárba adásának lehetőségét. Bács-Kiskun megyében igen kevesen éltek ezzel. A megyei levéltár megalakulása. 1950 óta mindössze kétszer fordult elő, hogy családtag adott át irato- kat a levéltárnak: a XIII. 1. törzsszámú fond (a Bánó család iratai) és a XIII. 6. törzsszámú fond (a Katona család iratai) egy része - a 7,77 ifm összterjedelemből kb. 2 ifm - került ilyen módon az intézménybe. A családi iratanyag levéltárba kerülésének az említetten kívül négy útja volt még. Az első az, amikor a levéltár örökölte jogelődei, a városi levéltárak által őrzött irategyütteseket. Ilyen a XIII.3., a XIII. 4., a XIII. 7 - XIII. 12., a XIII. 14 - XIII. 16. és a XIII. 19. törzsszámú fond, az őrizetünkben lévő fondok többsége. A máso­ dik úton ún. hatósági intézkedés következtében szállították be az iratanyagot a le­ véltárba, így került hozzánk a XIII. 6. törzsszámú fond anyagának nagyobb része. A harmadik út az volt, amikor a levéltáros fedezte fel az iratokat: a Gál család (XIII. 5. törzsszám) iratait a MÉH-ben, a Kovachich családét (XIII. 7. törzsszám) a bácsalmá­ si könyvtár irattárában. A negyedik lehetőség szerint a levéltár állampolgári beje­ lentés révén szerzett tudomást a már gazdátlan iratokról, mint az a XIII. 18. törzs­ számú fond esetében történt. A levéltárunkban őrzött családi fondok középszintű rendezése 1986-ban kezdő­ dött meg, amikor a Levéltári Osztály és az Országos Levéltár együttműködésének eredményeként elkezdődött a történeti értékű feudális és kapitalista kori családi és személyi iratok központi katalógusának kiépítése azzal, hogy kiadásra került a kata­ lógus adatlapjainak felvételére vonatkozó munkautasítás. A rendezés a LIG. 51 961/1972.X. számú, Utasítás a családi levéltári anyag középszintű feldolgozására című munkautasítása alapján folyt, nagy segítséget adtak hozzá a Levéltári Híradó, a Levéltári Szemle és a Levéltári Közlemények azonos témában megjelent tanulmá­ nyai, köztük is leginkább Bakács István munkái. A fondok belső rendjét e rendezés során alakítottuk ki. Korábban kialakított rendszere csupán a XIII. 6. a. törzsszámú állagban található ún. paniti levéltárnak és a XIII. 16. törzsszámú fondnak volt, ezeket a rendezés során változatlanul hagytuk, ahol pedig megbomlott, visszaállítottuk. A rendezés során személyek szerinti sorozatok kialakítására törekedtünk. Ott azonban, ahol több azonos nevü családtag élt egyidőben, és az iratanyaguk nem volt pontosan elkülöníthető, tárgyi sorozatokat hoztunk létre, amelyek ahol lehet szemé­ lyek szerint tagolódnak tovább alsorozatokra. Az iratanyagban való tájékozódást mutatók segítik. A személynévmutatóba a repertóriumokban található valamennyi név - a levélíróké is - fel van véve. Több azonos nevü családtag között római számmal tettünk különbséget. A családfán és a névmutatóban mindenütt feltüntettük a megkülönböztető sorszámot, a repertórium leíró részében azonban csak ott, ahol a családi kapcsolat megnevezéséből nem egy­ értelmű, hogy kiről van szó. A tárgymutatót igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az iratanyagra és a korra jellemző iratfajták a segítségével könnyen megtalálhatók le­ gyenek. XIII. 1. A Bánó család iratai 1764-1949.

Kecskeméti család, amelynek első ismert tagja, Bánó István a XVII-XVIII. szá­ zad fordulóján élt. Ő is, János nevü fia (1693-1756) is, és ugyancsak János nevü unokája (1740-1799) is városi szenátor volt, az utóbbi 36 éven keresztül. Az 1740-1799 között élt Bánó II. János és édesanyja az első családtagok, akik­ nek iratai fennmaradtak. A család legkiemelkedőbb tagja az 1770-1842 között élt Bánó III. János. Jogi tanulmányok után állami szolgálatba lépett, Szolnokon volt sótiszt, mázsamester. Apja halála után pensionatus sótisztként jött Kecskemétre, hogy a gazdálkodás gondjait levegye az édesanyja válláról. Rövid idő alatt felvirá­ goztatta a viszonylag kis területű családi birtokot, elveszettnek hitt zálogos földeket perelt vissza, irányította a családi malmot, és emellett jelentős területeket bérelt a várostól. Hosszas próbálkozások után igazoltatta a család nemességét, ezt követően pedig megváltott egy Baltyele községben (Arad vármegye) lévő kamarai birtokot. A család ettől kezdve használja a baltyelei vagy baltheley előnevet. A halála után Imre fia lett a család feje. Már alatta, de különösen a későbbi utódok kezén egyre inkább lepusztult a gazdaság, elszegényedett a család. A rendezés során az iratanyagot tárgyi sorozatokra bontottuk elsősorban azért, mert nem mindig tudtuk megállapítani, hogy az adott irat melyik családtaghoz tarto­ zik. Az iratokat dr. Tarjányi Ivánnétól vásárolta meg a levéltár 1968-ban. Gyarapo­ dási napló: 17/1968. Az iratokban talált adatokból állítottuk össze a következő oldalon lévő családfát

1. d. Családtagokhoz írott levelek Bánó II. Jánoshoz írott levelek 1778-:1799 . Bánó II. Jánosné sz. Ferenczy Erzsébethez írott levelek 1800-11806 . Bánó III. Jánoshoz írott levelek apja, Bánó II. János 1793- 1799. fia, IV. János 1819- 1830. fia, I. Imre 1832. veje, Tarjányi Imre 1831- 1842. testvére, I. Antal 1799- 1837. testvére, Judit férj. Mitsina Imréné 1800- 1842. testvére, Julianna férj. Meltzer Ignácné 1798- 1839. apósa, Ferenczy László 1810. sógora, ifj. Ferenczy László 1806- 1816. sógora, Ferenczy Gergely 1815- 1842. Bánó István (7-1712) Csordás Judit

I I István (1688-?) I. János (1693-1756) Erzsébet Ann1a Feren1c Mihál1y Márto1n Katali1n Bank Erzsébet I. Lázár Katalin (1695-?) (1697-?) (1701-?) (1702-?) (1705-?) (1708-?) II. Skultéty Judit

Judit (1714-?) István Katalin Judit Márton (1719-?) (1723-?) (1726-1794) (1727-?)

T Erzsébet Márton II. János József György Anna Mária (1735-?) (1738-?) (1740-1799) (1742-?) (1743-?) (1745-?) Ferenczy Erzsébet (1744-1810)

T T -Ч János Julianna I. Antal János III János Anna Péter Pál József Judit István Mária István István (1763-1764) (1765 ?) (1767-1803) (1769) (1770-1842) (1772-1778) (1774) (1775-?) (1776-1778) (1778-1856) (1779) (1780-1782) (1782-?) (1790-?) Metzer Ignác Tóth Anna Ferenczy Krisztina Mitsina Imre (?-1788) (1770-1848) (1786-1860) 1 I I I I Г" í—Г Anna Julianna Erzsébet Mária Terézia IV. János Sándor Mária Erzsébet Zsigmond I. Imre Krisztina Petiik József (1807-1824) (1809-1835) (1811) (1813 ?) (1815-1816) (1817-1895) (1820-?) Tarjányi József Csemiczky Erzsébet (?-1904) Krisztina Lajos (1796-?) (1798-1872) Pólya József Szabó Luca T T T T T 1 Terézia Krisztina II. Imre II. Antal V.János József Erzsébet Juli Kiss Ferenc (7-1940) (7-1900) (1860-1946) (7-1904) (7-1930) (7-1932) (1854-1871) Mária Polgár Ilona I. Szóké Sándor Г™ 1 II Bene (•) Г" —I 1 1 György Imre István (1903-?) T.ir .пч. Iván Büki Katáim Terézia Ida I Simon Endre Fekete István

Ilona 1. d. sógora, Ferenczy György 1836. sógornője, Ferenczy Anna férj. Ring Mihályné 1816-1838. 2. sógora, Szabó József f. Ferenczy Luca 1816-1837. Kassics Ignác 1819-1836. Decsy Sámuel 1825. Limbek József 1824-1838. Halász József 1810-1820. oldalági Bánó rokonok 1799-1832. Szabó József baltyelei tiszttartó 1820-1825. Németh Sándor baltyelei ispán 1820-1838. Szegedy László baltyelei ispán 1839. Müller Mihály adminisztrátor 1827-1832. egyéb küldök 1796-1842. 3. ua. én. Bánó III. Jánosné sz. Ferenczy Krisztinához 1812-1846. írott levelek Bánó Judit férj. Mitsina Imrénéhez írott 1824-1835. levelek Bánó I. Antalné sz. Tóth Annához (később 1793. és é.n. Herczeg Sámuelné) írott levelek Bánó Krisztina férj. Pólya Józsefnéhez írott 1831. és é.n. levelek Decsy Sámuelhez (Bánó III. János sógora) 1820. írott levelek Szabó Józsefhez (Bánó III. János sógora) írott 1825-1830. levelek Bánó Mária Teréziához írott levelek 1823-1824. Bánó IV. Jánoshoz írott levelek 1823-1832. Bánó Mária Erzsébet férj. Tarjányi Józsefnéhez írott 1842. és é.n. levelek Bánó I. Imréhez írott levelek családtagok és rokonok 1839-1889. egyéb küldök 1844-1890. Róth János baltyelei bérlő 1846-1851. Róth Vilmos baltyelei bérlő 1865-1871. Gologi Péter baltyelei bérlő 1873. Freund János baltyelei bérlő 1876-1890. Priszt Zsigmond baltyelei bérlő 1878-1883. a baltyelei birtokkal kapcsolatban egyéb küldök 1843-1894. Bánó 1. Imréné sz. Csemiczky Erzsébethez írott 1883-1899. levelek Bánó V. Jánoshoz írott levelek 1868-1904. Bánó II. Antalhoz írott levelek 1883-1920. Bánó Józsefhez írott levelek 1919. Bánó Krisztinához és Bánó Erzsébethez írott 1896-1928. levelek 3. d. Bánó II. Imréhez írott levelek 1879-1895. Bánó Istvánhoz írott levelek 1947-1949. Ismeretlen címzettekhez és nem családtagokhoz 1792-1863. írott levelek

4. Családtagok nem családtagokhoz írott levelei és levélfogalmazványai Bánó I. Jánosné sz. Skultéty Judit által írott 1775-1777. levelek Bánó 11. János által írott levelek 1776-1795. Bánó I. Antal által írott levelek 1793. Bánó III. János által írott levelek 1800-1840. Bánó Julianna férj. Meltzer Ignácné által írott 1 805-1813. levelek Bánó II. Antal által írott levelek é.n. Bánó V. János által írott levelek 1871. Bánó József által írott levelek 1894.

Családtörténeti adatok A család nemesi eredetével kapcsolatos feljegyzések 1800 körül és levélfogalmazványok Egyéb családtörténeti vonatkozású feljegyzések és 1782-1798. adatok

Iskolai füzetek, jegyzetek Bánó V. János matematika érettségi tételeinek 1870 körül kidolgozása Bánó József fizikafúzete é.n. Uő. matematika- és kémiafüzete 1873. Uő. orvoskari jegyzetei 1880 körül

Végrendeletek Bánó II. János végrendelete Bánó II. Jánosné sz. Ferenczy Erzsébet végrendelete Bánó III. János végrendelete Bánó III. Jánosné sz. Ferenczy Krisztina végrendeletéről értesítés Bánó I. Imréné sz. Csemiczky Erzsébet végrendelete

Hagyatéki leltárak Bánó I. Imre hagyatéki leltára Bánó I. Imréné sz. Csemiczky Erzsébet hagyatéki leltára 4. d. Közjegyzői okiratok Bánó I. Imre által készíttetett okirat 1886. Bánó I. Imréné sz. Csemiczky Erzsébet által készíttetett 1895. okirat Bánó Teréz és testvérei egyezsége 1904.

Ingatlanokkal kapcsolatos iratok Telekkönyvi kivonatok, birtokösszesítések é.n. A családi birtokra és a zálogos földekre vonatkozó iratok, é.n. feljegyzések és levélfogalmazványok

Peres iratok

Bánó II. János örököseinek osztály- és periratai 1800 körül A Ferenczy család osztályos pere 1791-1837. Bánó 1. Imre örököseinek osztály- és periratai 1905. Bánó II. János zálogos pere Ferenczy Gergely ellen 1790-1792. Fekete Farkas csongrádi lakos és Bánó II. János pere 1795. szénavételi ügyben Bánó III. János ellopott juhairól 1820-1822. Losontzy István adóssági pere Meltzer Ignácné 1832-1833. sz. Bánó Julianna ellen

Gazdálkodással és a háztartással kapcsolatos iratok Bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos feljegyzések 1764-1854. Bevételek és kiadások feljegyzésére szolgáló füzetek: Bánó IV. Jánosé 1830. Bánó 1. Imréé 1847-1856. Bánó V.Jánosé 1872., 1889. 5. Bánó II. Antalé 1901-1903. Bánó Erzsébeté 1909-1916. Bánó Krisztináé 1930-1941. Adásvételi szerződések 1789-1867. Csereszerződések 1788-1912. Zálogszerződések 1754-1 843. Bérleti szerződések 1802-1946. Munkavégzésre vonatkozó szerződések 1806-1905. Bizonyságlevelek, nyilatkozatok 1779-1869. 6. Kötelezvények 1765-1885. ' Nyugták, elismervények 1764-1911. Számlák 1788-1865. 7. Adóügyi iratok Adóívek 1791-1862. Adóbevallási ívek 1924-1930.

1 I 7 . d . Adókönyve k Gyógyszerrecepte k Színlapo k

Fórián Antal

I. György Terézia Mária (1784-1864) Papp György Nagy Lajos Alipprandi Dorothea (1799-1861)

I I 1 Róza Julianna Károly Sándor Mária II. György (7-1854) (1826-1880) (1823-1866) Körmöczy János Gassich Szidónia Labi Teréz (1829-1864) (1834-1863) I I I 1 Irén Aranka István Dezső Gergely Ilona Irma (1844-1859) Zombory László é.n . 1798-1944 . 1820-1870 . XIII. 3. A Fórián család iratai 1816-1887.

A fond anyagát Fórián György (1784-1864) kecskeméti földbirtokosnak és gyermekeinek levelezése, a gazdálkodással kapcsolatos feljegyzéseik és az általuk gyűjtött, illetve a hivatal viselésükből eredően náluk maradt iratok alkotják. Fórián Györgynek - aki az 1810-es évektől kecskeméti járási comissarius és megyei esküdt volt - mindkét fia jogász lett. Igen nehéz körülmények között isko­ láztatta őket, gyakran kéri a leveleiben, hogy ne költsenek többet a feltétlenül szük­ ségesnél, mert nagyon nehezen tudja a pénzt előteremteni a számukra. Mindkét fiú részt vett a szabadságharcban. Ifjabb Fórián György nemzetőr-főhadnagy volt, 1849 májusától pedig kecskeméti járási szolgabíróként tevékenykedett. A családnév írásmódja nem egységes, gyakran „Forián"-ként szerepel. Az iratokat Fórián Irma férje, Zombory László adta levéltárba, valószínűleg a századforduló körül. Az iratanyag rendszerét a levéltári rendezés során alakítottuk ki. A fond iratfaj- tai sorozatokra tagolódik, amelyek családtagok vagy tárgy szerint tagolódnak tovább alsorozatokra. Az iratokban talált adatokból állítottuk össze az alábbi családfát: 1. d. Levelek Fórián I. Györgyhöz írott levelek apja, Fórián Antal 1816-1823. fia, György 1845-1849. fia, Károly 1846-1848. leánya, Róza férj. Körmöczy Jánosné 1852-1853. Vörös Dániel 1845-1846. Bobory János és Miklós 1816-1841. Brandenstein Ottó 1854.

Fórián II. Györgyhöz írott levelek apja, Fórián György 1847-1848. testvére, Julianna 1845-1849. barátja, Herczeg Sándor 1846-1848. barátja, Lestár Péter 1847-1849. egyéb küldök 1845-1871.

Fórián Károlyhoz írott levelek apja, Fórián György 1842-1857. testvére, György 1843-1845, testvére, Julianna 1843-1844.

Fór ián Juliannához írott levelek barátnői, Sárközy Ágnes és Júlia é.n. barátnője, Karolina Zauffal 1855. Brandenstein Ottó 1854-1856.

Egyéb címzettekhez szóló levelek, köztük 1847-1884. Batthyány Lajos levele Nyáry Miklóshoz az 1847. márciusi ellenzéki tanácskozmány határozatairól

Gazdálkodással kapcsolatos iratok Számlák, nyugták 1817- 1866. A család gulyabeli marháinak és lovainak jegyzéke 1861. Fórián I. György által kötött szerződések 1816- 1827. Uő. adózással kapcsolatos iratai 1851- 1864. Fór ián II. György adózással kapcsolatos iratai 1864- 1866. Uő. hagyatéki ingóságainak leltára 1874. Fórián Julianna által kötött szerződések 1866- 1883. Uő. gazdasági vonatkozású feljegyzései 1867- 1887. Fórián Károly pénztári naplója 1861- 1874. Uő. Gazdasági vonatkozású feljegyzései 1868- 1880. Uő. bátyja gyermekeinek gyámjaként tett bevételei 1866- 1867. és kiadásai d. Zombory László gazdasági vonatkozású feljegyzései a Fórián Károly által vezetett kötet végén

Hivatalviseléssel kapcsolatos iratok Pest-Pilis- vármegye tisztviselőinek tabellája Fórián I. és II. Györgyhöz, mint megyei esküdtekhez küldött iratok Fórián II. György szolgabírósága alatt keletkezett és hozzá érkezett iratok

A családtagok által megőrzött egyéb iratok Iskolai füzetek Gyászlapok Nyomtatványok XIII. 4. A Földváry család iratai 1719-1865.

A bernátfalvi és földvári Földváry család nagybirtokos nemes család. Nemesle­ velük a XV. század elejéről való, birtokaik nagy része Pest és Heves megye területén feküdt. A család genealógiáját Id. Nagy Iván: Magyarország családai IV. k. 226- 230.1. A Földváry nemzetség közbirtokossági levéltárát a Pest Megyei Levéltár őrzi az 1733-1879 közötti időszakból, 4,65 ifm terjedelemben. A nálunk lévő iratanyag csupán töredék. További töredékek találhatók az Országos Levéltár P szekciójában úgy a családra, mint annak egyes tagjaira vonatkozóan. Gyarapodási napló száma: 13/1971.

1. d. A Földváry család birtokában lévő földekre 1719-1762. vonatkozó oklevelek, bírói ítéletek és tanú­ sítványok másolatai

A dunavecsei legelöelkülönítésért 1838-ban 1859. indított úrbéri per kivonata (mellékletként itt van az 1770. évi dunavecsei urbárium)

Az osztatlan Földváry nemzetség osztálykulcsainak 1864. kivonata.

Mérnöki jelentés a dunavecsei zselléri földekre 1864. vonatkozó térkép és telekkönyv hitelesítéséről

Jegyzőkönyv község és a Földváry 1865. nemzetség közötti vitás puszták (Csanád, Fehér­ egyháza és Szentimre) birtoklásáról XIII. 5. A Gál család iratai 1588-1952.

A Gál család iratanyaga 1952-ben került levéltárba, amikor a bajai családi ház utolsó lakója, Mészöly Miklós ügyvéd meghalt. Az anyag levéltári feldolgozására 1954-ben került sor, a munkát Kopasz Gábor végezte. Munkájáról és a fondban talált fontos adatokról és iratokról részletesen beszámolt a Levéltári Híradó 1956. évi 2-3. számában (39-49.1.). Ismertette a család legnevesebb tagjának, Gál Péter országgyű­ lési képviselőnek az életútját is. Kopasz Gábor az iratanyagot részben tárgyi, részben iratfajtai alapon a követ­ kező hét sorozatra tagolta: I. Személyi iratok; II. Ügyvédi iratok; III. Országgyűlési képviselői anyag; IV. Családtagok levelei; V. Számadások; VI. Iskolai anyag; VII. Családi könyvanyag. Az újabb levéltári rendezés célja a családtagok iratainak elkülönítése volt. A rendezés során három állagot alakítottunk ki. Az a/ állagban a család egészére vonat­ kozó tárgyi sorozatok vannak: a család nemességét igazoló iratok, a gyászjelentések, a fényképek és a névjegykártyák, a b/ állagban vannak a Gál családtagok iratai, a cl állagba pedig a Boda, a Natti és a Mészöly család iratait soroltuk. Az iratanyag legnagyobb és egyben legértékesebb részét a levelek alkotják. Jól nyomon követhető általuk a XIX. század közepén felvirágzó és a XX. század első negyedének végére elszegényedő vidéki polgári család élete. XIII. 5. a. A Gál család egészére vonatkozó iratok 1588-1947.

1. d. A család eredetére és nemességére vonatkozó okmányok és okmánymásolatok Radeczy István püspök, Rudolf király helytartója 1588. három nemesi telket adományoz Preposth Albert­ nek és fiainak Alsóörsön, Felsöörsön és Vámoson

Esterházy Pál nádor két nemesi telket adományoz 1701. Preposth Judit leszármazottainak, Gál Péternek, Jánosnak, Imrének és Rebekának, Alsóörsön és Vámoson

Esterházy Pál nádor 170l-es adománylevelének és 1826. a veszprémi káptalan 1718-ban kelt beiktató le­ velének hiteles másolata, amelyet Veszprém vár­ megye közönsége adott ki

A veszprémi káptalan 1718-ban kelt beiktató 1826. levelének hiteles másolata III. Károly 1718-as vámosi adományáról, kiadta Veszprém vármegye közönsége

Zala vármegye közönsége igazolja Gál Imre, Antal, 1826. Péter, Lajos és a fiaik nemességét

A nemesi testimonium kieszközlésére tett 1825-1826. költségek jegyzéke

Kivonat a Veszprém vármegyei nemesek 1846. összeírásából

Gyászjelentések Családtagok és rokonok gyászjelentései 1859-1934. A család közeli ismerőseinek - főként bajai 1862-1947. lakosok - gyászjelentései

Fényképek Gál Péter Gál Irmina 1. d. Natti Józsefné sz. Gál Klotild és leánya, Natti Klotild Natti Klotild férj. Mészöly Miklósné Mészöly Miklós Nattiné és a Mészöly-házaspár többekkel Mészöly Gyula (M. Miklós apja) Gál Lajos (Gál Irmina fia) a feleségével Rokonok fényképei Laufenauer Károly orvos, egyetemi tanár Roman Baxa ügyvéd Azonosítatlan személyek Baján készült fényképei Azonosítatlan személyek Pesten készült fényképei Az uralkodó család tagjairól és képviselőkről készült fényképek

Névjegykártyák Családtagok névjegykártyái Rokonok névjegykártyái Barátok és ismerősök névjegykárty;á i A-Z.

Egyéb gyűjtemények Bajai színlapok 1869-1895. Kották é. n. Újévi, húsvéti és karácsonyi képeslapok XX. sz. eleje XIII. 5. b. Gál családtagok 1818-1913. 10 d. - 1,30 ifm

A család legismertebb tagja Gál Péter (1823-1903) Balatonszöllösön született, ahol apja, Gál Lajos ref. lelkész volt. Gyermekéveit Szentgálon töltötte. Pápán érett­ ségizett, ugyanitt tanult jogot. Pesten tett ügyvédi vizsgát 1847-ben. 1847/48-ban jelen volt az országgyűlésen, mint Hunkár Antal Veszprém megyei országgyűlési képviselő kísérője. Tagja volt a pozsonyi II. számú nemzeti őrsereg­ nek, hazatérte után pedig a veszprémi nemzetőrség szentgáli századának kapitánya lett. A szabadságharc leverése után ügyvédként dolgozott. 1850-ben megnősült, a veszprémi püspök ügyvédjének leányát, Boda Klotildot vette feleségül. Három gyermekük született, Ernő, Irmina és Klotild. 1855-ben Bajára költözött a család. Gál Péter néhány évig folytatta az ügyvédi praxist, majd vállalkozásokba kezdett, ill. politikai pályára lépett. Az 186l-es, 1865- ös és az 1869-es országgyűlési választáson győzött és a nagyvázsonyi kerület or­ szággyűlési képviselője lett, az 1884-es választáson pedig a keceli választókerület­ ben kapott mandátumot. Politikusi működéséről nagyon kevés adat van az iratanyagban, amely zömében levelekből és gazdálkodással kapcsolatos feljegyzésekből áll. A családtagok közül többen Gaál formában használták a nevüket. A következő oldalon található leszármazási táblát az iratokban talált adatokból állítottuk össze.

1. d. Gál I. Lajos ref. lelkész iratai Személyére vonatkozó iratok 1818-1911. Hozzá írott levelek 1831-1860.

Gál Péter ügyvéd, országgyűlési képviselő iratai Személyére vonatkozó iratok A Pápai Ref. Főiskola hallgatói névsora 1841 -1844. Ügyvédi oklevél 1847. Útlevelek 1849-1862. A Bajai Egyenlőségi Kör tiszteletbeli 1870. tagságáról bizonyítvány Ipargyakorlással kapcsolatos bizonyítványok 1874-1881. Oklevél a Bajai Önkéntes Tűzoltó Egylet 1884. örökös tagjává választásáról Egyházgondnoki működésével kapcsolatos 1883-1889. iratok Hagyatéki végzés 1907. Belépti és tagsági jegyek é.n. Meghívók 1847-1903. Gál I. Lajos (1792-1866) Somody Zsuzsanna (1797-1848)

II. Lajos Imre Péter Jozefa (1818-1891) (1820-1907) (1823-1903) (1827-?) Oroszi Eszter Bognár Zsuzsanna Boda Klotild Jákói I. Pál (7-1919) (1832-1859)

r1 III. Lajos Irmina Ernő Klotild Kornélia Jozefa II. Pál (1850-1900) (1853-1882) (1854-1904) (1855-1940) Dömény Zoltán Csonka Ferenc Tatay Júlia Kenessey Jozefa Natti József L I 1 I—I—Г IV. Lajos Ilona Gál V. Lajos Csáki Klotild Klotild Katica Júlia Pál Ernő Gyula (1880-?) Salamon Béla Sztrilich Árpád (1887-1948) Szabó József Mészöly Miklós (1883-1952) 1. d. Notesz a nyugat-európai útjáról szóló 1860 körül bejegyzésekkel 1848/49-es tevékenységről szóló iratok: A pozsonyi nemzetőrségtől való szabaduló levele A szentgáli nemzetőrök névsora, napirendje, fegyverei, és a velük kapcsolatos vármegyei rendeletek Napiparancsok 1848. VII.8-X.31. Gál Péternek, mint kapitánynak/századosnak szóló levelek és üzenetek Hadi nyugták Az országgyűlési képviselőségével kapcsolatos iratok Országgyűlési képviselői mandátum és választási 1861. jegyzőkönyv Ua. 1865. Ua. 1869. Ua. 1884. Képviselőséggel és képviselő-választással 1861 -1887. kapcsolatos egyéb tárgyú iratok Köszönőlevél a választóktól 1867. Kortesdalok, kortesversek é.n. Egyéb személyes iratok Levélfogalmazványok és feljegyzések 1843-1876. Az ügyvédi munkával kapcsolatos feljegy- 1846-1853. zések és fogalmazványok (Naplók) 2. Főiskolai jegyzetek 1840 körül Jogtan Magyar jogtörténet Magyar polgári és magánjog Magyar büntetőjog Magyarország törvényeinek kivonata Történelem Politika vagy országtudomány Filozófia Hittudomány 3. Magyar nyelvtan Zsidó nyelvtan Irodalom, költészettan Neveléstan Földrajz Metafizika Természettan Tételjegyzékek Herbárium 4. d. Hozzá írott levelek apja, Gál I. Lajos 1841-1861. felesége, Boda Klotild 1850. testvére, Gál II. Lajos 1841-1891. sógornője, Gál II. Lajosné sz. Oroszi Eszter é.n. testvére, Gál Jozefa férj.Jákói Pálné 1848-1891. testvére, Gál Imre 1841 -1900. apósa, Boda László 1852-1869. anyósa, Boda Lászlóné sz. Moravcsik Borbála 1848-1870. leánya, Gál Klotild férj. Natti Józsefné 1867-1902. veje, Natti József 1882-1884. leánya, Gál Irmina 1869-1873. fia, Gál Ernő 1869-1902. unokája, Natti Klotild 1895-1901. Gál Péter perceptor, rokon 1844-1852. Gál Károly, az előbbi fia 1851-1883. unokaöccse, Jákói II. Pál ref. lelkész 1896-1903. unokaöccse, Gál III. Lajos 1866-1869. sógora, Boda István 1860. sógornője. Boda I. Vilmosné sz. Sághy Janka 1890-1892. Boda II. Vilmos 1881-1892. Más rokonok 1860-1882. 5. Egyéb küldők 1840-1903. 6. Gazdálkodással kapcsolatos iratok Ingatlanok iratai é n. A dusnoki birtok leírása A goricai birtokkal kapcsolatos per iratai 1885. Bajai telekmegosztás 1894. A bajai szeszgyár épületének tervrajza é.n. Szerződések, kötelezvények 1851-1889. Intézői levelek Béreg 1874-1876. Borsoshát 1878-1883. Doromlás 1874-1876. 1868-1896. Gorica 1881-1887. Üzletfelek levelei GuttentagG. 1887-1888. Luchenbacher Pál 1859-1892. Max Obersohn 1877-1878. Pollák Adolf 1864-1885. SpitzerBenő 1864-1895. Dunagözhajózási társaságok iratai 1861-1872. Kiadások és bevételek jegyzéke 1842-1843. Házi jövedelmi és költségjegyzék 1850-1873. 7. d. Napi feljegyzések a bevételekről és a kiadásokról 1862-1897. 8. Pénztárkönyv 1854-1857. Gazdaságok leltárai Réti puszta 1887- 1898. Dusnoki gazdaság 1889. Borsoshát puszta 1891. Magtárleltár 1882- 1902. Pénztári főkönyv 1883- 1902. Pénztárnapló, dusnoki gazdaság 1867-1902. Ua., koppányi gazdászat 1893-1897. Napló az igásállatok munkájáról, a bajai időjárásra 1888- 1889. vonatkozó feljegyzésekkel 9. Adóívek Baja városi 1855-1904. Bogyiszló községi 1885-1899. Dusnok községi 1875-1904. Szentistván községi 1875- 1900. Szerem le községi 1876- 1903. Bajai iparosok és kereskedők számlái 1870-1900.

10. Gál Péterné sz. Boda Klotild iratai Hozzá írott levelek 1849-1858.

Gál II. Lajos Veszprém megyei tiszti ügyész iratai Hozzá és általa írott levelek 1845-1850. Hivatalával kapcsolatos feljegyzések 1836-1848.

Gál Jozefa férj. Jákói I. Pálné iratai

Daloskönyv e.n.

Gál Imre és felesége, Bognár Zsuzsanna iratai Kölcsönös örökösödési szerződés 858.

Gál III. Lajos törvényszéki bíró iratai Születési anyakönyvi kivonat 1850.

Gál IV. Lajos pénzügyi tisztviselő iratai Iskolai bizonyítványok 1890-1913. d. Gál Károly pápai diák iratai A tulajdonában lévő tárgyak leltára, valamint 1844-1845. bevételeinek és kiadásainak jegyzéke

Gál Irmina iratai Személyével kapcsolatos iratok Iskolai havi értesítő 1865. Iskolai füzetek 1860-as évek Hozzá írott levelek apja, Gál Péter 1873-1878. nagyanyja, Boda Lászlóné 1872-1877. testvére, Gál Klotild 1877-1878. testvére, Gál Ernő 1872-1880. egyéb rokonok 1875-1881. vőlegénye, Kálmán Frigyes 1879-1880. barátnője, Somogyiné Nelly 1872-1879. egyéb küldők 1867-1877.

Gál Ernő jogász, banktisztviselő iratai Feljegyzések, levélfogalmazványok és a személyé- 1878-1904. vei kapcsolatos egyéb iratok Hozzá írott levelek apja, Gál Péter 1864-1887. nagyanyja, Boda Lászlóné 1864-1872. testvére, Gál Irmina 1865-1875. testvére, Gál Klotild 1865-1903. gyámfía, Gál V. Lajos 1900-1901. egyéb rokonok 1870-1901. barátja, Bálint István 1867-1869. barátja, Gallina Frigyes 1866-1872. barátja, Scultéty László 1866-1870. egyéb küldők 1866-1903. XIII. 5. c. Boda, Natti és Mészöly családtagok 1826-1952. 13 d. + 1 fémtok = 1,51 ifm

Gál Péterné sz. Boda Klotild szüleinek és anyai nagybátyjának, valamint Klotild nevü leányának és férjének, Natti Józsefnek, továbbá az ö ugyancsak Klotild nevü leányuknak és férjének, Mészöly Miklósnak az iratai találhatók az állagban. Az em­ lítettek legfontosabb adatait a következő oldalon lévő leszármazási tábla tartalmazza:

1. d. Boda László ügyvéd iratai Személyével kapcsolatos iratok 1827-1868. Hozzá írott levelek 1851 -1869. Általa írott levél 1826.

Boda Lászlóné sz. Moravcsik Borbála iratai Hagyatéki iratai 1891. Hozzá írott levelek testvére, Moravcsik Farkas 1864-1873. testvére, Széllné Moravcsik Katalin 1879. férje, Boda László 1824-1861. leánya, Boda Klotild 1844-1858. veje, Gál Péter 1848-1861. unokája, Gál Irmina 1880. unokája, Gál Ernő 1882. unokája, Gál Klotild 1867-1886. fia. Boda I. Vilmos 1860-1883. menye, Boda I. Vilmosné sz.Sághy Janka é.n. unokája. Boda Klotild 1881-1882. unokája, Boda Kálmán 1881-1882. fia, Boda István 1860-1861. menye, Boda Istvánné sz. Simor Katica 1860-1884. unokája, Boda Mariska 1880-1883. egyéb küldök 1851-1884.

Moravcsik Farkas iratai Hozzá írott levelek 1859-1873.

2. Natti Józsefné sz. Gál Klotild iratai Személyére vonatkozó iratok Értesítő az eljegyzéséről 1883. Ingatlanainak iratai 1904-1939. Boda László (1799-?) Moravcsik Borbála Moravcsik Farkas (1806-1886)

Klotild István I. Vilmos (1832-1859) (7-1870 körül) (7-1916) Gál Péter Simor Katalin Sághy Janka (1823-1903) (7-1930 körül)

I—Г Irmina Ernő Klotild Mariska Antal Kálmán Klotild II. Vilmos (1855-1940) Békeffy István Steiner Lajos Natti József (1838-1896)

Klotild (1887-1948) Mészöly Miklós (1883-1952)

to -j 2. d. Vagyoni helyzetével és állampolgárságával 1903-1934. kapcsolatos iratok Meghívók 1908- 1934. Egyesületi tagsági jegyek 1903-1934. Iskolai füzet 1866/67. Hozzá írott levelek apja, Gál Péter 1886. testvére, Gál Ernő 1870- 1903. nagyanyja, Boda Lászlóné 1871- 1884. férje, Natti József 1881-1896. leánya, Natti Klotild 1895-1935. veje, Mészöly Miklós 1909- 1928. nászúra, Mészöly Gyula és annak leánya, Szeréna 1914-1930. unokaöccse, Gál V. Lajos 1900-1931. 3. Boda-ági rokonok Széllné, Moravcsik Katalin 1877. Özv. Boda Istvánné 1875- 1915. Boda Antal 1906- 1913. Boda Mariska 1877- 1914. Simor Károly 1906- 1909. Simor Muki 1908- 1913. Boda I. Vilmos 1895- 1916. Boda I. Vilmosné sz.Sághy Janka 1890- 1927. Boda Kálmán 1887. Boda II. Vilmos é.n. Boda II. László 1915. Sághy Kálmán 1900- 1915. Sághy Gyula jogászprof. 1909- 1915. Gál-ági rokonok Gál Imre 1903- 1909. Gál II. Lajosné sz. Oroszi Eszter 1897- 1906. Gál III. Lajosné sz. Kenessey Jozefa 1900- 1904. Gál Ilus férj. Salamon Béláné 1905- 1929. Gál IV. Lajos 1904- 1936. Jákói I. Pálné sz. Gál Jozefa 1890- 1892. Jákói Jozefa férj. Csonka Ferencné 1904- 1914. Jákói Kornélia férj. Dömény Zoltánné é.n. Jákói II. Pál ref. lelkész 1886 -19: Csonka Katica férj. Szabó Józsefné 19 4. Natti-ági rokonok Rosa Natti 1889- 1910. Anna Cotta sz. Natti 1890- 1939. Hector Natti 1897- 1908. Eveline Natti férj. Sinan 1898- 1917. Anton Natti 1898-1900. 4. d. Elvira Natti 1900-1904. Ettore Natti 1906-1929. Luigia Natti 1912. Roman Baxa 1890-1912. Carlo Baxa 1921-1937. Luigi Berquier 1902-1911. 5. Barátnők Csánk Lajosné sz. Lubinszky Anna 1888-1912. Császár Emma 1887-1916. Császár Leona 1887-1936. Császárné, Radány Gizella 1904-1936. Eötvös Jenőné sz. Scultéty Helen 1871-1922. Eötvös Helen férj. Czibur Andorné 1915-1932. Adele von Gasteiger férj. Colombichio 1886-1936. Malviné von Gasteiger 1890-1903. Millasevits Mártonné sz. Nagy Sarolta 1900-1916. Somogyiné, Nelly 1874-1875. Széles Áronné sz. Baráth Ilka 1872-1928. 6. Orvosok Laufenauer Károly 1892-1899. Laufenauer Károllyal kapcsolatos 1888-1917. levelek más küldőktől, ill. Nattiné hozzá írott leveleinek fogalmazványai Kétly Károly 1898-1926. Alföldy János 1902-1904. Garami Béla 1909-1918. Egyházi személyek Vojnits Dániel bajai plébános 1898-1913. Széles Áron bajai ref. lelkész 1904-1921. Tamás Alajos budai ferences házfőnök 1929-1931. egyéb egyházi személyek levelei 1924-1931. Anyagi segítséget kérők Kürthy Emil író, szerkesztő 1897-1898. Benedek Aladár író 1902-1913. egyéb küldők 1898-1923. Alkalmazottak Gazdalits (id. és ifj.) 1903-1911. Lazarovits Antalné sz. Wenig Ilona 1918-1921. Murgách Gézáné sz. Dedinszky Lenke 1895-1931. 7. Ismerősök Barth György törvényszéki bíró 1931 -1936. Bernhart Ernő, a Bajai Takarékpénztár igazgatója 1911-1937. Bernhart János bajai tisztifőorvos 1903-1912. Bisztray-Balku Gyuláné sz. Jurkovich Emsy és 1927-1934. leánya, Bisztray-Balku Irma 7. d. Cami 1 lo Depiera ügyvéd 1910-1911. Josef Dirnbeck 1896-1900. Ferdinándy Lajos mérnök és felesége Pajor Margit 1905-1935. Jankovich Aurél alezredes 1883-1914. Kereszty Ödön katonatiszt 1911-1915. Kiss Péter ügyvéd és felesége Bodrogi Erna 1908-1914. Klénáncz György 1911-1928. Komlósi Ernöné 1926-1934. Láng Márton rk. pap 1903-1909. 8. Meskó László tanácsnok 1901 -1904. Molnár Sándor és felesége Hegedűs Lanti 1911-1923. Ottlik Tihamér 1926-1928. Prigly Károly banktisztviselő 1905-1924. Rimler Józsefné 1908-1911. Id. Szutrely Lipót tanácsnok 1903-1905. Ifj. Szutrely Lipót ogy. képv. 1916-1930. Tóthvárady Asbóth György és Ödön katonatisztek 1909-1918. Weisz Nándor tanácsnok 1902-1911. AdeleVVelzig 1904-1917. egyéb küldők 1870-1937. 9. Natti Józsefné által írott levelek és levélfogalmazványok Gazdalits István alkalmazotthoz 1904-1906. Seidl Károly alkalmazotthoz 1918. Széles Áronné sz. Baráth Ilkához 1903-1928. 10. Háztartással kapcsolatos feljegyzések Kiadások naplója 1886-1924. Házi kiadások és bevételek jegyzéke 1881-1910. Háztartási és konyhai napi kiadások jegyzéke 1894-1914. A „Mi Boltunk" Kereskedelmi Rt. Baja 1926-1930. bevásárlási könyve Adóívek 1912-1923.

Natti József fregattkapitány, ezredes iratai 11. fémtok. Nemeslevél 1884. 12. d. Okmányok, hivatalokkal folytatott levelezések 1851-1896. Rokonainak hagyatéki iratai 1881-1893. Kiadásainak jegyzéke 1895-1896. Hozzá írott levelek felesége, Gál Klotild 1879-1880. 13. uő. 1881-1886. leánya, Natti Klotild 1895-1896. 13. d. Antoine Natti 1888-1896. Anna Natti 1888-1891. Eugenia Natti 1885-1889. Rosa Natti 1887-1896. Achille Sgorbissa 1887-1890. Josef Dirnbeck 1889-1896. Luigi Berquier 1896. egyéb küldök 1879-1896.

Mészöly Miklósné sz. Natti Klotild iratai 14. Személyére vonatkozó iratok 1897-1941. Iskolai füzetek 1901-1902. Hozzá írott levelek anyja, Natti Józsefné 1917-1928. férje, Mészöly Miklós 1911-1929. egyéb küldök 1895-1941. Általa írott levelek és levélfogalmazványok 1928. Baromfitenyésztési kartonok 1931-1942.

Mészöly Miklós ügyvéd iratai Személyére vonatkozó iratok 1913-1945. Hozzá írott levelek anyósa, Natti Józsefné 1914-1927. egyéb küldők 1919-1952. XIII. 6. A Katona család iratai 1336-1990. 72 d. - 7,77 ifm.

A fond nagyobb része Katonatelepről, Katona II. Bélától került levéltári őrizet­ be 1952-ben, amikor az ellene folytatott hatósági eljárás során a birtokában lévő családi iratokat elkobozták tőle. A Katona családtagokkal kapcsolatos iratanyag csupán része a fondnak, a korát tekintve döntően XIX-XX. századi. Katona II. Béla édesanyja, Góger Anna révén került ide a Góger család anyaga, amely magában foglalja a Sebes, az Orgovány és a Pap-Vid család iratait. Ezek mindegyike Szilágy megyei birtokos család. A családi levéltár törzsanyagát Sebes Antal erdélyi főkormányszéki tanácsos halála (1835) után lajstromozott iratanyag, az ún. paniti levéltár alkotja. Ez a Sebes, az Orgovány és a Pap-Vid család fontosabb, döntően birtokszerzéssel kapcsolatos és peres iratait foglalja magában az 1336-1835 közötti évekből. Az iratanyag rendszere a keletkezés idejétől független numerikus rendszer. A lajstromkönyv és az iratokhoz készült névmutató rendelkezésre áll, segítségükkel jól kutatható. A családtagokra vonatkozó, de a paniti levéltárból kimaradt, illetve oda miscellanea címszó alá felvett személyi vonatkozású iratokat külön, a családtagok neve alatt helyeztük el. A paniti levéltárban nem érintettek, tehát a Katona, a Góger és a Kiss családtagok iratait, valamint a Sebes családtagok 1837 utáni iratait hasonlóléppen személyenként csoportosítottuk. A leveleket, amelyek az anyag fontos részét képezik, címzettek szerint rendez­ tük. Azokat, amelyek tárgyát megadta a paniti lajstrom, a helyükön hagytuk. Azokat azonban, amelyeknél nem szerepelt tárgymeghatározás, kiemeltük és a címzett leve­ leihez tettük. A kiemelés tényét jelöltük a lajstromban. A debreceni Kiss család iratai Katona 1. Zsigmondné sz. Kiss Mária révén ke­ rültek a fondba. A Katona család legkiemelkedőbb tagja Katona I. Zsigmond gyógy­ szerész, aki szőlő- és gyümölcstermelőként szerzett magának országos hírnevet. 1867-ben költözött a családjával Kecskemétre, ettől kezdve tartalmaz az iratanyag kecskeméti vonatkozású adatokat. Katona II. Béla megkísérelte megírni a család történetét, a munka azonban az iratanyag levéltárba szállítása miatt félbeszakadt. Az elkészült részfeldolgozások és a hozzájuk tartozó családfák így is jó áttekintést adnak a több évszázadra terjedő anyagban. A rendezés során a fondon belül három állagot alakítottunk ki. Az a) állagba tartoznak a családtörténeti feldolgozások és a család egészére vonatkozó egyéb ira­ tok, köztük a családtagokról készült ill. velük kapcsolatos fényképek, valamint a paniti levéltár anyaga. A b) állagba a Katona családtagok iratait soroltuk, a c) állag­ ban pedig a családhoz házasság révén került személyi iratokat helyeztük el. Az iratok levéltárba kerüléséről ld. Katona II. Béla Katona Piroskához írott 1954. február 5-i és 1958. októberi levelét és a gyarapodási napló 1/1992. és 2/1994. számú bejegyzését. XIII. 6. a. A Katona család egészére vonatkozó iratok 1336-1969. 22 d. = 2,20 ifm

1. d. Családtörténeti iratok és feldolgozások Katona II. Béla „Családunk és rokonságunk története" című kéziratban lévő, nagyobbrészt letisztázatlan és befejezetlen munkájának fejezetei;

Katona család Kiss család Góger család Pócsy család Családfák

A családi múlt feltárása érdekében folytatott levelezés 1899-1948. Családtagok esküvői és eljegyzési kártyái 1890-1942. Családtagok gyászlapjai 1870-1969. Családtagok névjegykártyái XIX-XX. sz. Katona ősökre vonatkozó vegyes tárgyú iratok 1785-1830. és iratmásolatok Meghívók és plakátok olyan műkedvelő előadásokra és 1876-1907. rendezvényekre, amelyekben családtagok érintettek voltak 2. Paniti levéltár Fasc. 1-4. Fasc. 5. 1-38. sz. 3. na. Fasc. 5. 39-43. sz. Fasc. 6-8. 4. ua. Fasc. 9-12. 5. ua. Fasc. 13-17. 6. ua. Fasc. 18-21. 7. ua. Fasc. 22-26. 8. ua. Fasc. 27-32. 9. ua. Fasc. 33-38. 10. ua. Fasc. 39-43. 11. ua. Fasc. 44-48. 12. ua. Fasc. 49-53. 13. ua. Fasc. 54-60. 14. ua. Fasc. 61-67. 15. ua. Fasc. 68-83. 16. ua. Fasc. 84-89. 17. ua. Fasc. 90-93. Fasc. 94. 1-4. sz. 18. ua. Fasc. 94. 4-lO.sz. Fasc. 95-100. 19. d. Lajstrom a paniti levéltár anyagához Mutató a lajstromhoz A paniti levéltárban talált lajstromozatlan, 1620-1840. családtagokhoz nem kapcsolható iratok A paniti levéltárban talált lajstromozatlan ren- 1753-1847. deletek és rendeletmásolatok 20. Családtagokról készült képek, fényképek Sebes családtagok Kovács családtagok Góger családtagok Kiss családtagok Katona ősök Katona I. Zsigmond Katona I. Zsigmondné sz. Kiss Mária Katona 1. Béla és feleségei: Góger Anna, Bésán Kornélia és Madarász Adél 21. Katona Emma férj. Vozáry Pálné és családja Katona Blanka férj. Pócsy Györgyné és családja Katona Ernő Katona József (f. Zombory Irén) családjával Katona Mariska férj. Szeles Jánosné Katona II. Zsigmond (f. Fülöp Julianna) és családja Katona I. Dezső (f. Karácsony Ilona) és családja 22. Katona II. Béla (f. Bartha Margit) és családja Katona II. Béla által családtagokról és a katona­ telepi szőlőről készített fényképek és fényképne- gatívok XIII. 6. b. Katona családtagok 1840-1990.

Katona I. Zsigmond gyógyszerész az Arad megyei Borosjenöröl költözött Kecskemétre 1867-ben, ahol hamarosan megbecsült és igen tevékeny tagja lett a közéletnek. Országszerte ismert, sikeresz gyógyszerész volt, a szőlészet és a gyümölcsészet területén kifejtett tevékenysége pedig még több sikert hozott számára. Mint a Kecskeméti Iparegylet elnöke, sokat tett a helyi ipar felvirágoztatásáért is. Az 1887-ben a kecskemét-nagykőrösi vasút mellett felparcellázott homokból 13 holdat vásárolt, és elsőként telepítette be szőlővel és gyümölcsfákkal. Nagy szerepe volt abban, hogy Mathiász János is vett itt földet, majd pedig abban, hogy ide is költözött. A terület neve - Katonatelep - máig is őrzi a nevét és az emlékét. Az állagban rá és feleségére, valamint leszármazottaikra vonatkozó iratok talál­ hatók. Leszármazási táblájukat ld. a következő oldalon.

1. d. Katona I. Zsigmond gyógyszerész, szőlő- és gyümölcs­ kertész iratai Életrajz (Kecskeméti Lapok 1938. máj. 22.) Útlevél 1879. Végrendelet 1901. Könyveinek jegyzéke 1885 körül A Ferenc József Rend lovagkeresztjének ado­ 1899. mányozásáról szóló oklevél Iskolai bizonyítványok és füzetek 1840-1850. Működési bizonyítványok 1846-1867. Ingatlanaival kapcsolatos iratok 1854-1908. Pénzügyi iratok és feljegyzések 1854-1898. Közéleti tevékenységével kapcsolatos iratok 1865-1902. Vele kapcsolatos újságcikkek 1899-1958. 2. Gyógyszertárral kapcsolatos iratok 1867-1900. A Kecskemét gyümölcsészete című tanulmány 1896. kézirata Szőlészettel és gyümölcsészettel kapcsolatos jegy zetek, úm.: Szölőfajok leírása Szőlöfajok azonosító névsora Almafajok 3. Hozzá írott levelek felesége, Kiss Mária 1855- 1892. apósa, Kiss Mihály 1854-1869. anyósa, Kiss Mihályné sz. Sápy Ágnes 1856- 1871. fia, Katona I. Béla 1860-1901.

Katona József (1792-1831) Vígh Erzsébet (1797-1864)

I. Zsigmond (1828-1902) Kiss Mária (1831-1908)

I I I I I. Béla Emma Blanka I. Dezső II. Zsigmond József Mária Ernő (1855-1904) (1856-?) (1858-1936) (1860-1914) (1862-1919) (1869-1945) (1871-1924) (1873-1915) I. Góger Anna Vozáry I. Pál Pócsy György Karácsony Hona Fülöp Julianna Zombory Irén Szeles János (1865-1887) (7-1918) (1842-1896) (1872-1958) (1873-7) II. Bésán Kornélia I (1870-1950) J 1 1 1 T 1 Ш. Madarász Adél 1 1 Ilona Mária Lajos Erzsébet György II. Dezső (1871-1962) n.Pál Madeleine Emma József (1893-1918) (1894-1897) (18%-1897) (1897-1906) (1899-1904) (1900-?) (1887-1967) (1884-?) (1890-1968) (1895-1916) Magyar Ilona Klára Fóris Richárd Zolnay Jenő (1898-1914) —1 (1876-1931) Г T T T П. Béla Margit Г T ! 1 (1884-1959) (1891-?) Márta Rózsa Edit Margit Judit Piroska Blanka Gabriella Mária Rózsa György László Teréz B art ha Margit Rausch Ede (1899-7) (1902-7) (1904-1907) (1901-1987) (1907-1908) (1913) f" Marianne (1882-7) (1884-7) (1885-7) (1887-7) (1889-1915) (1892-7) (1895-1965) Szepesi Brúnó (1894-?) Józan András Teper Lajos Szalontay Kulcsár Irányi István I Barnabás Margit I I L (1888-1928) László Г Ede - Miklós I • Angéla (1919-?) (1909-?) Papp Györgyi - Katalin Tanács András Alexandra (7-1925) György Mária Ákos (1912?) (1936-7) Lujza Anna Anna Borsos József (1920-?) - Antal Attila Gara József (1913-?) Zsuzsanna László (1938-7) Béla • Hajnalka Nelli Éva • Emese (1915-?) György Magda (1939-7)

leánya. Katona Blanka férj. Pócsy Györgyné 1869-1870. fia, Katona Ernő 1890-1901. fia, Katona József 1878-1899. leánya, Katona Mariska férj. Szeles Jánosné 1888-1901. fia, Katona II. Zsigmond 1873-1899. leánya, Katona Emma férj. Vozáry Pálné 1863-1901. fia, Katona I. Dezső 1874-1900. unokája, Katona II. Béla 1890-1899. unokája, Katona Margit 1902. unokája, Vozáry Madlen 1892-1899. sógora, Kiss Sándor 1863-1882. sógora, Kiss József 1858-1892. veje, Pócsy György é.n. veje, Vozáry I. Pál 1880-1901. nászúra, Bésán Mihály 1890-1891. nászúra, Pócsy Ferenc 1880-1887. Dudás József 1856-1868. Góger László 1884-1901. ígyártó Sándor 1871-1900. ígyártó Sándorné sz. Dudás Flóra 1872-1874. ígyártó Ilona 1890. Kolcza Ferenc 1869-1891. Kovács Zsigmond 1878-1892. Jég Károlyné sz. Kovács Beáta 1875-1876. egyéb rokonok 1863-1900. barátok, ismerősök: Antalfy Károly 1864-1868. Bódogh Albert 1864-1886. Dulka Ferencné 1859-1882. Forgó Sándor 1888. Horváth János 1867-1877. Jósa Sarolta 1888. Magyarosi István 1882. Mathiász János 1889-1895. Nyisztor József 1862-1866. Nyisztor Mihály 1866-1868. M. Schaffranek 1878-1880. Tomka Károly 1864-1879. pályatársak: Allványi Károly 1853-1865. Baláshy György 1862-1863. Brener Pál 1863-1901. Dulka Elek 1863-1886. Ferenczy János 1867-1871. Kreitl Géza 1861-1868. Saager Alajos 1865-1866. 6. d. Trajánovics Ágoston 1862- 1866. Gyógyszerész-segédekkel és gyakornokokkal 1861- 1890. kapcsolatos levelek Eladó gyógyszertárakról szóló levelek 1853- 1866. A borosjenöi gyógyszertár és a csermői 1862- 1866. fiók eladásával kapcsolatos levelek Straub Antal csermői patikabérlő levelei 1862- 1865. Szerecsen Gyula csermői patikabérlö levelei 1865- 1866. Gyümölcsészeti tárgyú levelek 1865- 1900. Iparral kapcsolatos levelek 1872- 1901.

Katona I. Zsigmondné sz. Kiss Mária iratai Vásárlások j egyzéke 1846- 1851. Feljegyzések, levélfogalmazványok é.n. Iskolai füzetek 1840- es évek Hozzá írott levelek apja, Kiss Mihály 1855- 1870. anyja, Kiss Mihályné sz. Sápy Ágnes 1854- 1871. testvére, Kiss József 1847- 1891. testvére, Kiss Sándor 1848- 1872. férje. Katona 1. Zsigmond 1861- 1901. fia, Katona I. Béla 1864- 1904. leánya, Katona Blanka férj. Pócsy Györgyné 1870- 1898. fia, Katona József 1888- 1902. leánya, Katona Mariska férj. Szeles Jánosné 1886- 1907. fia, Katona Ernő 1886- 1907. fia, Katona II. Zsigmond 1872- 1901. leánya, Katona Emma férj. Vozáry Pálné 1863- 1908. 7. veje, Vozáry I. Pál 1882- 1908. unokája, Katona II, Béla 1891- 1908. unokája, Pócsy Blanka 1895. unokája, Vozáry Mad len 1893- 1905. unokája, Vozáry Emma 1893- 1905. menye, Katona I. Béláné sz. Góger Anna 1883- 1886. menye, Katona Józsefné sz. Zombory Irén 1901- 1904. menye, Katona I. Dezsöné sz. Karácsony Ilona 1904. menye, Katona I. Béláné sz. Madarász Adél 1903- •1907. barátnők 1846- •1881. egyéb küldök 1851-•1902.

Katona I. Béla ügyész, koronaügyész-helyettes iratai Személyére vonatkozó iratok Bizonyítványok, oklevelek 1863-•1878. Kinevezések, személyi táblázatok 1874- •1900. Közéleti tevékenységgel kapcsolatos iratok 1872- •1903. Válóperének iratai 1893. Szerződések 1885-1904. Hagyatéki iratok 1892-1908. Pénzügyi helyzetével kapcsolatos iratok 1887-1898. és feljegyzések Fia iskoláztatásával kapcsolatos iratok 1894-1904. Egyesületi tagsági ügyek 1871-1900. Ügyészi vádbeszédek 1893. és é.n. Szabadkőműves voltával kapcsolatos iratok 1890 körül Róla szóló újságcikkek 1890-1904. 8. Hozzá írott levelek apja, Katona I. Zsigmond 1863-1901. anyja, Kiss Mária 1886-1904. testvére, Katona Emma férj. Vozáry Pálné 1883-1904. testvére, Katona Blanka férj. Pócsy Györgyné 1891-1904. testvére, Katona Ernő 1891-1904. testvére, Katona József 1897-1904. testvére, Katona Mariska férj. Szeles Jánosné 1891-1904. testvére, Katona 1. Dezső 1878-1900. testvére, Katona 11. Zsigmond 1878-1899. felesége, Góger Anna 1882-1887. felesége, Bésán Kornélia 1890-1896. fia, Katona 11. Béla 1891-1904. leánya, Katona Margit (férj. Rausch Edéné) 1896-1904. sógora, Góger László 1883-1902. sógora, Bésán Kornél 1896-1904. sógora, Vozáry I. Pál 1883-1904. sógora, Pócsy György 1891-1902. sógornője, Katona Józsefné sz.Zombory Irén 1897-1903. sógornője, Katona II. Zsigmondné sz. 1898-1903. Fülöp Julianna sógora, Szeles János 1899-1904. nagybátyja, Kiss József 1883-1886. ígyártó Sándor 1874-1904. Bikfalvy Ferenc 1883-1891. Bózsing István 1899-1904. egyéb rokonok 1883-1904. barátok és pályatársak: Varga Sándor 1883. Székely Ferenc 1891-1897. Karátsony Antal 1883-1889. Magyarosi István és családja 1882-1901. Dulka Elekné 1882-1883. Török Zsuzsanna 1882-1883. Lázár Rózsa 1883. Gerber Ödön 1903. 10. d. egyéb küldök 1864-1903. Általa írott levelek 1868-1887.

Katona I. Béláné sz. Góger Anna iratai Személyére és anyagi helyzetére vonatkozó 1884-1887. iratok Notesz 1877/1878. Iskolai fűzetek és rajzok 1875-1879. 11. ua. Hozzá írott levelek nagyapja, Sebes III. Ferenc é.n. gyámja. Török István 1875-1884. testvére, Góger László 1878-1886. testvére, Góger Ferenc 1882. testvére, Góger III. József 1877-1883. unokatestvére, Sebes Hermin férj. Bikfalvy 1876-1883. Ferencné Bikfalvy Ferenc 1882-1883. unokatestvére, Sebes Ida férj. Czell Lörincné 1875-1877. barátnője, Guttman Lujza 1879-1883. barátnője, Török Kató 1882-1886. barátnője, Török Róza 1883-1885. barátnője, Török Zsuzsanna 1881-1883. barátnője, Duret Szelesztin 1879-1881. barátnője, Baczó Ilona 1876-1884. egyéb barátnők és iskolatársak 1878-1882. férje, Katona I. Béla 1882-1887. Katona családtagok 1883-1887. egyéb küldök 1879-1883.

Katona I. Béláné sz. Bésán Kornélia iratai Hozzá írott levelek férje, Katona I. Béla 1890-1896. egyéb küldök 1890-1892.

Katona I. Béláné sz. Madarász Adéi iratai Hozzá írott levél 1904.

12. Katona József gyógyszerész, gyümölcskertész iratai Közéleti tevékenységével kapcsolatos iratok és 1889-1936. újságcikkek Gyümölcsképek gyűjteménye című munkájának é.n. szöveges része 12. d. Adásvételi szerződés 1904. Klárika című naplója /visszaemlékezése, amely- 3 kötet ben a 16 éves korában meghalt egyetlen gyermeké­ vel kapcsolatos emlékeket gyűjtötte össze Visszaemlékezés a családja és a maga életére 1 kötet Hozzá írott levelek 1873-1931.

Katona Emma férj. Vozáry I. Pálné iratai Hozzá írott levelek 1870-1883.

Vozáry I. Pál iratai Hozzá írott levelek é.n.

Vozáry Mad len iratai Hozzá írott levelek 1901 -1905.

Vozáry II. Pál iratai Hozzá írott levelek 1921.

Katona Blanka férj. Pócsy Györgyné iratai Hozzá írott levelek 1872-1917.

Pócsy György iratai Hozzá írott levelek 1891-1894.

Pócsy Gabriella (Ella) iratai Hozzá írott levelek 1897-1948. Pócsy családtagokra vonatkozó újságcikkek 1909-1928.

Pócsy Teréz (Riza) férj. Irányi Istvánné iratai Hozzá írott levelek 1897-1948.

Katona I. Dezső iratai Hozzá írott levelek 1910-1911.

Katona Ilona (Ilus) iratai Hozzá írott levelek 1917.

Katona II. Dezső iratai Hozzá írott levelek 1930-1936. 12. d. Katona II. Zsigmond gyógyszerész iratai Hozzá írott levelek 1872-1882.

13. Katona Mariska férj. Szeles Jánosné iratai Személyére vonatkozó iratok 1893-1925. Hozzá írott levelek 1881-1918.

Katona Ernő iratai Személyére vonatkozó iratok 1892-1916. Nyomtatásban megjelent versei, tárcái, 1900-1905. tanulmányai Hozzá írott levelek 1887-1907.

Katona II. Béla iratai Személyére vonatkozó iratok Iskolai bizonyítványok 1903- 1910. Iskolai évkönyvek 1895- 1904. Az I. világháborúban való részvételével 1915- 1918. kapcsolatos iratok Katonai szolgálattal kapcsolatos egyéb 1907- 1929. tárgyú iratok Utiokmányok, külföldi tárgyalásokra 1918- 1928. szóló megbízások Szerződések 1926- 1943. Tagsági jegyek,igazo!ványok 1919- 1921. Menükártyák 1900- 1927. Vegyes tárgyú feljegyzések 1900- 1933. 14. írott levelek apja, Katona I. Béla 1891- 1904. apja második felesége, Bésán Kornélia 1908. apja harmadik felesége. Madarász Adél 1903- 1931. nagyapja, Katona I. Zsigmond 1892- 1901. nagyanyja, Katona I. Zsigmondné 1894- 1898. testvére, Katona Margit férj. Rausch Edéné 1903- 1950. unokahúga, Rausch Nelli 1948. 15. felesége, Bartha Margit 1918- 1931. fia, Katona László 1926- 1942. fia szállásadói és tanárai 1933- 1940. leánya, Katona Anna 1926- 1942. 16. nagybátyja, Góger László 1909- 1929. nagynénje, Vozáry I. Pálné sz. Katona Emma 1924- 1929. Vozáry I. Pál 1901. nagynénje, Pócsy Györgyné sz. Katona Blanka 1894- 1931. nagybátyja, Katona Ernő 1893-1913. nagynénje, Szeles Jánosné sz. Katona Mariska 1894-1924. Szeles János 1909-1929. nagybátyja, Katona József 1890-1940. Katona Józsefné sz. Zombory Irén 1907-1937. nagybátyja, Katona I. Dezső 1907-1911. Katona I. Dezsőné sz. Karácsony Ilona 1910-1913. nagybátyja, Katona II. Zsigmond 1906-1914. Katona II. Zsigmondné sz. Fülöp Julianna 1897-1919. unokatestvére, Vozáry Madlen férj. Fóris 1901-1948. Richárdné és gyermekei unokatestvére, Vozáry II. Pál 1948. unokatestvére, Pócsy Blanka 1903-1929. unokatestvére, Pócsy Ella 1897-1917. unokatestvére, Pócsy Mariska férj. 1904-1929. Szalontay Barnabásné Szalontay Barnabás 1909-1925. Szalontay Magda és férje, Szondy György 1947-1950. unokatestvére, Pócsy II. György 1910-1912. unokatestvére, Pócsy Riza férj. Irányi 1909-1948. Istvánné Irányi Lujza 1946-1948. unokatestvére. Katona II. Dezső 1917-1937. unokatestvére. Katona Ilus 1913-1917. unokatestvére, Katona Rózsa férj. Szepesi 1925-1948. Brúnóné Szepesi Brúnó 1931-1949. unokatestvére, Katona Margit 1928-1943. unokatestvére, Katona Piroska 1930-1931. ígyártó Sándor 1914-1928. Bésán Kornél 1904. Sebes családtagok 1909-1929. Czell Biry 1910-1922. Iskolatársak és barátok levelei: Czell Vilmos 1903-1938. Hámos Antal 1903-1910. Kray István 1909-1910. Lukács Simon 1907-1911. Pattantyús Ábrahám Béla 1903-1939. Reviczky István 1906-1920. Szalay Aladár 1910-1914. Tomecsek György tanár 1904-1915. Gustav Kreitner 1900-1935. Wilhelm Wagner 1915-1947. Balázsi Ferenc 1915. Balogh Vilmos 1924-1943. 19. d. Davida Lajos 1911-1919. Gyulay Tibor 1912-1917. Kelecsényi Miklós 1925-1926. Péchy Tibor 1925-1929. Theresianummal kapcsolatos levelek 1913-1939. más küldőktől 20. Egyéb küldők: Bosnyák Jolán 1915-1917. Faragó Szily 1915. Fachter Feryke 1916. Nagy Katinka 1915-1917. Tomcsányi Jolán 1911-1917. Wilier József és családja 1913-1948. Gaál József 1921-1929. más küldők levelei és képeslapjai 1896-1948. apja halála után érkezett részvétlevelek 1904. gratuláló levelek (esküvőhöz, előléptetéshez) 1915-1925. házvezetőnők levelei 1928-1948. 21. Katona II.Béla által írott levelek másolatai gyermekeihez, Katona Lászlóhoz és Annához 1929-1940. testvéréhez, Rausch Edéné sz. Katona Margithoz 1896-1928. feleségéhez, Barma Margithoz 1924-1929. Madarász Adélhoz, apja harmadik feleségéhez 1921 -1931. nagybátyjához, Góger Lászlóhoz 1922-1929. nagybátyjához, Katona Józsefhez 1923-1933. Szeles Jánoshoz 1928-1929. unokatestvéréhez, Pócsy Blankához 1922-1929. unokatestvéréhez, Katona II. Dezsőhöz 1930-1936. unokatestvéréhez, Katona Margithoz 1929. unokatestvéréhez, Szepesi Brunóné sz. 1927-1929. Katona Rózsához unokatestvéréhez, Szalontay Barnabásné 1927-1929. sz. Pócsy Mariskához más rokonokhoz 1928-1948. barátokhoz, kollégákhoz 1912-1943. egyéb címzettekhez 1910-1948. A szilágypaniti birtokkal kapcsolatos 1929-1938. levelek Általa készített fényképek és fényképnegatívok nyugat-európai városok 1910 körül magyar városok 1910 körű I katonai kiképzése idején 1907. 22. Czell családtagok 1910 körül I. világháború, lengyel front 1914-1917 között szilágypaniti birtok 1930-1938 között 22. d. Katona II. Béláné sz. Bartha Margit iratai Hozzá írott levelek 1919-1924.

Katona II. Zsigmondné sz. Fülöp Julianna iratai Személyére vonatkozó iratok 1945. Hozzá írott levelek leánya, Katona Margit 1947-1957. leánya, Katona Piroska 1923-1957. testvére, Eötvös Ferencné sz. Fülöp Anna 1945-1957. Eötvös Kató férj. Ecsy Lászlóné 1945-1957. testvére, Fülöp Sándor 1946-1957. Finály Gábor és családja 1945-1957. Finály Istvánné és családja 1947-1957. Finály Lajosné 1946-1952. Katona II. Dezső és felesége, Magyar Ilona 1945-1957. Irányi Istvánné sz. Pócsy Riza 1946-1957. egyéb küldök 1935-1957.

23. Katona Margit gyógyszerész iratai Személyére vonatkozó iratok Önéletrajzok 1950-1973. Iskolai bizonyítványok 1912-1919. Gyógyszerész diploma és leckekönyv 1921 -1923. Kiváló gyógyszerész kitüntetés 1961. Gyémántoklevél 1983. Működési és tanfolyamok elvégzését 1921 -1966. igazoló bizonyítványok A Szentlélek személyjogú gyógyszertár 1847-1957. (Kecskemét) működésére vonatkozó iratok Káderanyagok 1945-1955. Nyugdíjazásával kapcsolatos iratok 1972. Kórházi zárójelentés 1985. Igazolványok, útlevelek, munkakönyv Visszaemlékezés a Kecskeméten 1944. 1946. októbertől 1945. februárig történt ese­ ményekre Lakásügyében folytatott levelezés 1946. Hozzá írott levelek, rokonoktól testvére, Katona Piroska 1918-1948. 24. uő. 1949-1963. 25. uő. 1964-1968. 26. uő. 1969-1981. Borsos Józsefné sz. Irányi Lujza 1961-1965. Écsy Lászlóné sz. Eötvös Kató 1951-1984. Eötvös Ferencné sz. Fülöp Anna 1942-1969. Fülöp Sándor és felesége 1944- 1968. Gara Józsefné sz. Katona Anna 1960- 1986. Irányi István és felesége, Pócsy Riza 1945- 1987. Id. Finály István és felesége 1945- 1958. Ifj. Finály István 1951- 1978. Finály Péter 1947- 1951. Finály Klára, előbb Zsolnay Imréné majd 1955- 1985. Latinovits Endréné Orth Gyula és felesége, Finály Gizella 1943- 1978. Lieszkovszky Andrásné sz. Finály Olga 1953- 1975. Finály Lajos és felesége 1945- 1974. Hallay Pálné sz. Finály Mimsi 1945- 1974. Fóris Richárdné sz. Vozáry Mad len 1951- 1972. Katona II. Béla 1950- 1951. Katona II. Dezső és felesége. Magyar Ilona 1945- 1977. Pócsy Blanka 1950- 1963. Pócsy László 1953- 1971. Szappanos Jánosné sz. Szalontay Anna 1957- 1978. Szepesi Attila 1977- 1987. Szepesi Angéla 1986. Zolnay Jenöné sz. Vozáry Emma 1952- 1968. ;ák, barátnők, iskolatársak levelei Bedö Józsefné 1966- 1974. Galata Lászlóné 1945- 1982. Györffy Sándorné 1979- 1980. Horváth Klára 1976- 1978. Illés Zsófia 1937- 1941. Kovács Szabó Jánosné sz. Mády Rózsa 1945- 1973. Kökény 0. Kálmánné sz. Ignácz Erzsébet 1976- 1981. Mády Jolán (Dodó) 1945- 1979. Szappanos Jolán 1945- 1982.

Katona Piroska tanár iratai Személyére vonatkozó iratok Középiskolai tanárvizsgálati értesítő 1935. Tanári oklevél (másolat) 1937. Állampolgársági bizonyítvány 1939. Életrajz és olaszországi ösztöndíjjal 1939-1940. kapcsolatos egyéb iratok Bizonyítvány a középiskolai olasztanárok 1941. számára szervezett tanfolyam elvégzéséről Nyilatkozat a származásáról 1942. Igazolás a Magyar Pedagógusok Szabad 1948. Szakszervezete iskolájának elvégzéséről Bizonyítvány a pedagógusok kétéves to- 1952. vábbképzésének elvégzéséről 28. d. Munkaviszonnyal kapcsolatos iratok 1949-1959. Vásárlási könyvek 1941-1948. Igazolványok, tagsági könyvek 1934-1970. Napló, utólag jegyzetekkel ellátva 1944-1945. A Kecskeméti Pedagógus Forradalmi Tanács ülésjegyzökönyve 1956. X. 31. A Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete Bács-Kiskun Megyei Területi Bizottságának állásfoglalása 1956. XI. 20. Általa írt cikkek, tanulmányok Jókai Mórról Nyelvművelő cikkek Irodalomtörténti jegyzetek, recenziók 29. Hozzá írott levelek testvére, Katona Margit 1942-1959. 30. uő. 1960-1967. 31. uő. 1968-1984. nagynénje, Eötvös Ferencné sz. Fülöp Anna 1956-1970. unokatestvére, Katona II. Béla 1949-1958. unokatestvére, Eötvös Ferenc 1957-1990. 32. Kerényi Magda (Kerényi Károlyné sz. 1960-1990. Lukács Magda) Thérèse Lukacs, sz. Hámori 1969-1978. Hámori Pál 1980. Ruth Özvegyi 1965-1982. Domahidy András íróval (Subiaco, Ausztrália) 1979-1989. folytatott levelezésének máso­ latajegyzetekkel ellátva

Katona László iratai Személyére vonatkozó iratok 1928-1939. Hozzá írott levelek 1930-1940.

Szepesi Brúnóné sz. Katona Rózsa iratai Hozzá írott levelek 1945-1968. XIII. 6. c. A Katona családhoz házasság révén került személyi iratok 1699-1929. 18 d. = 2,00 ifm

Kiss családtagok iratai Katona I. Zsigmondné sz. Kiss Mária szüleinek és testvéreinek iratai kerültek ide. A család debreceni illetőségű, Kiss Mihály és felesége, valamint Kiss Sándor halálág itt élt. Kiss József a szabadságharc leverése után kb. 20 évet töltött emigráci­ óban, főként Olaszországban. Hazatérése után Budapesten élt és dolgozott. A család leszármazási táblája a következő:

Kiss István (1762-1830) Gál Katalin

István János József Mihály (1787-?) (1789-?) (1795-1808) (1798-1870) Sápy Ágnes (1803-1871)

József Sándor Mária (1825-1898) (1827-1885) (1831-1908) Katona Zsigmond (1828-1902) 1. d. Kiss Mihály iratai Személyére vonatkozó iratok Önéletrajz 1831. Szerződések 1831-1847 Bevételek és kiadások jegyzéke 1840-1870 Adókönyvek 1842-1870 Végrendelet 1858. Hozzá írott levelek fia, Kiss József 1847-1869 leánya, Kiss Mária férj. Katona I. Zsigmondné 1855-1870 veje, Katona I. Zsigmond 1854-1870 egyéb küldők 1848-1870

Kiss Mihályné sz. Sápy Ágnes iratai Hozzá írott levelek leánya, Kiss Mária férj. Katona I.Zsigmondné 1847-1871 fia, Kiss Sándor 1857-1860 fia, Kiss József 1848. veje, Katona I. Zsigmond 1854-1871 unokái 1869-1870

Kiss József iratai Személyére vonatkozó iratok Életrajz (Nép Barátja 1861.; Kecskeméti Lapok 1938.) Katonai pályafutásával kapcsolatos iratok 1849-1868 A Ferenc-csatorna Rt.-vel kapcsolatos iratok 1870-1889 Notesz 1884-1888 Egyéb tárgyú iratok 1846-1898 Hozzá írott levelek apja, Kiss Mihály 1847-1870 testvére, Kiss Mária férj. Katona I. Zsigmondné 1847-1870 testvére, Kiss Sándor 1873. •* Türr István 1878-1898 Teleki Sándor 1867-1877 egyéb küldők 1847-1898

Kiss Sándor iratai Személyével kapcsolatos iratok Naplószerü feljegyzések 1880-1883 Szerződések 1881-1885 Iskoláival és foglalkozásával kapcsolatos 1849-1858 iratok Levélfogalmazányok 1882-1885 1. d. Hozzá írott levelek testvérei 1856-1878. Mayer Mari 1880-1885. Mayer Júlia 1883-1884. Mayer Emil és Pál 1882-1884. Técsi Sarolta 1879-1883. Vámossy István 1870-1885.

Góger családtagok Góger I. József, a szabadságharc ezredese és családja a szabadságharc leverése utáni visszavonuláskor ismerkedett meg Sebes III. Ferenccel, aki meghívta őket a szilágypaniti birtokára. Végül ez lett a család lakhelye, miután Sebes III. Ferenc feleségül vette Góger Idát, a leánya, Sebes Klotild pedig feleségül ment Góger II. Józsefhez. A család leszármazási táblája a következő:

Góger I. József (1797-1856)

Ida II. József (1831-1883) (1836-1870) Sebes III. Ferenc Sebes Klotild (1815-1891) (1840-1867)

III. József László Anna Ferenc (1859-1884) (1863-1929) (1864-1887) (1866-1887) Katona Béla (1855-1904) 2. d. Góger I. József iratai Személyére vonatkozó iratok A szabadságharcban való részvételével 1849-1851. kapcsolatos iratok A szabadságharccal kapcsolatos versek é.n. a dalszövegek Nyugták 1863. Hozzá írott levelek 1853. és é.n.

Góger II. József (Szepi) iratai Birtokaival és pénzügyeivel kapcsolatos iratok 1861-1870. Gyermekei gyámjainak elszámolásai 1870-1882. Hozzá írott levelek felesége, Sebes Klotild 1860-1862. egyéb küldők 1858-1870.

Góger II. Józsefné sz.Sebes Klotild iratai 1854-1867. Személyére vonatkozó iratok 1854-1867. Hozzá írott levelek 1859-1867.

Góger III. József iratai A Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet beik- 1880. tatási igazolványa Gyógyszerreceptek 1881-1884. Hozzá írott levelek testvére, Góger László 1879-1883. testvére, Góger Anna 1880-1884. testvére, Góger Ferenc é.n. gyámja, Török István 1879-1883. egyéb küldők 1875-1883.

3. Góger László iratai Személyére vonatkozó iratok Iskolai bizonyítványok 1881-1889. Iskolai értesítők 1869-1881. Kinevezések 1888-1918. Közéleti megbízatásokkal kapcsolatos iratok 1914-1917. Katonai szolgálattal kapcsolatos iratok 1886-1896. Amerikai utazásával kapcsolatos újságcikkek, 1893. feljegyzések Végrendelet 1929. Napló 1919. Adásvételi szerződések 1886-1928. Vagyonszámadások 1887-1920. 3. d. Mint a földművelésügyi minisztérium 1908-1910. gazdasági szaktudósítójának iratai (London, New York) 4. Napi jegyzetek (főleg határidőnaplókban) 1889-1928. Igazolványok 1896-1917. 5. Hozzá írott levelek testvére, Góger Anna férj. Katona I. Béláné 1875-1886. testvére, Góger III. József 1881-1883. testvére, Góger Ferenc 1870-1880. nagynénje s egyben unokatestvére, Sebes 1878-1880. Ida férj.Czell Lőrincné ua: Sebes Hermin férj. Bikfalvy Ferencné 1880-1885. sógora, Katona I. Béla 1885-1886. unokaöccse, Katona II. Béla 1905-1929. Tóth Lajosné sz. Herpay Julianna 1876-1905. Dull László ügyvéd 1892-1910. egyéb küldők 1890-1929. Általa írott levelek Stockner Katinak 1907-1920. egyéb címzettekhez . 1881-1912.

Sebes családtagok Szilágysági birtokos család, amelynek tagjai a XVII. századtól ismertek. Szilágypaniton laktak, a birtokaik itt és a környéken, valamint innen nyugatra (Vártelek, Ipp, Zovány, Márkaszék stb.) voltak. A levéltári anyagban érintett csa­ ládtagok leszármazási táblája a következő oldalon látható:

6. Sebes I. András iratai Személyével kapcsolatos iratok 1695-1704.

Sebes II. András iratai Birtokaival kapcsolatos peres iratok 1730-1754. Egyéb tárgyú peres iratok 1726-1753. Szerződések, kötelezvények 1724-1754.

Sebes I. József és f. Rátoni Julianna iratai Velük kapcsolatos iratok 1760-1769.

Sebes I. Ferenc iratai Feljegyzések 1752-1786. Peres iratok 1755-1789. Nyugták 1753-1792. Sebes I. András (1656-1715) Bódis Erzsébet

II. András (1688-1754) Zoványi Krisztina (1700-1746)

1 1 1 1 Г 1 1 Sára Mária József III. András I. Ferenc Sámuel Sándor Gentsi Zsigmond Szénás Miklós (1721-1762) (1723-1773) (1725-1792) (1727-1762) (1729-1774) Rátoni Julianna Vetési Zsuzsanna Bónis Krisztina Csengődi Klára Dobrai Anna Kun Jusztina

Zsigmond Anna (1750-1809) (1766-1820) Récsei László 1 1 1 KrisztinГ a Zsuzsanna II. Feren1 c Józse1f László I. Antal Gábo1 r (1759-1817) Szodoray Zsigmond (1761-1812) (1765-1818) (1775-1846) (1777-1835) (1779-1827) Székely László Kattia István Fekete Róza Kovács Zsuzsanna Orgovány Julianna Szilágyi Erzsébet Csanády György Halász Anna (1797-1817) (1790-1852)

Károly III. Ferenc (1794-1858) (1815-1891) Frankus Anna Kovács Anna Góger Ida

I 1 1^ Klotild Emil Hermina IV. Ferenc II. Antal Ida (1840-1867) (1850-1921) (1852-1886) (1853-1877) (1856-1907) (1858-1891) Góger József Borbély Mária Bikfalvy Ferenc Pósalaky Sára Czell Lőrinc Hozzá írott levelek Osváth Gergely 1776-1784. vegyes küldők 1761-1792. Általa írott levelek 1768-1789.

Sebes III. András iratai Személyével kapcsolatos iratok 1758-1768.

Sebes Sámuel és f. Csengődi Klára iratai Velük kapcsolatos iratok 1757-1763.

Sebes Sándor iratai Személyével kapcsolatos iratok 1755-1770.

Sebes Mária férj. Szénás Miklósné iratai Személyével kapcsolatos iratok 1755-1760.

Sebes György iratai Személyével kapcsolatos iratok 1780.

Sebes II. Ferenc és f. Fekete Róza Velük kapcsolatos iratok 1783-1815. Hozzájuk írott levelek 1803., 1816

Sebes László testőrezredes iratai Személyével kapcsolatos iratok 1813-1846. Hozzá írott levelek 1811-1838. Általa írott levelek 1832-1836.

Sebes I. Antal erdélyi főkormányszéki tanácsos iratai Személyére vonatkozó iratok 1835. Feljegyzések 1824-1830. Birtokaival kapcsolatos iratok A birtokokhoz tartozó javak összeírása 1812- 1828. Birtoktérképek és összeírások 1820 körül Kimutatás az állatállományról 1820- 1834. Jegyzék az uzsorára kiadott gabonáról 1813- 1816. Bevételi és kiadási napló 1828/29. Tiszttartókkal kötött szerződések 1814- 1830. Kommenciós szerződések 1821- 1825. Bordézsma iratok 1819-1834. 8. d. Nyugták, kötelezvények, becsülevelek 1813-1835. Peres iratok 1824-1832. 9. Hozzá írott levelek testvére, Sebes Gábor 1826-1827. testvére, Sebes II. József 1814-1815. testvére, Sebes László 1815-1831. felesége, Orgovány Julianna 1815. anyósa, Orgovány Imréné majd Peley Elekné 1816-1818. sz. Detsey Ágnes Peley Elek 1816-1818. Szodoray László 1816-1818. Miskolczy Lajos 1816-1822. Kattra István 1825-1827. Kovács László ügyvéd 1816-1832. Páll Mihály ügyvéd 1808-1832. Kiss Bálint ügyvéd 1812-1831. 10. Heczey Gábor ügyvéd 1815-1832. Páll István pap 1821-1829. Kolozsvári János gazdatiszt 1814-1816. Lázár György gazdatiszt 1816-1823. Általa írott levelek 1816. és é.n.

11. Sebes I. Antalné sz. Orgovány Julianna iratai Személyére vonatkozó iratok 1810-1816. Hozzá írott levelek 1813-1816.

Sebes Zsigmond iratai Személyével kapcsolatos iratok 1778-1789.

Sebes Anna férj. Récsei Lászlóné iratai Személyével kapcsolatos iratok 1786-1816.

Sebes Károly iratai Személyével kapcsolatos iratok 1849-1853.

Sebes III. Ferenc iratai Személyével kapcsolatos iratok 1835-1891. Az 1848/49-£S tevékenységéről szóló iratok Birtokaival kapcsolatos iratok Adásvételi szerződések 1836-1874. Bérleti szerződések 1838-1873. A földesúri földek használatával kapcsolatos 1840-1875. szerződések 11. d. Egyéb tárgyú szerződések 1835-1874. Kötlevelek 1836-1871. Birtokívek, birtokív-kivonatok és a birtokokra 1838-1870. vonatkozó egyéb adatok Gazdálkodással kapcsolatos feljegyzések, 1839-1880. főként a bevételekről 12. A gazdaságra fordított kiadások jegyzéke 1867-1875. Számtartói számadáskönyv 1839/40. Méneslista 1840-1849. Az állatállománnyal kapcsolatos adatok 1842-1874. Cselédekről és cselédbérekröl készült 1843-1845. feljegyzések Cselédek bérlevelei 1839-1875. Jobbágyokkal kapcsolatos iratok 1840-1850. Adóügyi iratok 1850-1869. Úrbéri kárpótlás 1850-1872. A vártelki unitárius templom építésével 1834-1845. kapcsolatos iratok Háztartási kiadások naplója 1840-1874. Peres iratok Tizedhátralékos perek 1850-1865. 13. Birtokperek 1836-1871. Válóper (Kovács Annától, az első feleségétől) 1847-1861. 14. Hozzá írott levelek apja, Sebes I. Antal 1834. felesége, Kovács Anna 1848-1864. apósa, Kovács László 1838-1864. leánya, Sebes Klotild 1851 -1861. fia, Sebes Emil 1868-1881. leánya, Sebes Hermin (Minka) 1878-1883. fia, Sebes IV. Ferenc 1871-1877. leánya, Sebes Ida 1872-1880. fia, Sebes II. Antal 1875. vejei, Bikfalvy Ferenc és Czell Lőrinc 1870-1883. unokái 1880-1891. nagybátyja, Sebes László 1832-1846. unokatestvére, Sebes Károly 1848-1858. egyéb rokonok 1832-1868. Weber ügyvéd 1859-1860. Kollerffy Mihály ügyvéd 1863-1867. 15. egyéb küldők 1833-1890. Általa írott levelek ügyvédjének, Bikfalvy Sámuelnek 1842-1850. egyéb címzetteknek 1833-1869. 16. d. Sebes III. Ferencné sz. Kovács Anna iratai Személyével kapcsolatos iratok 1822-1873. Adatok a birtokairól 1843-1873. Peres iratok 1855-1873. Kiadási napló 1851-1861. Hozzá írott levelek férje. Sebes III. Ferenc 1846-1849. egyéb küldök 1838-1859. Apja, Kovács László (1781-1872) ügyvéd birtokaival 1791 -1853. kapcsolatos iratok Apjához írott levelek 1828-1864. Tóth Lajosné sz. Herpay Julianna önéletírása 1909. (kb. 20 éven át volt Kovács László alkalmazottja)

Sebes III. Ferencné sz. Góger Ida iratai. Hozzá írott levelek 1851-1883. Általa írott levélfogalmazványok é.n.

Sebes Emil iratai Személyével kapcsolatos iratok 1869.

Sebes IV. Ferenc iratai Személyére vonatkozó iratok 1869.

Sebes II. Antal iratai Személyére vonatkozó iratok 1874-1881. Hozzá írott levelek apja, Sebes III. Ferenc 1875-1881. testvére, Sebes Ida férj. Czell Lörincné 1875-1878. testvére, Sebes IV. Ferenc 1877. sógora, Czell Lőrinc 1878-1880. unokatestvére, Góger László 1887-1890.

Sebes Hermin (Minka) férj. Bikfalvy Ferencné iratai Hozzá írott levelek rokonok 1872-1883. barátnők 1867-1871.

Sebes Ida férj. Czell Lörincné iratai Hozzá írott levelek 1873-1881. 16.d. Czell Lőrinc iratai Hozzá írott levelek 1879.

Orgovány családtagok Az Orgovány család is szilágysági birtokos család. Birtokaik és irataik Sebes I. Antalné sz. Orgovány Julianna révén kerültek a Sebes családhoz. A családtagok közötti kapcsolatot az alábbi leszármazási tábla mutatja:

Orgovány Márton (1683-1756) Kügyi Virág Borbála

1

Ferenc István György (1727-1803) (1729-1772) (1728-1770) Pap-Vid Julianna Varga Mária (1740-1809)

T Ferenc Imre Julianna (1764-1806) (1770-1798) Dec se y Ágnes Kiss Lajos (1777-1850)

Julianna (1797-1817) Sebes I. Antal (1777-1835)

17. Orgovány Márton iratai Személyével kapcsolatos iratok 1721 -1754. Hozzá írott levelek 1719.

Orgovány István iratai Személyével kapcsolatos iratok 1742-1762.

Orgovány Ferenc iratai Jegyzetek, feljegyzések 1750-1801. Hivatali és közéleti tevékenységével kapcsolatos iratok 1769-1787. 17. d. Hatóságokhoz és hivatalokhoz szóló beadványok 1774-1800. és fogalmazványok Szerződések, kötelezvények 1768-1796. Peres iratok 1757-1790. Becsülevelek 1779-1800. Nyugták 1771-1806. Hozzá írott levelek 1759-1801. Általa írott levelek 1778-1794.

Orgovány Ferencné sz. Pap-Vid Julianna iratai Szerződések 1790-1809. Peres iratok 1766-1808. Hozzá írott levelek 1791 -1808.

Orgovány Imre iratai Személyére vonatkozó iratok 1792-1806. Jegyzetek, feljegyzések 1799-1805. Becsülevelek, nyugták 1791 -1806. Hozzá írott levelek 1792-1806.

Pap-Vid családtagok A Pap-Vid család szintén szilágysági birtokos család. Birtokaik és irataik Orgovány Ferencné sz. Pap-Vid Julianna révén kerültek az Orgovány családhoz, onnan pedig Sebes I. Antalné sz. Orgovány Julianna révén a Sebes családhoz. A családtagok közötti kapcsolatot a következő oldalon látható családfa mutatja:

18. Pap-Vid I. Zsigmond iratai Személyével kapcsolatos iratok 1699.

Pap-Vid László iratai Személyével kapcsolatos iratok 1729.

Pap-Vid Lászlóné sz. Bideskuty Erzsébet iratai Hozzá írott levelek 1713.

Pap-Vid II. István iratai Személyével kapcsolatos iratok 1749-1759. Hozzá írott levelek 1748-1758.

Pap-Vid II. Zsigmond iratai Szemé lyéve 1 kapcso latos i rátok 1759-1777. Hozzá írott levelek 1771 -1775. Pap-Vid I. István (1643-1700) Guthy Anna I r I Zsigmond László (1670-1730) (1685-1745) Nagy Zsófia Bideskuty Erzsébet (7-1748)

I II Г I Sándor Katalin Klára Mária Zsigmond Buday Anna II. István (1714-1773) (1721-1792) Terjényi Erzsébet Lengyel Kata Szentsimoni Julianna Viski Zsuzsanna

I 1 I 1 Julianna III. Zsigmond Salamon III. István (1740-1809) (1745-1819) (1749-1817) (1755-1795) Orgovány Ferenc

Karolina Károly Elek Tsatháry Pál (7-1806) 18. d. Pap-Vid Sándor iratai Személyével kapcsolatos iratok 1769.

Pap-Vid III. István iratai Személyével kapcsolatos iratok 1778-1804.

Pap-Vid Salamon iratai Személyére vonatkozó iratok 1774-1803.

Pap-Vid III. Zsigmond iratai Személyére vonatkozó iratok 1772-1816.

Pap-Vid Karolina férj. Tsatháry Pálné iratai Személyére vonatkozó iratok 1800-1813.

Pap-Vid Elek iratai Személyére vonatkozó iratok 1798.

Balásfalvi Kiss Mihály (1753-1830) ——« Pintér Mária (7-1793) Hangyás Judit (1764-1836)

Teréz Sándor Molnár János

I 1 1 Mihály István Julianna Károly Eszter (1796-1866) (1800-1840) Horváth Benjamin (1805-1886) Kalotsa Teréz Kováts Mária Madarász Anna (1810-1854) Saátor Irén

r 1 Aurélia Béla Antal Péter (1841-1909) Dómján Mária XIII. 7. A Balásfalvi Kiss család iratai 1797-1935.

Kiss István 1680 körül telepedett le Kecskeméten. Leszármazottai körül többen jelentős szerepet játszottak Kecskemét közéletében, több főbíró és főispán is kikerült a családból. A levéltárba került iratanyag egyik része levelezés, amely lényegében Balásfalvi Kiss Mihályhoz és családtagjaihoz írott levelek sorozata. Az iratanyag másik része Balásfalvi Kiss Istvánnak és családjának gazdálkodással kapcsolatos feljegyzéseit tartalmazza. A családról 1935-ben készült családfa a kutatók rendelkezésére áll. Az irat­ anyagban érintett személyek közötti kapcsolatot az alábbi részlet szemlélteti: 1. d. Családfa 1935. Balásfalvi Kiss Mihályhoz írott levelek fia, B. Kiss István 1812-1823. fia, B. Kiss Károly 1823-1824. fia, B. Kiss Sándor 1811-1814. leánya, B. Kiss Julianna 1820. testvére, B. Kiss István 1818-1823. egyéb küldök 1797-1824. Balásfalvi Kiss Mihályné sz. Hangyás Judithoz írott levelek fia, B. Kiss István 1817-1831. leánya, B. Kiss Julianna 1827. leánya, B. Kiss Eszter 1834-1835. nevelt leánya, B. Kiss Terézia 1827. veje, Horváth Benjámin 1834-1836. egyéb küldök 1799-1836. Balásfalvi Kiss Istvánhoz írott levelek apja, B. Kiss Mihály 1812-1813. testvérei 1834. egyéb küldök 1824-1836. Gazdálkodással kapcsolatos iratok Balásfalvi Kiss István és felesége, Kováts 1833-1843 Mária pénzügyi naplója Balásfalvi Kiss Istvánné sz. Kováts Mária 1833-1854. gazdálkodással kapcsolatos jegyzetei Balásfalvi Kiss Béla gazdálkodással 1869-1875. kapcsolatos jegyzetei Más családtagokra, illetve a család egészére 1825-1902. vonatkozó iratok XIII. 8. A Lemberger család iratai 1900-1941.

1 dosszié = 0,02 ifm

A fond a bajai Lemberger család három generációjáról tartalmaz iratokat. Lemberger Henrik gyakorló orvosként 1845-ben telepedett le Baján. Fia, Ármin ügyvéd volt. Mindkettőjük irodalmi munkássága is jelentős. Lemberger Ármin fia, Imre banktisztviselő. A Bajai Magyar Bank Rt. igazgatója volt 1941-ig, amíg a zsi­ dótörvények lehetővé tették. Az iratanyag nagyobb részét az ő működésével kapcso­ latos iratok, illetve az általa összegyűjtött iratok alkotják. A család leszármazási táblája az iratokban talált adatok szerint a következő:

Lemberger Henrik (1813-1900) Politzer Teréz (7-1896)

Ármin (1856-1934) Berger (Wohl) Berta (1868-7)

. ц . Imre Frigyes György leány (1895-7) Beck Borbála (1900-?)

Éva (1931-7) A családtagok személyére vonatkozó iratok, főként anyakönyvi kivonatok

Lemberger Henrik és f. Politzer Teréz 1900-1938. Lemberger Ármin és f. Berger (Wohl) Berta 1938-1940. Wohl családtagok 1939-1940. Lemberger Imre Frigyes és f. Beck Borbála 1900-1939. Beck Zsigmond és f. Salamon Regina 1936-1939. Salamon Sámuel és f. Blumenstock Fanni 1939-1940.

Lemberger Ármin iratai Arany János Toldi estéje című müvének általa 1933-1934. készített német fordításával kapcsolatos levelek

Lemberger Imre Frigyes iratai Iskolai és működési bizonyítványok 1902-1927. Hozzá írott levelek kollégák 1940-1941. rokonok 1941. Általa írott levelek másodpéldányai 1940-1941. XIII. 9. A Mészáros család iratai 1790-1862. 1 dosszié = 0,02 ifm

A fondot Mészáros János Bács megyei táblabíró és családtagjai iratai alkotják. Mészáros János első felesége Hundt Franciska volt, a házasságukból született gyer­ mekek: Dániel (Dantsi) és Lizi. A második felesége Piukovits Katalin, a gyermekeik: Antal (Toni),Lázár (Lazi), Sibilka és Anna (Nánika). A család legnevesebb tagja Mészáros Lázár (1796-1858), a szabadságharc egyik katonai vezetője és hadügyminisztere. Az ő emigrációból írt levelei tarthatnak számot a legnagyobb érdeklődésre.

A család nemességét igazoló iratok 1790.

A családra vonatkozó vagyonjogi iratok, köztük 1798-1862. Mészáros János és f. Piukovits Katalain végrendelete

Mészáros Antal iskolai bizonyítványa 1806.

Levelek Mészáros Lázárhoz írott levél 1848. Mészáros Lázár levelei testvéréhez, 1845-1858. Mészáros Antalhoz Mészáros Lázár haláláról szóló levelek 1858. XIII. 10. A Mózes család iratai 1759-1840.

A Mózes (Moses, Moyses) család halasi kálvinista család Fülöpszálláson, Dunavecsén és Patajon élő rokonsággal. Valószínűleg a XVIII. század első felében, vallási üldöztetés miatt költöztek ide. Hogy honnan, azt Moyses Mihály 1799-ben Rozsnyón kelt leveléből Szobnak sejthetjük. Moses István özvegye így írta le az ő 1754-ben történt elköltözésének okát: „Lakó helyemben a szomorú üldözések annyi­ ra el áradtanak, hogy négyen vagy öten alig maradtunk meg utoljára az igaz Rfta vallásban; mert ha külömben hatalmat nem vehettenek az erőszakosok, beteg vagy halálos ágyában is több részét a meg holtaknak vagy betegeknek a meg gyóntatás által el fordították (...) Minden örökségemet, pintzés házamat, szőlőmet, szántó föl­ deimet és minden egyéb azokhoz tartozó eszközimet el hagyván, ide az helyben az én nemzetiségem után bujdostam." A fond döntő részben Mózes István halasi szabómesterhez írott levelekből áll, amelyek legtöbbjét a testvérei írták. János nevü öccse ref. lelkész volt Tolnában. Mihály nevű öccsét ő maga tanította a szabómesterségre, de amikor 1790 körül a Felvidékre ment nyelvet tanulni, nagy fordulatot vett az élete. Felhagyott a mestersé­ gével és tanulni kezdett. 1796-ban katolizált, 1804-től a premontrei rend tagja. A rendbe való belépésekor vette fel a Sziárd nevet. Rendtagként clericus professor Jászon és Rozsnyón, 1813-tól a haláláig Nyestán plébános. A levelekben talált adatokból a következő oldalon látható családfa rajzolható fel:

1. d. Moses István özvegyének (1694-?) tanúságlevele 1759. arról, hogy vallási üldöztetés miatt ment Fülöpszállásra lakni

Mózes István halasi szabómester iratai: Kérelem a halasi ref. eklézsia elöljáróihoz 1819. Hozzá írott levelek testvére, Mózes János ref. lelkész 1789-1829. testvére, Moyses Mihály Sziárd premontrei 1791-1818. szerzetes unokaöccse, Mózes János 1827. sógorai 1801-1816. Általa írott levél Bikády Benedekhez 1832.

Moyses Mihály kötelezvénye 1799.

Mózes Józsefhez írott levelek 1796-1808.

Móses Lidia születési anyakönyvi kivonata 1805.

Deák Péterné sz. Móses Éva kötelezvénye 1840. Mózes X. I. feleség II. feleség —I József 1 István Mihály leány János Hajagos Erzsébet (1771-1818) Péter X Cseke Katalin (7-1823)

Mihály Erzsébet

r— I István Éva Julianna Zsófia r T (7-1799) Deák Péter Bikády X T Eszter Zsófia Erzsébet Lídia János (1794-7) (1796-7) (1801-7) (1805-1827) (1809-7) Péter Benedek József Lukács Áron Ujj János

Lajos Benedek XIII. 11. A Sárközy család iratai 1695-1857.

A fondot az igencsak népes kecskeméti família egyik ágának, a XVIII. század második felében élt, 1790 körül meghalt Sárközy I. Jánosnak és leszármazottainak iratai alkotják. A család nemességét igazoló okmány nincs az iratanyagban, de a címzésekben gyakori a botsai és a nagybotsai előnév. Az iratokban talált adatokból állítottuk össze az alábbi leszármazási táblát:

Sárközi I. János Kalotsa Teréz

I Г —I II. János Judit Éva (7-1794) Hajós János Sigray István Guthy Mária

Г T 1 1 Anna Zsigmond I. Sándor III. János (7-1829) I. feleség II. Varga Klára (1786-1850)

Lajos II. Sándor T Krisztina László Károly János Szeles Zsigmond I I 1 1 Apollónia János Pál Sárközy I. János iratai Hozzá írott levelek 1765-1767. Szerződések és egyéb, gazdálkodással kapcsolatos iratok 1763-1793. Peres iratok 1760-1793.

Sárközy II. János iratai Hozzá írott levelek 1780-1794. Peres iratok 1787-1795. Szerződések 1768-1789. Számlák, kötelezvények 1769-1794. Hivatali működésével kapcsolatos iratok 1783-1794.

Sárközy II. Jánosné sz. Guthy Mária iratai Hozzá írott levelek 1793-1799. Szerződések és egyéb, gazdálkodással kapcsolatos 1780-1807. iratok A Guthy-ősökkel kapcsolatos iratmásolatok 1695-1703.

Sárközy I. Sándor iratai Hozzá írott levelek testvére, Sárközy Zsigmond 1808-1827. egyéb küldők 1793-1829. Szerződések és egyéb, gazdálkodással 1793-1828. kapcsolatos iratok Gyermekeinek egyezséglevele 1847.

Sárközy I. Sándorné sz. Varga Klára iratai Személyével kapcsolatos iratok 1786-1808. Hozzá írott levelek 1829-1835. Szerződések, nyugták 1829-1834.

Sárközy III. János iratai Hozzá írott levelek 1808-1814.

Sárközy II. Sándor iratai Személyével kapcsolatos iratok 1822-1823.

Sárközy Lajos iratai Hozzá írott levelek 1812-1821.

Sárközy László iratai Személyével kapcsolatos iratok 1854-1857. XIII. 13. A Szeles család iratai 1787-1861.

A Szeles család Kecskeméten élt, de a Fejér megyei Baracskán volt birtokos. A családtagok nemesnek mondták magukat, mégpedig némelyik levél címzéséből kö­ vetkeztethetően a kisjátzi Szeles famíliához tartozónak, ezt igazoló okirat azonban nincs az iratanyagban. A fond döntő részben Szeles Sándor és Szeles I. Gábor irataiból áll. Az iratok­ ban talált adatokból állítottuk össze az alábbi leszármazási táblát:

Szeles Sándor (7-1830) Kotsi Horváth Katalin

Julianna Zsigmond I. Gábor Szőke Zsigmond (1791-1861 után) Badits Terézia

Г

István II. Gábor Lina Ida Katalin (7-1861) Gegus Dániel Sárközy László 1. d. Szeles Sándor iratai Adóívek 1801-1828. Kiadások jegyzéke (az 1830 körül bekövetkezett 1787-1841. halála után Gábor fia folytatta a bejegyzéseket) Gyermekeinek osztálylevele 1830.

Szeles I. Gábor iratai Keresztlevelének másolata 1791. Peres iratok 1832-1854. Számlák, kötelezvények 1831-1859. A Garzó családra vonatkozó iratok (Szeles I. 1788-1847. Gábor Garzó Imre és Garzó Gábor keresztapja és gyámja volt, emiatt kerültek ide az iratok.) Hozzá írott levelek fia, Szeles István 1844-1846. leánya, Szeles Ida férj. Gegus Dánielné 1859. leánya, Szeles Lina 1861. sógora, Badits László 1837-1858. sógora, Badits Imre 1850-1856. egyéb küldők 1839-1858.

Szeles I. Gáborné sz. Badits Terézia iratai Hozzá írott levelek 1820-1850.

Szeles István iratai Általa írott levél 1845. XIII. 14. A Szilády család iratai 1756-1943.

A Szilády család a Veszprém megyei Szentgálról származott el, valószínűleg a XVII-XVII1. század fordulóján, Szilády János révén. Nemes család, mint szentgáli vadászok kapták a nemességet, amelyet III. Károly 1717-ben megerősített. A fond az 1718-1779 között élt Szilády II. János két fiának, Benjáminnak és Péternek, és az ő leszármazottaiknak az iratait tartalmazza. Szilády Benjámin fia a halasi ref. lelkész és író Szilády I. László. A családnak ez az ága vele megszakad az iratanyagban. Voltak ugyan iratai a levéltárban Szilády Áronnak, Szilády I. László fiának is, ezek azonban a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába kerültek. Csupán egy 11 oldalas családtörténeti összefoglalás maradt itt tőle, valamint az édesanyja által hozzá írott levelekről a levéltáros Szilády II. Károly készítette máso­ latok. A levéltári anyagban szereplő többi családtag a Szilády Péterrel induló ágból való, és Szilády Jankáig tart, akivel az ág kihalt. Közülük a legismertebb személy a nyomdász Szilády I. Károly. A fond döntő részét személyek szerinti sorozatok alkotják. Ettől eltérő alapon csupán a család nemességét igazoló iratokból és az összefoglaló családtörténeti munkákból, valamint az arcképekből alakítottunk ki sorozatot. A Szilády családtagok iratai után helyeztük el a családhoz beházasodás révén került személyek iratait: Czere Benjámin nádorispáni hites jegyzőét, aki a nyomdász Szilády I. Károly test­ vérének, Szilády Zsuzsannának a veje volt, valamint Szilády Lajos felesége, Vörös Ottilia szüleinek és testvéreinek iratait. Az iratanyagban való könnyebb eligazodás érdekében Szilády Áron, a nyom­ dász Szilády I. Károly és a levéltáros Szilády II. Károly jegyzeteinek felhasználásá­ val készítettük a következő oldalon látható leszármazási táblát:

1. d. A család egészére vonatkozó iratok A Szilády család nemességét igazoló Veszprém megyei oklevél Benne átírva: 1/ III. Károly 1717. febr. 6-án keltoklevele a szentgáliak nemességének fenntartásáról; 2/ A Helytartótanács 1728. máj. 3 l-én Pozsony­ ban kelt levele a szentgáli nemesek lajstromozá­ sáról; 3/ Veszprém vármegye 1757. nov. 15-én kelt ugyanezen tárgyú oklevele. Családtörténeti összefoglaló adatok Szilády I. Károly, Szilády Áron és Szilády II. Károly tollából Leszármazási tábla (1690-1757)

János István Mihály Pá! (1718-1779) (1737-?) Kuthy Sára

János Péter Mária Sára Benjámin (1756-1829) (1740-?) (1759-?) (1775-1857) Csépán Zsuzsanna Varga X Ács András Ózer Róza (1771-1829) (7-1828)

1 Julianna Zsuzsanna I. Károly Gedeon I. László Király Mihály Ilkey Varga Sándor (1795-1871) (1812-1862) Buus Éva Magyar Zsófia (7-1820) Konyári Kenéz Mária (1806-1845)

Sándor Lotti Ottilia Czere Benjamin Segesváry Sámuel Áron János Lőrinc Móric Teréz (1837-1922) (1839-1889) (1842-7) Székely József 1 Hében Anna Zsuzsanna József Lajos (1823-1827) (1825-1865) (1827-1883) László Mihály Petronella Németh Ida Vörös Ottilia (1829-1914)

Mária Ödön Janka II. László II. Károly (1854-1934) (1855-1863) (1857-1943) (1860-1934) (1865-1934) 1. d. Szilády Benjámin iratai Keresztelési anyakönyvi kivonat 1775.

Szilády I. László iratai Ref. lelkészi működésével kapcsolatos iratok Lelkészségekbe történő megválasztásai, 1843-1861. bizonyítványok és megbízatások Ságvári és jászkiséri járandóságairól 1837-1846. szóló konvenciós levelek A halasi tevékenységével kapcsolatos iratok 1848-1861. Beszédvázlatok (egyházi) 1848-1862. Egyházi beszédes könyvekhez készített é.n. tárgymutatók A halasi ref. gimnázium átszervezésével 1851-1856. kapcsolatos iratok Hozzá írott levelek unokatestvére, Szilády I.Károly, aki 1840-1854. müveinek kiadója is egyben egyéb küldők 1844-1849. Általa írott levelek másolatai és fogalmazványai é.n. Általa készített műfordítások K.G. Bretschneider: Báró Szandau vagy a vegyes házasság (regény) H. Burmaister: A lélek és hüvelye (regény) Egyházi témájú versek nyersfordításai Szerződések, nyugták 1839-1861.

Szilády Péter iratai Szalkszentmártoni ref. lelkésszé választásáról 1785. szóló levél Végrendelete és a sírjánál mondott beszédek 1829. Gyermekeinek osztálylevele 1829.

2. Szilády I. Károly iratai Személyére vonatkozó iratok Keresztelési anyakönyvi kivonat 1795. Önéletrajz é.n. Nyomdászattal kapcsolatos okiratok 1814-1833. Végrendelet 1871. Róla szóló újságcikkek 1842-1892. Útlevelek 1834., 1840. Neki szóló névnapi köszöntök 1831-1832. Általa írott versek 1817. Általa írt feljegyzések Emlékeztető címmel 1848-1866. d. Hozzá írott levelek apja, Szilády Péter 1827. testvére, Szilády Gedeon 1829-1848. testvére, Szilády Julianna férj. Király Mihályné 1871. sógora, Ilkey Varga Sándor 1831-1841. felesége, Konyári Kenéz Mária 1842. anyósa, Konyári Kenéz Józsefné 1831-1853. fia, Szilády Lajos 1849-1857. unokái, Szilády Lajos gyermekei é.n. fia, Szilády József 1839-1858. menye, Szilády Józsefné sz. Németh Ida 1866. Czere Benjámin 1836-1853. Oszterlamm Károly könyvkereskedő 1858-1869. egyéb küldők nyomdai és könyvügyekben 1858-1869. Általa írott levelek és levélfogalmazványok 1841 -1851. A Pápai Ref Főiskola nyomdájának felállításával és működésével kapcsolatos iratok Szerződés 1837. A nyomdával kapcsolatban hozzá érkezett 1838-1844. levelek és a rájuk adott válaszok Elszámolások 1837-1841. Leltárak, kimutatások a felszerelésről és 1838-1841. a készletekről A nyomdai privilégium megszerzésével és a kecskeméti 1833-1845. nyomda működésével kapcsolatos iratok Vagyoni helyzetére vonatkozó iratok A debreceni házzal kapcsolatos iratok 1816-1829. A kecskeméti házzal kapcsolatos iratok 1846-1854. Adóívek, adóbevallások 1847-1851. 3. Pénztárnap lók: Magán és üzleti számadáskönyv 1816-1847. A pápai nyomda bevételi és kiadási 1839-1840. naplója Házi szükségekre való kiadások 1839-1840. A nyomdai privilégiumra tett költségek 1832-1841. naplója Nyomdai és házi napló 1841 -1857. Házi napló (halála után a fia és a menye 1858-1871. folytatta a bejegyzéseket) (1883) Nyugták, számlák 1826-1871.

Szilády I. Károlyné sz. Konyári Kenéz Mária iratai Hozzá írott levelek 1841-1842. 3. d. Szilády József iratai Személyére vonatkozó iratok Életrajz é.n. Bizonyítványok 1837-1838. Honvéd hadnagyi elbocsátó levele 1849. Gyászjelentése 1865. Hozzá írott levelek 1845-1864.

4. Szilády Lajos iratai Személyére vonatkozó iratok Anyakönyvi kivonatok, bizonyítványok 1827-1870. Péterváradi elbocsátó levele és a szabadság- 1849. harc alatti tevékenységéről szóló feljegyzés Mérnöki oklevél 1851. Családjával kapcsolatos feljegyzések 1850-1865. A haláláról és a temetéséről szóló újság- 1883. cikkek Hagyatéktárgyalási jegyzőkönyv 1884. Hozzá írott levelek apja, Szilády I. Károly 1857-1865. nagyanyja, Konyári Kenéz Józsefné 1835-1837. felesége, Vörös Ottilia 1878. gyermekei 1878-1881. apósa, Vörös László 1852-1862. egyéb küldők 1848-1878. Országgyűlési képviselő voltával kapcsolatos 1878-1883. iratok

Szilády Lajosné sz. Vörös Ottilia iratai Személyére vonatkozó iratok 1829-1914. Hozzá írott levelek apja, Vörös László 1842-1866. testvérei 1841-1854. férje, Szilády Lajos 1851-1857. apósa, Szilády I. Károly 1866. fia, Szilády II. László 1877-1882. fia, Szilády II. Károly 1882-1887. egyéb küldők 1851-1883.

5. Szilády Mária iratai Bizonyítványok és egyéb, személyére vonatkozó 1854-1876. iratok Hozzá írott levelek 1883. 5. d. Szilády Janka iratai Feljegyzések 1933-1943. Halálhíre és családjának méltatása a Kecskeméti 1943. Közlönyben A Nyíl utcai házra vonatkozó iratok

Szilády II. László iratai Bizonyítványok 1871-1875. Hozzá írott levelek apja, Szilády Lajos 1881. testvére, Szilády II. Károly 1883-1932. Napi jegyzetek 1917-1933.

Szilády II. Károly iratai Személyére vonatkozó iratok Születési anyakönyvi kivonat 1865. Iskolai bizonyítványok, oklevelek 1883-1892. Önéletrajz 1888. Állásügyekkel kapcsolatos iratok 1888-1901. Működési bizonyítványok 1888-1891. Hozzá írott levelek anyja, Szilády Lajosné sz. Vörös Ottilia 1882-1909. testvére, Szilády Mária 1889-1890. testvére, Szilády Janka 1882-1890. testvére, Szilády László 1880-1891. barátja, Székely Töhötöm 1888-1890. egyéb küldök 1888-1906. 6. Feljegyzések, kéziratok A munkájával kapcsolatos feljegyzések 1897-1926. (Naplószerü, cédulákra írt jegyzetek a fontosabb eseményekről) Naptári bejegyzések 1901 -1908. Levéltári anyagról készült cédulák (Kecskemét é.n. városi feudális kori iratok) Családtörténeti vonatkozású feljegyzések és é.n. iratmásolatok Hornyik Jánosról szóló, meg nem jelent cikk é.n. kézirata A kecskeméti városi könyvtárral és múzeummal é.n. kapcsolatos feljegyzések A buddhizmussal kapcsolatos szótárszerű é.n. jegyzetek 7. d. Arcképek Családtagok arcképei Szilády I. László Szilády 1. Károly Szilády József Szilády Lajos Szilády Lajosné sz. Vörös Ottilia Szilády Mária Szilády Janka Szilády II. László Szilády II. Károly A családi iratanyagban talált, meg nem nevezett XIX. sz. vége - személyeket ábrázoló fotók XX. sz. eleje

8. Czere Benjámin iratai Hozzá írott levelek apja, Czere István 1830-1835. anyja, Czere Istvánné sz. Kis Orbán Zsuzsanna 1835. testvére, Czere Dániel 1830-1835. Bárányi Gábor 1832. Faragó István 1830-1838. Varga József 1832-1833. Varga Vince 1832-1833. Király László 1830-1833. Király Zsigmond 1835. Szilády I. Károly 1832-1838. Zsoldos Ignác 1830-1835. Nagy Ignác 1835. egyéb küldők 1829-1838.

Vörös családtagok A Vörös család tagjainak iratai Szilády Lajos felesége, Vörös Ottilia révén ke­ rültek a Szilády családhoz. Szomajomban (Somogy vm.) laktak. A családfő Vörös László mérnök, aki a gyermekeit a reformkor haladó eszméi szerint nevelte. A család tagjai a következők:

Vörös László (1790-1870) Pajor Rebeka (1787-1879) I H Г I 1

Vince Janka Amália Ottilia László Stockmayer József (1829-1914) Szilády Lajos 8. d. Vörös László iratai Személyével kapcsolatos iratok Mérnöki oklevél 1828. Szomajom helység határának térképe é.n. Utasítás a Dunának hydrometriájára Magyar- 1850 körül országon Ausztriától Péterváradig Levelezőkönyv, 1840-1845 közötti hiánnyal 1835-1855. Bevételek és kiadások jegyzéke, 1854-1861 közötti 1849-1868. hiánnyal Napi jegyzetek az időjárásról 1862-1867. Hozzá írott levelek leánya, Vörös Amália 1857-1862. leánya, Vörös Janka 1850-1861. leánya, Vörös Ottilia 1841. fia, Vörös Vince 1861. egyéb küldők 1840-1862. Általa írott levelek 1846-1866. Végrendelete 1868.

Vörös Lászlóné sz. Pajor Rebeka irtai Személyére vonatkozó iratok 1872-1879. Hozzá írott levelek 1826-1858.

Vörös Vince iratai Hozzá írott levelek 1848.

Vörös Janka/Johanna iratai Hozzá írott levelek 1848-1861.

Vörös Amália iratai Naplórészlet 1850. Hozzá írott levelek 1846-1860. XIII. 15. A Türr család iratai 1837-1931. 1 dosszié = 0,05 ifm

Türr István (1825-1908) a magyar szabadságharc honvédtisztje, majd az emig­ rációban Garibaldi vezérkari főnöke. 1867 után hazatérve csatorna- és vízépítő mér­ nökként tevékenykedett. Szülei Türr Jakab és Udvary Terézia, Baja város lakosai. Anyai nagyapja, Udvary József Baja város sebésze volt. Türr Istváné mellett az ő, főként hagyatékával kapcsolatos iratai adják a fond gerincét. A család leszármazási táblája az iratanyagban talált adatok alapján a következő:

Udvary József (7-1837) I. feleség II. Schmidt Karolina

Terézia Krisztina József Károh Türr Jakab Prasser József (7-1840)

Türr István (1825-1908) Bonaparte-Wyse Adeline (1839-1899)

I I I Raul Stefánia Rosa I Pisoni István (1907-1931) Türr családtagok Türr Jakab iratai Türr István iratai Általa írott levelek Hozzá írott levelek Őt köszöntő, Baján elmondott beszéd Beszédek, cikkek Kitüntetés (Société Nationale D' Encouragement Au Bien) Névjegykártya Vele kapcsolatos képek és fényképek Vele és családtagjaival foglalkozó újságcikkek ki vágatai Számlák Türr Istvánné sz. Adeline Bonaparte-Wyse gyászjelentése Türr Stefánia által írott levelek

Udvary családtagok Udvary József iratai Végrendelete és jelentés a végrendelet teljesítéséről Számlák A gyógyíttatására és a temetésére tett költségek Udvary Károly iratai XIII. 16. Különböző családokra és személyekre vonatkozó iratok gyűjteménye 1725-1823. 4 d. + 1 k. = 0,54 ifm

A fondot Ferenczy Móric, Kecskemét város levéltárnoka 1824-ben alakította ki a városban élő ügyvédek és városi tanácsnokok halála után levéltárba került iratok­ ból. Az iratanyag rendszere az irat korától független numerikus rendszer. A fond nagyobb részét a valószínűleg 1800-ban meghalt Dómján István ügy­ védtől behozott iratok teszik ki. Ezekről egy eredeti jegyzék is rendelkezésre áll a Fasc. I. No. 99. jelzetnél. Az ügyvédi iratanyag jellegéből adódóan nemcsak kecs­ keméti lakosok ügyei találhatók az anyagban, hanem a környékbeli, ritkábban pedig egészen távoli települések lakóié is. Az anyag másik jellegzetessége az, hogy az ügyiratok nem teljesek, és sok bennük a fogalmazvány. Az iratokhoz betűrendes névmutató készült, amely tartalmazza az ügy tárgyát és korát is. Peres ügy esetén ezek az adatok a felperes és az alperes nevénél egyaránt megtalálhatók. A tanácsnokoktól behozott iratok a tanácsnokok neve alatt találhatók. A névnél megadott jelzeten többnyire van iratjegyzék az ügyekről. A segédkönyv (index) is Ferenczy Móric munkája.

1. d. Lajstromozott iratok Fasc. I. No. 1-45. 2. Ua. Fasc. I. No. 46-74. 3. Ua. Fasc. I. No. 75-100. Ua. Fasc. II. No. 101-150. 4. Ua. Fasc. II. No. 151-189. 5. k. Index XIII. 17. A Kovachich család iratai (1604) 1793-1944.

A Kovachich család Nyitra megyéből származott el. A családnév az iratokban több változatban fordul elő, úm. Kovachich, Kovátsits, Kovatsits, Kovacsics, Kovácsics. A családi hagyomány Kovachich Gáspártól származtatja a családot. Kovachich Gáspár és testvérei nemességét 1604-ben újította meg II. Rudolf császár. Az irat­ anyagban lévő családfák az ö fiának mondják az 1644-ben született Kovachich Görgyöt, akitől kezdve pontosan követhető a családtagok leszármazása. Az előbb említett Kovachich Györgyről van másolatban egy 1682-ből való le­ vél, amely szerint az apja neve István volt, a nagyapjáé pedig Mihály. Ennek értel­ mében György nem Gáspár fia, hanem testvérének, a nemességet megújíttató Mi­ hálynak az unokája. Ez ellenkezik a családi hagyománnyal, de már csak a nemesség megerősítése és György születése közötti 40 év különbség miatt is valószínűnek látszik. Kovachich György 1680 körül Nyitra vármegye főispánjának volt a titkára. Fe­ renc fia, aki 1689-ben született, szintén hivatalt viselt, a tokaji kamarai uradalom perceptora, majd provisora volt 1741-től 1762-ig. Ferenc fia II. Ferenc szintén köz­ hivatalnok. 1764-től közel húsz évet töltött a kassai kamarai adminisztrációban. Az itteni érdemei elismeréséül kapott megbízatást 1782-ben a pécsváradi prefektorátusnál. 1791-ben a pécsi kamarai adminisztráció assessora, 1793-tól halá­ láig a pesti kerületben lévő fundationalis uradalmak prefektusa. 0 szerezte az almási birtokot, amelynek területe kb. 2000 hold volt, innen ered az utódai által használt almási előnév. Kovachich II. Ferenc három fia közül Antal az önkényuralom alatt töltött be fontos hivatalokat, 1850-1853 között Bács megye felső kerületi kormánybiztosa volt, 1861-1863 között pedig a megye első alispánja. A Kovachich családtagok iratai mellett vannak a fondban más családokhoz tar­ tozó személyek iratai is, amelyek beházasodás révén kerültek a családhoz. így II. Ferenc felesége, Hoytsy Katalin apjának és testvérének néhány irata, Hoytsy Katalin anyja, Jankovics Anna rokonainak iratai, és I. Antal feleségén, Rudics Borbálán keresztül néhány Rudics családtagé. A fond a családokkal és személyekkel kapcsolatos iratok mellett említésre ér­ demes iratanyagot tartalmaz az almási nemesi közbirtokosságról. Az anyag nagyobb része Kovachich József iratainál található, de vannak adatok I. és II. Antal iratai között is. A család leszármazását a következő oldalon látható táblázat mutatja: Kovachich I. György (1644-?) Pcslhy Katalin

I. Ferenc Adám Sára Klára Joanna (1689-1762) (1691-7) (1692-') (1699-7) Ocskay Mária Császár Mihály Zsigmontly Mária I Mihály Ádám Ferenc II. Ferenc (1739-1801) Hoytsy Katalin (1759-1799)

1 III. Ferenc Mária II. György I. Antal (1792-?) (1793-?) (1795-7) (1797-1866) Bucholcz Anna Rudics Borbála (1805-7)

Albert Ferenc (1825-1895) Mészáros Mária Karolina Matild Borbála II. Antal III. György Máté Károly (1829-1859) (1827-1903) (1829-1907) (1830-7) (1832-7) (1835-1893) (1838-1903) (1839-1895) Kaszap Benedek Nagy Márta Vojnich Klotild Bölcsföldy Róza Lengváry Adorján (7-1908)

János (1852-7) Georgina Adrienne Miklós Mária (1876-7) (1878-7) (1881-7) Haader György Csörgő Bertalan Katalin 1 Kálmán László Gábor Béla József (1873-7) (1875-1889) (1877-1879) (1871-7) Ruitkay Jozefa Adrienné Truka Emmy

Ferenc "I László Imre

Márta (1923-7) 1. d. A család egészére vonatkozó iratok Nemeslevelek egyszerű másolatai II. Rudolf császár oklevele Kovachich Mihály 1604. és felesége, Koma Magdaléna, az ö István fiuk, valamint Kovachich Mihály testvérei: Anna, Dorothea, Elisabeth, Catherina és Gáspár szá­ mára a nemességük megerősítéséről III. Ferdinánd császár oklevele Kovachich 1646. Miklós és testvére, Kovachich Mihály, vala­ mint Georgius Velikaisimoilak nemességének megerősítéséről Leszármazási táblák Osztályok és záloglevelek Pesti András, Húzó Imre és Kovachich (György?) 1690. közötti osztály Markháza pusztáról (Komárom megye) A Pesty család és Kovachich György elzálogo- 1692. sítja Markházát Császár Mihályné sz. Kovachich Joanna utódai 1793. részt kérnek Markháza pusztából Kovachich II. Ferenc örökösei elzálogosítják 1801-1820. az almási birtokot Kovachich II. Ferenc örököseinek osztálya 1820-1827. A Kovachich testvérek és Rudics József zálog- 1827. szerződése Peres iratok Kovachich Ferenc, Kovachich Györgyné sz. Pesty 1747-1795. Katalin és Császár Mihályné sz. Kovachich Joan­ na pere Kapós Mihályné sz. Jankó Heléna ellen Markháza puszta birtoklása ügyében A Bedő árvák pere a Kovachich árvák ellen 1801-1814.

Kovachich I. György iratai A származásáról és a képességeiről szóló 1682. levél Házassági anyakönyvi kivonat 1684.

Kovachich I. Györgyné sz. Pesty Katalin iratai A Pesty famíliát illető levelek jegyzéke 1700 körül

Kovachich I. Ferenc iratai Keresztelési anyakönyvi kivonat 1689. Házassági anyakönyvi kivonat az első feleségével, 1726. Ocskay Máriával kötött házasságáról d. Tanúsítvány a második feleségével, Zsigmondy 1796. Máriával 1733-ban kötött házasságáról Kötelezvény 1759.

Kovachich Ádám iratai Keresztelési anyakönyvi kivonat 1691.

Kovachich Sára Klára iratai Keresztelési anyakönyvi kivonat 1692.

Kovachich Joanna iratai Keresztelési anyakönyvi kivonat 1692.

Kovachich II. Ferenc iratai Személyére vonatkozó iratok Keresztelési anyakönyvi kivonat 1739. Tanúsítvány a Hoytsy Katalinnal kötött 1791. házasságáról A házasfelek közötti szerződés 1792. Hivatali működésével kapcsolatos iratok 1765-1800. Hozzá írott levelek 1779-1801. Általa írt levelek és levélfogalmazványok 1795-1799. Birtokszerzéssel kapcsolatos iratok 1766-1800. Bevételeinek és kiadásainak jegyzéke 1793-1800. Számlák, kötelezvények 1777-1801.

Kovachich II. Ferencné sz. Hoytsy Katalin iratai Tanúsítvány a kereszté léséről 1797. Házassági szerződése első férjével, 1783. Mihalits Istvánnal Hozzá írott levél 1796. Czindery sz. Adamovics Erzsébet végrendelete 1791. Szerződések, nyugták 1785-1799.

Kovachich III. Ferenc iratai Kötelezvények 1818-1827.

Kovachich II. György iratai Hivatali működésével kapcsolatos iratok 1818-1836. Hozzá és általa írott levelek 1828-1858. Nyugták és gazdálkodással kapcsolatos feljegyzések 1820-1849. 2. d. Kovachich I. Antal iratai Személyére vonatkozó iratok Keresztelési anyakönyvi kivonat 1797. Házassági anyakönyvi kivonat 1824. Halotti anyakönyvi kivonat 1866. A kir. váltófeltörvényszék oklevele 1840. Működési bizonyítványok 1851-1863. Orvosi bizonyítvány 1862. Válóperi végzés 1855. H agy aték i végzés 1880. Hivatali működésével kapcsolatos iratok 1827-1865. Az almási közbirtokossággal kapcsolatos iratok 1821-1867. Hozzá írott levelek testvérei, II. György és III. Ferenc 1853-1862. fiai,Károly és II. Antal 1848-1863. leánya, Matild és annak férje, Kaszap Benedek 1857-1861. egyéb küldök 1836-1866. Általa írt levélfogalmazványok 1850-1863. Szerződések 1842-1866. Nyugták, kötelezvények, gazdálkodással kapcsolatos 1827-1864. egyéb tárgyú iratok

Kovachich I. Antalné sz. Rudics Borbála (néhol Barbara) iratai Keresztelési anyakönyvi kivonat 1805.

Kovachich Albertné sz. Mészáros Mária iratai Gyászjelentés 1859.

Kovachich Karolina iratai Hozzá írott levelek 1866-1867.

Kaszap Benedek f. Kovachich Matild iratai Ügyvédi oklevél 1841. Bevételeinek és kiadásainak jegyzéke 1863-1864.

Kovachich Borbála iratai Hozzá írott levél 1850.

Kovachich II. Antal iratai Iskolai bizonyítványok 1845-1847. Hozzá írott levelek 1861 -1901. Vagyoni helyzetére vonatkozó iratok 1880-1889. 2. d. Kovachich III. György iratai Keresztelési anykönyvi kivonat 1835. A magyar kamarási méltóság elnyerése érdekében 1865. tett próbálkozásával kapcsolatos iratok

Kovachich Máté iratai Keresztelési anyakönyvi kivonat 1838. Iskolai bizonyítvány 1855. Meghívó az első miséjére 1861. Bizonyítványok a lelkészi és hittanári működéséről 1875-1889. A bácsalmási plébánia elnyerésével kapcsolatos 1889. iratok Hagyatéki iratok 1903-1905.

Kovachich Károly iratai Ügyvédi iratok Bácsalmás község beadványa a kincstári 1884-1887. jogügy igazgatóság ellen a baja-szabadkai vasút építéséhez való községi hozzájárulás tárgyában A bácsalmási közbirtokosság italmérési 1889. jogának megváltása Kovachich Károlyné sz. Bölcsföldy Róza 1889. végrehajtási ügye Nagy Sándor bajai gyógyszerész ellen

3. Kovachich József iratai Személyével kapcsolatos iratok Keresztelési anyakönyvi kivonat 1871. Iskolai bizonyítványok 1878-1890. Egyetemi bizonyítványok és oklevelek 1893-1900. Ügyvédjelöltségével kapcsolatos iratok 1898-1900. Katonai szolgálatra vonatkozó iratok 1893-1898. Hozzá írott levelek 1896-1941. Általa írott levelek másodlatai és fogalmazványai 1896-1941. Szerződések és a vagyoni helyzetére vonatkozó 1895-1929. egyéb tárgyú iratok A bácsalmási társas kegyuraság és társas köz­ birtokosság iratai Patronusok és compossessorok névjegyzéke XIX-XX.sz. Az almási nemesi közbirtokosság közgyűlési 1924-1932. jegyzőkönyvei Az almási nemesi közbirtokosság által 1905-1931. kötött szerződések . d. Az almási nemesi közbirtokosság egyéb 1924-1944. tárgyú iratai A társas kegyurasággal kapcsolatos iratok 1923-1941.

Hoytsy (Hoitsy) családtagok iratai Hoytsy Mihály kötelezvénye 1773. Kis-faludy Józsefné sz. Hoytsy Teréz peres iratai 1792-1793. Hoytsy Katalin első házasságából való fiának, 1808. Mihalits Jánosnak az ügyvédi oklevele

Jankovics családtagok iratai Leszármazási tábla é.n. Jankovics Miklós örökösei közötti osztály 1758. Jankovics Antal személynök és tárnokmester 1789. végrendelete Jankovics Antalné sz. Kiss Katalin végrendelete 1791. Jankovics Antal és f. Kiss Katalin végrendelete 1791 -1841. ellen indított per iratai

Rudics (Rudits) családtagok iratai Leszármazási táblák és egyéb családtörténeti é.n. vonatkozású iratok Rudics Máté iratai 1794-1823. Rudics Dániel iratai 1825-1853. Id. Rudits József iratai 1847-1861. Ifj. Rudits Józseffel kapcsolatos iratok ifj. Rudits József örököseinek pere 1889-1894. Freidinger Józsefné sz. Tobler Erzsébet 1910-1911. pere ifj. Rudits József örökösei ellen

Nagy Károly (Kovachich II.Antal apósa) iratai Birtokának térképe 1837. Végrendelete 1867. XIII. 18. A Szerényi család iratai 1881-1952. 1 d. = 0,06 ifm Az iratanyag nagyobb része Szerényi Blanka és Szerényi Honoráta tanítói mű­ ködésével kapcsolatos. Mindketten több állomáshelyen tanítottak, a leghosszabban Cibakházán és Soroksárszentimrén. Az édesanyjuk kecskeméti származású volt, a pályájuk végén valószínűleg ezért vettek itt házat. A Kisfaludy utcai házuk padlásá­ ról kerültek elö az iratok 1972-ben, amikor az épületet lebontották. Az iratanyag az alábbi családtagokról tartalmaz adatokat:

Szerényi Endre (1847-?) Lehotczky Matild

Blanka Honoráta (1881-1949) (1884-1952 körül) Both Ferenc

l.d. Szerényi Endre iratai Névjegykártya Szolgálati minősítési tábla 1884. Családi értesítő 1906. Általa írott levél, mellette vers az azonos alakú 1896. szavakról Rokonok találkozása címmel

Szerényi Endréné sz. Lehotzky Matild iratai Névjegykártya Hozzá írott levél é.n.

Szerényi Blanka férj. Both Ferencné iratai Névjegykártyák Anyakönyvi kivonatok 1881-1934. Állampolgársági igazolvány 1922. Iskolai bizonyítványok 1894-1897. Tanítói oklevél (másolat) 1900. Hitoktatói bizonyítvány 1907. Tanítói működésével kapcsolatos hivatalos iratok 1900-1932. Cibakházi tanítói lakásával kapcsolatos iratok 1906-1916. Hozzá írott levelek 1900-1944. Tanmenetek, tanítással kapcsolatos feljegyzések 1930-as évek 1. d. Szerényi Honoráta iratai Róla készült fényképek "Névjegykártya Iskolai bizonyítványok 1892-1897. Munkaviszonnyal kapcsolatos iratok 1910-1936. Hozzá írott levelek 1902-1949. Általa írott levél 1952. Tanmenetek, tanítással kapcsolatos feljegyzések, 1930-as évek szemléltető eszközök XIII. 19. A Szekeres család iratai (1479) 1730-1816. 1 dosszié = 0,01 ifm

Nemes család, Szekeres András, Dániel és István kapta a nemességet 1651-ben. Felvidékiek voltak, a nemeslevelet Kassán hirdették ki. Kecskemétre a XVIII. század elején, Szekeres András révén kerültek. Az ö 1730-ban született András fia városi szenátor volt. Az iratanyag töredék, a legkésőbbi darabja 1816-ból való. A Kecskeméten szü­ letett családtagokról a következő oldalon található leszármazási táblát állítottuk össze az iratanyagban talált adatok alapján.

A család egészére vonatkozó iratok III. Ferdinánd nemeslevele Szekeres András és testvérei, 1651. Dániel és István számára (másolat)

A jászói konvent regnicolaris levéltárában található, 1479-1751. Szekeres családtagokkal kapcsolatos iratok kivonatai

Az egri káptalani levéltárban található, Szekeres család- 1692-1798. tagokkal kapcsolatos iratok kivonatai és hiteles másolatai

A kecskeméti rk. egyház keresztelési anyakönyvébe 1816. bejegyzett családtagokról készült kivonat

Kecskemét város bizonyságlevele arról, hogy a család 1815. első tagja a XVIII. század elején jött a városba

Szekeres II. András iratai Személyére vonatkozó iratok 1730-1747. Szekeres I. András Lakatos Anna Domokos Anna

II. András József István (1730-?) (1733-?) (1743-?) Fehérviry Éva Pataky Hona Kovács Klára Kovács Anna

I 1 Pál III. András József Antal István Pál András (1783-?) (1785-?) (1756) (1772-?) (1767-?) (1778-?) (1781-?) I I Csertő Klára Bende Erzsébet László Imre (1788-?) (1796-?)

I 1 1 Imre László Ferenc Ferenc (1785-?) (1788-?) (1795-?) (1797-?) Család- és személynévmutató

Adamovics Erzsébet ld. Czinderyné Bánó IV. János 7, 9, 11 Alfbldy János 29 Bánó V. János 9, 10, 11 Állványi Károly 38 Bánó József 9, 10 Antalfy Károly 38 Bánó Judit ld. Mitsina Imréné Arany János 66 Bánó Julianna ld. Meltzer Ignácné Bánó Krisztina (I. Antal leánya) ld. Baczó Ilona 41 Pólya Józsefné Badits Imre 73 Bánó Krisztina (I. Imre leánya) 9, 11 Badits László 73 Bánó Mária Terézia 9 Badits Terézia ld. Szeles I. Gáborné Bánó Mária Erzsébet ld. Tarjányi Balásfalvi Kiss Béla 64 Józsefné Balásfalvi Kiss család 63 Bánó Teréz férj. Kiss Ferencné 11 Balásfalvi Kiss Eszter 64 Bárányi Gábor 80 Balásfalvi Kiss István 63, 64 Baráth Ilka ld. Szeles Áronné Balásfalvi Kiss Istvánné sz. Kovács Barth György 29 Mária 64 Bartha Margit ld. Katona II. Béláné Balásfalvi Kiss Julianna 64 Batthyány Lajos 14 Balásfalvi Kiss Károly 64 Baxa, Carlo 29 Balásfalvi Kiss Mihály 63, 64 Baxa, Roman 19, 29 Balásfalvi Kiss Mihályné sz. Hangyás Beck Borbála ld. Lemberger Imre Judit 64 Frigyesné Balásfalvi Kiss Sándor 64 Beck Zsigmond 66 Balásfalvi Kiss Terézia 64 Beck Zsigmondné sz. Salamon Regina Baláshy György 38 66 Balázsi Ferenc 44 Bedö árvák 87 Balogh Vilmos 44 Bedő Józsefné 47 Bálint István 25 Benedek Aladár 29 Bánó I. Antal 7, 10 Berger (Wohl) Berta ld. Lemberger Bánó 1. Antalné sz. Tóth Anna 9 Árminné Bánó II. Antal 9, 10, 11 Bernhart Ernő 29 Bánó család 7 Bernhart János 29 Bánó Erzsébet 9, 11 Berquier, Luigi 29, 31 Bánó I. Imre 7, 9, 10, 11 Bésán Kornél 40, 44 Bánó I. Imréné sz. Csemiczky Erzsébet Bésán Kornélia ld. Katona I. Béláné 9, 10, 11 Bésán Mihály 38 Bánó II. Imre 10 Bideskuty Erzsébet ld. Pap-Vid László­ Bánó István 7, 10 né Bánó I. Jánosné sz. Scultéty Judit 10 Bikády Benedek 68 Bánó II. János 7, 10, 11 Bikfalvy Ferenc 40,41, 57 Bánó II. Jánosné sz. Ferenczy Erzsébet Bikfalvy Ferencné sz. Sebes Hermina 7, 9, 10 41, 53, 57, 58 Bánó III. János 7, 10, 11 Bikfalvy Sámuel 57 Bánó III. Jánosné sz. Ferenczy Kriszti­ Bisztray-Balku Gyuláné sz. Jurkovits na 9, 10 Emsy 29 Bisztray-Balku Irma 29 Császár Emma 29 Bobory János 14 Császár Leona 29 Bobory Miklós 14 Császár Mihályné sz. Kovachich Boda Antal 28 Joanna 87, 88 Boda István 23, 26 Császárné sz. Radány Gizella 29 Boda Istvánné sz. Simor Katalin 26, 28 Csemiczky Erzsébet ld. Bánó I. Imréné Boda Kálmán 26, 28 Csengődi Klára ld. Sebes Sámuelné Boda Klotild ld. Gál Péterné Csonka Ferencné sz. Jákói Jozefa 28 Boda Klotild (I. Vilmos leánya) 26 Csonka Katica ld. Szabó Józsefné Boda László 23, 26 Boda Lászlóné sz. Moravcsik Borbála Davida Lajos 45 23,25,26,28 Deák Péterné sz. Mózes Éva 68 Boda II. László 28 Decsy Sámuel 9 Boda Mariska 26, 28 Dedinszky Lenke ld. Murgách Gézáné Boda I. Vilmos 23, 26, 28 Depiera, Camillo 30 Boda I. Vilmosné sz. Sághy Janka 23, Dirnbeck, Josef 30, 31 26, 28 Domahidy András 48 Boda II. Vilmos 23, 28 Dómján István 84 Bódogh Albert 38 Dömény Zoltánné sz. Jákói Kornélia 28 Bodrogi Erna ld. Kiss Péterné Dudás Flóra ld. ígyártó Sándorné Borsos Józsefné sz. Irányi Lujza 44, 46 Dudás József 38 Bosnyák Jolán 45 Dulka Elek 38 Both Ferencné sz. Szerényi Blanka 92 Dulka Elekné 40 Bózsing István 40 Dulka Ferencné 38 Bölcsöfóldy Róza ld. Kovachich Dull László 53 Károlyné Duret Szelesztin 41 Brandenstein Ottó 14 Brener Pál 38 Écsy Lászlóné sz. Eötvös Kató 46 Bretschneider K. G. 76 Eötvös Ferenc 48 Burmaister H. 76 Eötvös Ferencné sz. Fülöp Anna 46, 48 Eötvös Helén ld. Czibur Andorné Cotta, Anna sz. Natti 28, 31 Eötvös Jenőné sz. Scultéty Helén 29 Czell Biry 44 Eötvös Kató ld. Écsy Lászlóné Czell Lőrinc 57, 58, 59 Esterházy Pál 18 Czell Lőrinczné sz. Sebes Ida 41, 53, 57, 58 Fachter Feryke 45 Czell Vilmos 44 Faragó István 80 Czere Benjámin 74, 77, 80 Faragó Szily 45 Czere Dániel 80 Fekete Farkas 11 Czere István 80 Fekete Rózsa Id. Sebes II. Ferencné Czere Istvánné sz. Kis Orbán Zsuzsan­ III. Ferdinánd 87, 94 na 80 Ferdinándy Lajos 30 Czibur Andorné sz. Eötvös Helén 29 Ferdinándy Lajosné sz. Pajor Margit 30 Czinderyné sz. Adamovics Erzsébet 88 Ferenczy Anna ld. Ring Mihályné Ferenczy család 11 Csánk Lajosné sz. Lubinszky Anna 29 Ferenczy Gergely 7, 11 Ferenczy György 9 Gál Károly 23, 25 Ferenczy Erzsébet ld. Bánó II. Jánosné Gál Klotild ld. Natti Józsefné Ferenczy János 38 Gál I. Lajos 20, 23 Ferenczy Krisztina ld. Bánó III. Gál II. Lajos 23, 24 Jánosné Gál II. Lajosné sz. Oroszi Eszter 23, 28 Ferenczy László 7 Gál III. Lajos 23,24 Ferenczy Móric 84 Gál III. Lajosné sz. Kenessey Jozefa 28 Finály Gábor 46 Gál IV. Lajos 23, 28 Finály Gizella ld. Orth Gyuláné Gál V. Lajos 19, 25, 28 Finály István id. 47 Gál Péter 17, 18 20, 23, 25, 26, 28 Finály István ifj. 47 Gál Péterné sz. Boda Klotild 23, 24, 26 Finály Istvánné 46 Gál Rebeka 18 Finály Klára férj. Zsoldos Ignácné, Galata Lászlóné 47 Latinovits Endréné 47 Gallina Frigyes 25 Finály Lajos 47 Gara Józsefné sz. Katona Anna 43, 45, Finály Lajosné 46, 47 47 Finály Olga ld. Lieszkovszky Andrásné Garami Béla 29 Finály Péter 47 Garzó család 73 Forgó Sándor 38 Garzó Gábor 73 Fórián Antal 14 Garzó Imre 73 F ár ián család 13 Gasteiger, Adele 29 Fórián I. György 13, 14, 15 Gasteiger, Malviné 29 Fórián II. György 14, 15 Gazdalits István 29, 30 Fórián Julianna 14 Gegus Dánielné sz. Szeles Ida 73 Fórián Károly 14 Gerber Ödön 40 Fórián Róza ld. Körmöczy Jánosné Góger Anna ld. Katona I. Béláné Fóris Richárdné sz. Vozáry Madlen 38, Góger családi!, 33, 34, 51 39, 42, 44, 47 Góger Ferenc 41, 52, 53 Földváry család 16 Góger Ida ld. Sebes III. Ferencné Freidinger Józsefné sz. Tobler Erzsébet Góger I. József 51, 52 91 Góger II. József 52 Freund János 9 Góger II. Józsefné sz. Sebes Klotild 51, Fülöp Anna ld. Eötvös Ferencné 52, 57 Fülöp Julianna ld. Katona II. Zsig­ Góger III. József 41, 52, 53 mondné Góger László 38, 40, 41, 43. 45, 52, 58 Fülöp Sándor 46, 47 Gologi Péter 9 Guttentag G. 23 Gaál József 45 Guttmann Lujza 41 Gál Antal 18 Guthy család 71 Gál család 17 Guthy Mária ld. Sárközy II. Jánosné Gál Ernő 23, 25, 26, 28 Gál Ilona ld. Salamon Béláné Györffy Sándorné 47 Gál Imre 18, 23, 24, 28 Gyulay Tibor 45 Gál Irmina 18,23,25,26 Gál János 18 Halász József 9 Gál Jozefa ld. Jákói I. Pálné Hallay Pálné sz. Finály Mimsi 47 Hámori Pál 48 Jurkovits Emma ld. Bisztray-Balku Hámos Antal 44 Gyuláné Hangyás Judit ld. Balásfalvi Kiss Mi­ hályné Kálmán Frigyes 25 Heczey Gábor 56 Kapós Mihályné sz. Jankó Heléna 87 Hegedűs Lanti ld. Molnár Sándorné Karátsony Antal 40 Herczeg Sámuelné ld. Bánó I. Antalné III. Károly 18, 74 Herczeg Sándor 14 Kassics Ignác 9 Hornyik János 79 Kaszap Benedek 89 Horváth Benjámin 64 Kaszap Benedekné sz. Kovachich Ma­ Horváth János 38 tild 89 Horváth Klára 47 Katona Anna ld. Gara Józsefné Hoytsy Katalin ld. Kovachich II. Fe­ Katona I. Béla 34, 35, 39, 41, 43, 53 rencné Katona I. Béláné sz. Góger Anna 32, Hoytsy Mihály 91 34,39, 40,41,52, 53 Hoytsy Teréz ld. Kis-faludy Józsefné Katona I. Béláné sz. Bésán Kornélia Hundt Franciska ld. Mészáros Jánosné 34, 40,41,43 Hunkár Antal 20 Katona I. Béláné sz. Madarász Adél Húzó Imre 87 34,39,41,43,45 Katona II. Béla 32, 34. 38, 39, 40, 43, ígyártó Ilona 38 47, 48, 53 ígyártó Sándor 38, 40, 44 Katona II. Béláné sz. Bartha Margit 43, ígyártó Sándorné sz. Dudás Flóra 38 45,46 Ilkey Varga Sándor 7 Katona Blanka ld. Pócsy Györgyné IIkey Varga Sándorné sz. Szilády Zsu­ Katona család 32, 33, 34 zsanna 74 Katona I. Dezső 34, 38, 40, 42, 44 Illés Zsófia 47 Katona I. Dezsőné sz. Karátsony Ilona Irányi István 47 39, 44 Irányi Istvánné sz. Pócsy Teréz 42, 44. Katona II. Dezső 42. 44, 45, 46, 47 46, 47 Katona II. Dezsőné sz. Magyar Ilona Irányi Lujza ld. Borsos Józsefné 46, 47 Katona Emma ld. Vozáry I. Pálné Jákói Jozefa ld. Csonka Ferencné Katona Ernő 34, 38, 39, 40, 43, 44 Jákói Kornélia ld. Dömény Zoltánné Katona Ilus 42, 44 Jákói I. Pálné sz. Gál Jozefa 23, 24, 28 Katona József 38, 39, 40, 41. 44, 45 Jákói II. Pál 23, 28 Katona Józsefné sz. Zombory Irén 39, Jankovich Aurél 30 40, 44 Jankovics Anna 85 Katona László 43, 45, 48 Jankovics Antal 91 Katona Margit (I. Béla leánya) ld. Jankovics Antalné sz. Kiss Katalin 91 Rausch Edéné Jankovics család 91 Katona Margit (II. Zsigmond leánya) Jankovics Miklós 91 44, 45, 46, 48 Jankó Heléna ld. Kapós Mihályné Katona Mariska ld. Szeles Jánosné Jég Károlyné sz. Kovács Beáta 38 Katona Piroska 44, 46, 47 Jókai Mór 48 Katona Rózsa ld. Szepesi Brúnóné Jósa Sarolta 38 Katona I. Zsigmond 32, 34, 35, 39, 40, Kovachich Albertné sz. Mészáros Má­ 43, 50 ria 89 Katona I. Zsigmondné sz. Kiss Mária Kovachich I. Antal 85, 89 32, 34,35,39, 40, 43,49, 50 Kovachich I. Antalné sz. Rudics Bor­ Katona II. Zsigmond 34, 38, 39, 40, 43, bála 85, 89 44 Kovachich II. Antal 85, 89 Katona II. Zsigmondné sz. Fülöp Juli­ Kovachich Borbála 89 anna 40, 44, 46 Kovachich család 85 Kattra István 56 Kovachich I. Ferenc 85, 87 Kelecsényi Miklós 45 Kovachich I. Ferencné sz. Zsigmondy Kenessey Jozefa ld. Gál III. Lajosné Mária 8 Kerényi Károlyné sz. Lukács Magda Kovachich II. Ferenc 85, 87, 88 ld. Kerényi Magda Kovachich II. Ferencné sz. Hoytsy Kerényi Magda 48 Katalin 85, 88 Kereszty Ödön 30 Kovachich III. Ferenc 88, 89 Kétly Károly 29 Kovachich Gáspár 85, 87 Király László 80 Kovachich I. György 85, 87, 89 Király Mihályné sz. Szilády Julianna Kovachich I. Györgyné sz. Pesthy 77 Katalin 87 Király Zsigmond 80 Kovachich II. György 88, 89 Kis-faludy Józsefné sz. Hoytsy Teréz Kovachich III. György 90 91 Kovachich István 87 Kis Orbán Zsuzsanna ld. Czere Ist­ Kovachich Joanna ld. Császár Mi­ vánné hályné B. Kiss ld. Balásfalvi Kiss Kovachich József 85, 90 Kiss Bálint 56 Kovachich Karolina 89 Kiss család 32, 33, 34, 49 Kovachich Károly 89, 90 Kiss József 38, 39, 40, 49,50 Kovachich Károlyné sz. Bölcsföldy Kiss Katalin ld. Jankovics Antalné Róza 90 Kiss Mihály 35, 39, 49, 50 Kovachich Máté 90 Kiss Mihályné sz. Sápy Ágnes 35, 39, Kovachich Matild ld. Kaszap Benedek- 50 né Kiss Péter 30 Kovachich Mihály (f. Koma Magdalé­ Kiss Péterné sz. Bodrogi Erna 30 na) 87 Kiss Sándor 38, 39, 49, 50 Kovachich Miklós 87 Klénáncz György 30 Kovachich Sára Klára 88 Kolcza Ferenc 38 Kovács Anna ld. Sebes III. Ferencné Kollerffy Mihály 57 Kovács Beáta ld. Jég Károlyné Kolozsvári János 56 Kovács László 56, 57, 58 Komlósi Ernőné 30 Kovács Szabó Jánosné sz. Mády Rózsa Konyári Kenéz Józsefné 77, 78 47 Konyári Kenéz Mária ld. Szilády I. Kovács Zsigmond 38 Károlyné Kováts Mária ld. Balásfalvi Kiss Ist­ Kopasz Gábor 17 vánné Kovachich Ádám 88 Kökény O. Kálmánné sz. Ignácz Er­ zsébet 47 Körmöczy Jánosné sz. Fórián Róza 14 Mészáros Jánosné sz. Hundt Franciska Kray István 44 67 Kreitl Géza 38 Mészáros Jánosné sz. Piukovits Katalin Kreiner, Gustav 44 67 Kürthy Emil 29 Mészáros Lázár 67 Mészáros Mária ld. Kovachich Al- Láng Márton 30 bertné Laufenauer Károly 19, 29 Mészöly Gyula 19, 28 Lázár György 56 Mészöly Miklós 17, 19, 28, 31 Lázár Rózsa 40 Mészöly Miklósné sz. Natti Klotild 19, Lazarovits Antalné sz. Wenig Ilona 29 23, 28, 30, 31 Lehotzky Matild ld. Szerényi Endréné Mihalits István 88 Lemberger Ármin 65, 66 Mihalits János 91 Lemberger Árminné sz. Berger (Wohl) Millasevits Mártonné sz. Nagy Sarolta Berta 66 29 Lemberger család 65 Miskolczy Lajos 56 Lemberger Henrik 65, 66 Mitsina Imréné sz. Bánó Judit 7, 9 Lemberger Henrikné sz. Politzer Teréz Molnár Sándor 30 66 Molnár Sándorné sz. Hegedűs Lanti 30 Lemberger Imre Frigyes 65, 66 Morvacsik Borbála ld. Boda Lászlóné Lemberger Imre Frigyesné sz. Beck Moravcsik Farkas 26 Borbála 66 Morvacsik Katalin ld. Széllné Lestár Péter 14 Moses ld. Mózes Lieszkovszky Andrásné sz. Finály Olga Moyses Mihály ld. Mózes Mihály 47 Mózes család 68 Limbek József 9 Mózes Éva ld. Deák Péterné Losonczy István 11 Mózes István 68 Lubinszky Anna ld. Csánk Lajosné Mózes Istvánné 68 Luchenbacher Pál 23 Mózes János 68 Lukács Simon 44 Mózes József 68 Lukacs, Thérèse 48 Mózes Lidia 68 Mózes Mihály 68 Mády Jolán 47 Murgách Gézáné sz. Dedinszky Lenke Mády Rózsa ld. Kovács Szabó Jánosné 29 Magyarosi István 38, 40 Müller Mihály 9 Mathiász János 35,38 Mayer Emil 51 Mayer Júlia 51 Nagy Ignác 80 Mayer Mari 51 Nagy Károly 91 Meltzer Ignácné sz. Bánó Julianna 7, Nagy Katinka 45 10, 11 Nagy Sándor 90 Meskó László 30 Nagy Sarolta ld. Millasevits Mártonné Mészáros Antal 67 Natti, Anna ld. Cotta, Anna Mészáros család 67 Natti, Antoine 31 Mészáros János 67 Natti, Anton 28 Natti, Elvira 29 Natti, Ettore 29 Pap-Vid László 60 Natti, Eugenia 31 Pap-Vid Lászlóné sz. Bideskuty Erzsé­ Natti, Eveline Id. Sinan, Eveline bet 60 Natti, Hector 28 Pap-Vid Salamon 62 Natti József 23, 28. 30 Pap-Vid Sándor 62 Natti Józsefné sz. Gál Klotild 19, 23, Pap-Vid I. Zsigmond 60 25, 26, 30, 31 Pap-Vid II. Zsigmond 60 Natti Klotild ld. Mészöly Miklósné Pap-Vid III. Zsigmond 62 Natti, Luigia 29 Pattantyús Ábrahám Béla 44 Natti, Rosa 28, 31 Péchy Tibor 45 Németh Ida Id. Szilády Józsefné Peley Elek 56 Németh Sándor 9 Peley Elekné sz. Detsey Ágnes 56 Pesthy ld. Pesty Nyáry Miklós 14 Pesti András 87 Nyisztor József 38 Pesty család 87 Nyisztor Mihály 38 Pesty Katalin ld. Kovachich I. György­ né Oberson, Max 23 Piukovits Katalin ld. Mészáros Jánosné Ocskay Mária ld. Kovachich 1 Fe­ Pócsy Blanka 39, 44, 45, 47 rencné Pócsy család 33, 42 Orgovány család 32, 59 Pócsy Ferenc 38 Orgovány Ferenc 59 Pócsy Gabriella 42, 44 Orgovány Ferencné sz. Pap-Vid Juli­ Pócsy I. György 38, 40, 42 anna 60 Pócsy I. Györgyné sz. Katona Blanka Orgovány Imre 60 34, 38, 39, 40, 42, 43 Orgovány Imréné sz. Detsey Ágnes 56 Pócsy II. György 44 Orgovány István 59 Pócsy László 47 Orgovány Márton 59 Pócsy Mária ld. Szalontay Barnabásné Oroszi Eszter Id. Gál II. Lajosné Pócsy Teréz ld. Irányi Istvánné Orth Gyula 47 Folitzer Teréz ld. Lemberger Henrikné Orth Gyuláné sz. Finály Gizella 47 Pol Iák Adolf 23 Osváth Gergely 55 Pólya Józsefné sz. Bánó Krisztina 9 Oszterlamm Károly 77 Presposth Albert 18 Ottlik Tihamér 30 Preposth Judit 18 Prigly Károly 30 Özvegyi, Ruth 48 Priszt Zsigmond 9

Pajor Margit ld. Ferdinándy Lajosri Radány Gizella ld. Császárné Pajor Rebeka ld. Vörös Lászlóné Radeczy István 18 Páll István 56 Rátoni Julianna ld. Sebes 1. Józsefné Páll Mihály 56 Rausch Edéné sz. Katona Margit 38, Pap-Vid család 32, 60 40, 43,45 Pap-Vid Elek 62 Rausch Nelly 43 Pap-Vid II. István 60 Récsei Lászlóné sz. Sebes Anna 56 Pap-Vid III. István 62 Reviczky István 44 Pap-Vid Karolina ld. Tsatháry Pálné Rimler Józsefné 30 Ring Mihályné sz. Ferenczy Anna 9 Sebes I. Antalné sz. Orgovány Julian­ Róth János 9 na 56, 59, 60 Róth Vilmos 9 Sebes II. Antal 57, 58 Rudics Borbála ld. Kovachich I. An­ Sebes család 32, 34, 53, 60 talné Sebes Emil 57, 58 Rudics család 91 Sebes 1. Ferenc 53 Rudics Dániel 91 Sebes II. Ferenc 55 Rudics József id. 87, 91 Sebes II. Ferencné sz. Fekete Rózsa 55 Rudics József ifj. 91 Sebes III. Ferenc 41, 51, 56, 58 Rudics Máté 91 Sebes III. Ferencné sz. Kovács Anna Rudits ld. Rudics 57. 58 II. Rudolf 18, 85. 87 Sebes III. Ferencné sz. Góger Ida 51, 58 Saager Alajos 38 Sebes IV. Ferenc 57. 58 Sághy Gyula 28 Sebes Gábor 56 Sághy Janka Id. Boda I. Vilmosné Sebes György 55 Sághy Kálmán 28 Sebes Hermin Id. Bikfalvy Ferencné Salamon Béláné sz. Gál Ilona 28 Sebes Ida ld. Czell Lörincné Salamon Regina Id. Beck Zsigmondné Sebes I. József 53 Salamon Sámuel 66 Sebes I. Józsefné sz. Rátoni Julianna Salamon Sámuelné sz. Blumenstock 53 Fanni 66 Sebes II. József 56 Sápy Ágnes ld. Kiss Mihályné Sebes Károly 56, 57 Sárközy Ágnes 14 Sebes Klotild ld. Góger II. Józsefné Sárközy család 70 Sebes László 55, 56, 57 Sárközy 1. János 70, 71 Sebes Mária ld. Szénás Miklósné Sárközy II.János 71 Sebes Sámuel 55 Sárközy II. Jánosné sz. Guthy Mária 71" Sebes Sámuelné sz. Csengődi Klára 55 Sárközy III. János 71 Sebes Sándor 55 Sárközy Júlia 14 Sebes Zsigmond 56 Sárközy Lajos 71 Seidl Károly 30 Sárközy László 71 Sgorbissa, Achille 31 Sárközy I. Sándor 71 Simor Károly 28 Sárközy 1. Sándorné sz. Varga Klára 71 Simor Katalin ld. Boda Istvánné Sárközy II. Sándor 71 Simor Muki 28 Sárközy Zsigmond 71 Sinan, Eveline sz. Natti 28 Schaffranek M. 38 Somogyiné Nelly 25, 29 Scultéty Helén ld. Eötvös Jenöné Spitzer Benő 23 Scultéty Judit ld. Bánó I. Jánosné Stocker Kati 53 Scultéty László 25 Straub Antal 39 Sebes I. András 53 Sebes II. András 53 Szabó József 9 Sebes III. András 55 Szabó Józsefné sz. Csonka Katica 28 Sebes Anna ld. Récsei Lászlóné Szalay Aladár 44 Sebes I. Antal 32, 55. 57 Szalontay Anna ld. Szappanos Jánosné Szalontay Barnabás 44 Szalontay Barnabásné sz. Pócsy Mária Szilády I. Károlyné sz. Konyári Kenéz 44, 45 Mária 77 Szalontay Magda ld. Szondy Györgyné Szilády II. Károly 74, 78, 79, 80 Szappanos Jánosné sz. Szalontay Anna Szilády Lajos 77, 78, 79, 80 47 Szilády Lajosné sz. Vörös Ottilia 74, Szappanos Jolán 47 78,'79, 80, 81 Szegedy László 9 Szilády I. László 74, 76, 80 Székely Ferenc 40 Szilády II. László 78, 79, 80 Székely Töhötöm 79 Szilády Mária 78, 79, 80 Szekeres András 94 Szilády Péter 74, 76, 77 Szekeres család 94 Szilády Zsuzsanna ld. Ilkey Varga Sán­ Széles Áron 29 dorné Széles Áronné sz. Baráth Ilka 29, 30 Szodoray László 56 Szeles család 72 Szondy György 44 Szeles I. Gábor 72, 73 Szondy Györgyné sz. Szalontay Magda Szeles I. Gáborné sz. Badits Terézia 73 44 Szeles Ida ld. Gegus Dánielné Szutrely Lipót 30 Szeles István 73 Szeles János 40, 44, 45 Tamás Alajos 29 Szeles Jánosné sz. Katona Mária 34, Tarjányi Imre 7 38,39,40, 43,44 Tarjányi Ivánné 7 Szeles Lina 73 Tarjányi Józsefné sz. Bánó Erzsébet 9 Széllné sz. Moravcsik Katalin 26, 28 Técsy Sarolta 51 Szénás Miklósné sz. Sebes Mária 5 Teleki Sándor 50 Szepesi Angéla 47 Tobler Erzsébet ld. Freidinger Józsefné Szepesi Attila 47 Tomcsányi Jolán 45 Szepesi Brúnó 44 Tomecsek György 44 Szepesi Brúnóné sz. Katona Rózsa 44, Tomka Károly 38 45,48 Tóth Anna ld. Bánó I. Antalné Szerecsen Gyula 39 Tóth Lajosné sz. Herpay Julianna 53, Szerényi Blanka 92 58 Szerényi család 92 Tóthváradi Asbóth György 30 Szerényi Endre 92 Tóthváradi Asbóth Ödön 30 Szerényi Endréné sz. Lehotzky Matild Török István 41, 52 92 Török Kató 41 Szerényi Honoráta 92, 93 Török Róza 41 Szilády Áron 74 Török Zsuzsanna 40, 41 Szilády Benjámin 74, 76 Trajánovics Ágoston 39 Szilády család 74 Tsatháry Pálné sz. Pap-Vid Karolina 62 Szilády Gedeon 77 Türr család 82 Szilády Janka 74, 79, 80 Türr István 50, 82, 83 Szilády II. János 74 Türr Istvánné sz. Adeline Bonaparte- Szilády József 77, 78, 80 Wyse 83 Szilády Józsefné sz. Németh Ida 77 Türr Jakab 82, 83 Szilády Julianna ld. Király Mihályné Türr Jakabné sz. Udvary Terézia 82 Szilády I. Károly 74, 76, 77, 78, 80 Türr Stefánia 83 Udvary József 82, 83 Vörös Janka 81 Udvary Károly 83 Vörös László 78, 80, 81 Udvary Terézia ld. Türr Jakabné Vörös Lászlóné sz. Pajor Rebeka 81 Vörös Ottilia ld. Szilády Lajosné Vámossy István 51 Vörös Vince 81 Varga József 80 Varga Klára ld. Sárközy I. Sándorné Wagner, Wilhelm 44 Varga Sándor 40 Weisz Nándor 30 Varga Vince 80 Welzig, Adele 30 Velikaissimoilak, Georgius 87 Wenig Ilona ld. Lazarovits Antalné Vojnits Dániel 29 Wilier József 45 Vozáry Emma ld. Zolnay Jenöné Wohl család 66 Vozáry Madlen ld. Fóris Richárdné Vozáry I. Pál 38, 39, 40, 42, 43 Zauffal, Karolina 14 Vozáry I. Pálné sz. Katona Emma 34, Zolnay Jenöné sz. Vozáry Emma 39, 38, 39, 40, 42, 43 47 Vozáry II. Pál 42, 44 Zombory Irén ld. Katona Józsefné Vörös Amália 81 Zombory László 13, 15 Vörös család 80 Vörös Dániel 14 Zsoldos Ignác 80 Helynévmutató

Almás (Bács-Bodrog vm.) 85, 90 Halas (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) 68, Alsóörs (Zala vm.) 18 76 Amerika 52 Heves megye 16

Bácsalmás ld. Almás Ipp (Szilágy vm. ) 53 Bács megye 67, 85 Baja 17, 18, 19, 20, 23, 24, 65, 82, 83 Jászkisér (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) Balatonszöllős (Veszprém vm.) 20 76 Baltyele (Arad vm.) 7, 9 Baracska (Fejér vm.) 73 Jászó (Abaúj-Torna vm.) 68 Béreg (Bács-Bodrog vm.) 23 Bogyiszló (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) Kassa 85 24 Katonatelep (Kecskemét) 32, 34, 35 Borosjenö (Arad vm.) 35, 39 20 Borsoshát puszta (Dusnok, Pest-Pilis- Kecskemét 7, 13, 32, 35, 46, 63, 70, Solt-Kiskun vm.) 23, 24 72, 77, 79, 84, 92 ld. Halas Cibakháza (Jász-Nagykun-Szolnok Kolozsmonostor (Kolozs vm.) 52 vm.) 92 Koppány puszta (Szent-István, Pest- Csanád puszta (Dunavecse, Pest-Pilis- Pilis-Solt-Kiskun vm.) 24 Solt-Kiskun vm.) 16 London 53 Csermő (Arad vm.) 39 Márkaszék (Szilágy vm.) 53 Debrecen 32, 49 Markháza (Komárom vm.) 87 Doromlás puszta (Bogyiszló, Pest- Pilis-Solt-Kiskun vm.) 23 Nagyvázsony (Veszprém vm.) 20 Duna 81 New York 53 Dunapataj ld. Pataj Dunavecse (Pest-Pilis-Solt-Kiskun Nyesta (Abaúj-Torna vm.) 68 vm.) 16, 68 Nyitra megye 85 Dusnok (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) 23, 24 Olaszország 49

Fehéregyháza puszta (Dunavecse) 16 Pánit (Szilágy vm.) 51, 53 Felsőörs (Zala vm.) 18 Pápa 20, 77 Felvidék 68 Pataj (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) 68 Fülöpszállás (Pest-Pilis-Solt-Kiskun Pécsvárad (Baranya vm.) 85 vm.) 68 Pest megye 16 Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 15 Gorica (Baranya vm.) 23 Pesti kerület 85 Pétervárad (Szerem vm.) 78, 81 Pozsony 20 Réti puszta () 24 Szilágy megye 32 Rozsnyó (Brassó vm.) 68 Szilágypanit ld. Pánit Szilágyság 53, 59, 60 Ságvár (Somogy vm.) 76 Szob (Hont vm.) 68 Soroksárszentimre (Pest-Pilis-Solt-Kis­ Szomajom (Somogy vm.) 80 kun vm.) 92 Subiaco (Ausztrália) 48 Tokaj 85 Tolna 68 Szalkszentm ártón (Pest-Pilis-Solt- Kiskun vm.) 76 Vámos (Veszprém vm.) 18 Szentgál (Veszprém vm.) 20, 74 Vártelek (Szilágy vm.) 53, 57 Szentimre puszta (Dunavecse) 16 Veszprém 18, 20, 24, 74 Szent-István (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) 24 Zala megye 18 Szeremle (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) Zovány (Szilágy vm.) 53 24 Tárgymutató

Adásvétel ld. Szerződés Diploma, gyógyszerészi 46 Adó 11, 14, 24,30.50,57, 73,77 -, mérnöki 78, 81 Állampolgárság 47, 92 -, ügyvédi 20, 89, 91 Állatállomány 55, 57 Dunagőzhajózás 23 Almafajok 35 Anyakönyvi kivonat 24, 66, 68, 73, 76, Egri káptalan 94 78, 79, 87, 88, 89, 90, 92, 94 Egyesület 20, 40 Arckép ld. Fénykép Egyezséglevél 11,71 Egyházgondnok 20 Bajai Egyenlőségi Kör 20 Elbocsátó levél 77 Bajai Magyar Bank Rt. 65 Eljegyzési kártya 26, 33 Bajai Önkéntes Tűzoltó Egylet 20 Emigráció 49, 67, 81 Baja-szabadkai vasút 90 Esküvői kártya 33 Baromfitenyésztés 31 Becsülevél 56, 60 Feljegyzések 22, 25, 39, 40, 43, 53, 55, Belépti jegy 20 59, 60, 76, 78, 79, 88, 92, 93 Bérleti ld. Szerződés Fénykép 18, 34, 45, 80, 83,93 Bevásárlási könyv 30 Fényképnegatív 34, 45 Bevételi-kiadási jegyzék 11, 14, 23, 24, Ferenc-csatorna Rt. 50 25,50, 55,56,81,88, 89 Ferenc József Rend 35 Birtokgazdálkodás 52, 55, 56 Fizikafúzet 10 Birtokhoz tartozó javak 55 Forradalom- és szabadságharc 1848/ Birtokív 57 1849. 13, 15, 22, 52, 56, 78 Birtokösszeírás 57 Főiskolai (jogi) jegyzetek 22 Birtoktérkép 55 Földmüvelésügyi minisztérium 53 Bizonyítvány, iskolai 24, 35, 39, 43, 46, 50, 52, 66, 67, 78. 79, 89, 90, Gazdasági jegyzetek 14, 15, 23, 24, 57, 92, 93 64, 71, 88, 89 -, orvosi 89 - szaktudósító 53 Bizonyságlevél Id. Tanúsítvány Bordézsma 55 Gyámi számadás 14, 52 Buddhizmus 79 Gyászjelentés 15, 18, 33, 78, 83, 89 Gyémántoklevél (gyógyszerészi) 46 Comissarius 13 Gyógyszerész 35, 39, 46 Compossessor 90 Gyógyszerrecept 12, 52 Gyógyszertár 35, 39 Családfa 33, 64, 74, 87, 91 Gyümölcsészet 35, 39 Családi értesítő 92 Gyümölcsképek 41 Családtörténet 10, 33, 74, 79 Cseléd 57 Hagyaték 10, 20, 26, 30, 40, 78, 89, 90 Halasi ref. gimnázium 76 Csere ld. Szerződés Háztartás 23, 30, 57, 77 Herbárium 22 Daloskönyv 24 Hitoktató 90, 92 Levelek 7, 14, 23, 24, 25, 26, 30, 31, Hivatal 15, 24, 59, 60, 71, 88, 89 35, 39, 40, 41,42, 43, 46, 48, 50, Honvéd 78 51, 52, 53, 55, 56, 58, 59, 60, 64, 66, 67, 68, 71, 73, 76, 77, 78, 79, Időjárás 24, 81 80, 81, 83, 88, 89, 90, 92, 93 Igásállat 24 Levelezőkönyv 81 Igazolvány 46, 48, 53 Levéltári Híradó 17 Ipar 20, 39 Lovak 14 Irodalomtörténet 48 Iskolai bizonyítvány ld. Bizonyítvány Magtár 24 - értesítő 25, 43, 52 Magyar kamarás 90 -füzet 10, 15,25,31,35,39,41 Magyar Pedagógusok Szabad Szak­ szervezete Bács-Kiskun Megyei Te­ Jászói konvent 94 rületi Bizottsága 48 Jegyzet ld. Feljegyzések Marhák 14 Jobbágy 57 Matematikafüzet 10 Meghívó 20, 33 Kálvinista 68 Megyei esküdt 13, 15 Kassai kamara 85 Ménes 57 Katonai szolgálat 43, 45, 50, 52, 90 Menükártya 43 Kecskeméti Iparegylet 35 Mérnöki jelentés 16 - könyvtár 79 „Mi Boltunk" Kereskedelmi Rt. Baja 30. - levéltár 79 Munkakönyv 46 - múzeum 79 Munkaszerződés ld. Szerződés - nyomda 77 Műfordítás 76 - Pedagógus Forradalmi Tanács 48 Műkedvelő 33 Kémiafüzet 10 Működési bizonyítvány 35, 46, 66, 76, Képeslap 19 79, 89 Keresztlevél ld. Anyakönyvi kivonat Kiadási napló 30, 58, 73 Napiparancs 22 Kitüntetés 35, 46, 83 Napi jegyzetek ld. Napló Kolozsmonostori Gazdasági Tanintézet 52 Napló 24,48, 50, 52, 53, 79, 81 Kortesdal 22 Nemesek összeírása 18, 74 Kortesvers 22 Nemesi kiváltságlevél 18, 30, 67, 74, Kotta 19 87, 93 Könyvjegyzék 35 - közbirtokosság ld. Közbirtokosság Könyvkereskedő 77 Nemzetőr 22 Kötelezvény 11, 23, 53, 56, 57, 60, 68, Névjegykártya 19, 33, 83, 92, 93 71, 73, 88, 89, 91 Notesz 22, 41, 50 Közbirtokosság 85, 89, 90, 91 Közéleti tevékenység 35, 39, 41, 52, 59 Nyelvművelő 48 Nyomda 77 Leckekönyv 46 Nyomdászat 76 Legelőelkülönítés 16 Nyomtatvány 15 Leltár 14 Nyugta 11, 14, 22, 52, 53, 59, 60, 76, Leszármazási tábla ld. Családfa 77, 88, 89 Oklevél Id. Diploma; Nemesi kivált­ - zálog 11, 87 ságlevél Szeszgyár 23 Országgyűlési képviselő 22, 78 Színlap 12, 19 Orvoskari jegyzetek 10 Szolgabíró 15 Osztálykulcs 16 Szolgálati minősítési tábla 92 Osztálylevél 11, 73, 76, 87, 91 Szőlészet 35 Szőlöfajok 35 Örökösödési szerződés ld. Szerződés Tagsági könyv 48 Paniti levéltár 32, 33 -jegy 20, 43 - birtok 45 Tanító 92, 93 Pápai Ref. Főiskola 20, 22, 77 Tanmenet 92, 93 nyomdája 77 Tanúsítvány 11, 16, 88, 94 Patika ld. Gyógyszertár Társas kegyuraság 91 Patrónus 90 - közbirtokosság ld. Közbirtokosság Pénztári ld. Bevételi-kiadási Telekkönyvi kivonat 11 Pénzügyi 35, 52, 63 Templomépítés 57 Peres iratok 1 1, 16, 53, 56, 57. 58, 60. Térkép 81, 91 71,73, 87,90,91 Testőrezredes 55 Pest Megyei Levéltár 16 Theresianum 45 Plakát 33 Tiszttartó 9, 55 Premontrei rend 68 Tisztviselői tabella 15 Tizedhátralék 57 Ref. egyházgondnok 20 Tokaji kamarai uralom 85 - lelkész 29, 68, 76 Rk. pap 29, 90 Újságcikk 35, 40, 41, 42, 76, 78, 79, 83 Unitárius 57 Sírbeszéd 76 Urbárium 16 Úrbéri kárpótlás 57 Szabadkőműves 40 Útlevél 20, 35, 43, 46, 76 Szabadságharc ld. Forradalom és sza­ Uzsora 55 badságharc Számadáskönyv 57, 77 Vádbeszéd 40 Számla 11, 14, 71. 73, 77, 83, 88 Vagyon 52, 67, 89 Számtartó 57 Válóper 40, 57, 89 Szerződés 14, 23, 40, 43, 50, 53, 57, Vásárlási jegyzék 39, 48 60, 71, 76, 77, 88, 89, 90 Végrendelet 10, 35, 50, 52, 67, 76, 81, - adásvételi 11, 42, 52, 56 83, 88, 91 - bérleti 11, 56 Veszprémi káptalan 18 - csere 11 Világháború I. 43, 45 - földhasználati 56 - II. 46 - házassági 88 Visszaemlékezés 42, 46 - konvenciós 76 Vizsgatételek 22 - munka 11, 55 Zálogszerződés ld. Szerződés - örökösödési 24 Zsellér 16 Tartalomjegyzék

Bevezető 5

Bánó család (XIII. 1.) 7 Fórián család (XIII.3.) 13 Földváry család (XIII.4.) 16 Gál család (XIII.5.) 17 Katona család (XIII.6.) 32 Balásfalvi Kiss család (XIII.7.) 63 Lemberger család (XIII.8.) 65 Mészsáros család (XIII.9.) 67 Mózes család (XIII. 10.) 68 Sárközy család (XIII. 11.) 70 Szeles család (XIII.13.) 72 Szilády család (XIII. 14.) 74 Türr család (XIII. 15.) 82 Különböző családokra és személyekre vonatkozó iratok gyűjteménye (XIII. 16.) 84 Kovachich család (XIII. 17.) 85 Szerényi család (XIII. 18.) 92 Szekeres család (XIII. 19.) 94

Család- és személynévmutató 96

Helynévmutató 106

Tárgymutató 108 A nyomdai munkálatok: a BÁCS-ÁG Kft. Nyomd 6000 Kecskemét Parasztfóiskola Megjelent: 500 pld